Holnap frissül egy nagyot a Doom

  • Írta: zoenn
  • 2016. június 29.
  • Letöltés
Link másolása
A Bethesda bejelentette, hogy június 30-án élesedik a Doom első nagyobb frissítése, amely egy sor optimalizációs javítás mellett a régóta várt fotómóddal bővíti a repertoárt. Így hapán turista módjára fényképezhetünk a játékban.

A frissítés csütörtökön, azaz június 30-án élesedik mindhárom platformon. A hibajavítások a single-t és a multit egyaránt érintik, de ami a legfőbb, végre elérhető lesz a fotómód is, amellyel különféle kamerapozíciókban és filterek hozzáadásával lophatunk képet a játékból.

Másik érdekes funkció a klasszikus Doom-fegyvernézet megjelenése. Ha bekapcsoljuk ezt a lehetőséget, akkor a fegyverünk a képernyő közepén helyezkedik majd el, pont úgy, ahogy a sorozat első két részben.

A többjátékos módban javítottak a fegyverek egyensúlyán, illetve a Clan Arena és a Freeze Tag játékmódban a nyertes csapatnak mindenképpen teljesítenie kell öt kört a győzelemhez.

Az új funkciók teljes listáját itt találod.

6.
6.
KeXxX
Alig várom már! Júli 10-ig egész jó akcióban van a játék, jövőhéten le is csapok rá.
5.
5.
hedzsooo
#4: Igen, de kisbetűvel, ha már elkezdtünk az elírásra reagálni. Pl. angolban nagybetű lenne de a magyarban, mint melléknév még minidg kisbetűvel kezdődik.
4.
4.
Neo1989
"hapán turista "

Az Japán turista , bocs.
3.
3.
LtK
Na meg jo , hogy tegnap vettem meg :D
2.
2.
#1: Tény, az embernek már nagyon furcsa tud ez lenni. Én az alap jobb oldali nézetet preferálom, viszont láttam olyat is, ahol csak célkereszt van, netán bal oldali nézet. Brutál.
1.
1.
elgeri
Ez az új / ősrégi fegyver nézetet nem tudom hosszú távon hogy bírnám, de így képen (linkkel cikkben) baromi jó, iszonyat sokat javít a retro érzésen.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...