Regények mesélik el az új Mass Effect előzményeit

  • Írta: fojesz
  • 2016. június 26.
  • Cooltúra
Link másolása
A magyar fordításról ugyan még nem kaptunk információkat, de az biztos, hogy indul egy Mass Effect-regénysorozat, amely az eredeti trilógia és a jövőre megjelenő Andromeda közötti eseményeket hivatott elmesélni.

Habár az E3-on a vártnál kevesebbet mutatott magából a Mass Effect: Andromeda, így is jutott egy rövid fejlesztői napló és némi infómorzsa az expóra. A hírdömping várhatóan az ősszel indul be, a BioWare legalábbis azt ígérte Los Angelesben, hogy akkor derül majd ki, mi jót hoz majd magával az új rész.

Érdekesség azonban, hogy a háttérsztoriba már augusztusban beleáshatjuk magunkat, akkor debütál ugyanis a Mass Effect: Andromeda-regénysorozat első fejezete, az Initiation. A Titan Books által jegyzett kötetek az eredeti Mass Effect-trilógia és az Andromeda közötti eseményeket mesélik majd el néhány kulcsszereplő szemszögéből nézve, és négy részt terveznek belőlük: a második jövő márciusban, a harmadik jövő szeptemberben, a negyedik pedig 2018 márciusában kerül boltokba.

Az első és az utolsó rész írói is ismertek már egyébként: először N.K. Jemisin történetét olvashatjuk majd el, míg a negyedik felvonást a Mass Effect kreatív igazgatója, Mac Walters jegyzi.

9.
9.
user101
#7: Komolyan sokkal inkább megfogott amikor például Andersonnal a második részben beszélgetve a Citadell-en a Normady sr2-előtt ki lehet kérdezni a múltjáról. Nyilván nem olyan részletes, de állítom sokkal érdekesebb volt.

Ha majd lesz kedvem, megcsinálom androidra ilyen spin-off ként, mint a TR mellékág ( persze ingyen ) és mindenki boldog lesz... :D
8.
8.
LtK
Mennyivel jobb lenne egy lenyegre toro par perces animacios film....
7.
7.
#6: Nekem a Star Wars Aftermath volt ilyen, felporogtem h a film elott jo lesz, de aztan nagyon nem tetszett.
6.
6.
user101
Hát tudja a fene, én is bedőltem a hype-nak és az első "ME - Felismerés" kötetet megvettem, de olyan halál unalmas és vontatott, igazából semmit nem ad hozzá a trilógiához, hogy örökre elment a kedvem további ME könyvek elolvasásától. Sokkal inkább éreztem azt, hogy annak a hátán próbál felmászni... Nekem borzasztó nagy csalódás volt! Ettől sem várok semmit, majd ha jön a debut elött egy hónappal a képregény változat, az pont elég lesz! :(
5.
5.
Mikeee
Az első 3 Mass Effect könyvet olvastam, nekem tetszett. Kicsit kiegészítette a játék történetét, meg egyes szereplők történetét részletesebben leírta. A negyedik részt viszont másik író írta, azt már nem lett jó, unalmas.
4.
4.
Hirosima-chan
#2: Persze nem az irodalmi értékük milyatt érdekesek, nyilván csak az adott játék vonatkozásában érdemes elolvasni őket.
3.
3.
Arbor
#2: Habár eddig életemben mindössze kb 20 könyvet olvastam el, így nemtudom az én véleményem mennyire mérvadó, de nekem az Assassin's Creed regénysorozat azon részei amikben az író hozzáad a játék történéseihez(I,III, BF) kifejezetten tetszettek.
Szerintem könnyebb jó könyvadaptációt csinálni egy játékhoz mint filmet.
2.
2.
Mortis
#1: Lehet nem is hagynának ki túl sokat: ezek a játékos regények nem a minőségükről híresek. Az egyetlen igazán jó könyv amit ismerek, olvastam és játékból jött az a Dragon Age Masked Empire; de azért olykor olykor megkérdőjelezem, hogy nem csak azért tetszett-e annyira mert egy rakás apró easter egg-et koherensé tett az Inquisition-ben, és nem a minősége okán.
1.
1.
Hirosima-chan
A mai TL;DR világában ez becsülendő de a játákosok 95 százaléka nem fogja elolvasni.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...