Mini változatban tér vissza a NES

  • Írta: zoenn
  • 2016. július 14.
  • Bejelentés
Link másolása
Egy meglepetésbejelentés futott be a Nintendótól: az eredetileg 1983-ban megjelent NES visszatér a boltokba, igaz, sokkal kisebb változatban. A NES Classic Mini Editionre novemberben csaphatunk le.

A Nintendo Entertainment Systemet, vagyis a NES-t valószínűleg nem kell bemutatni, a konzol 1983-ban indult hódító útjára, Európában pedig 1986-ban debütált. A 8-bites masinából több mint 40 millió egység talált gazdára azóta.

A harmincéves évforduló alkalmából a japán cég újra piacra dobja a NES-t, az új kiadás azonban sokkal kisebb lesz, mint az eredeti változat. De tényleg: még a tenyeredben is elfér.

Szerencsére kazettákkal már nem kell bíbelődnünk, a NES Classic Mini Editionre 30 játékot telepítettek gyárilag, olyan klasszikusokat is, mint a Super Mario Bros., a The Legend of Zelda, a Metroid, a Donkey Kong, a Pac-Man és a Kirby's Adventure. Könny szökik a szemünkbe!

A Nintendo szerint a mentések miatt sem kell aggódnunk, a játékokat ott folytathatjuk, ahol legutóbb abbahagytuk.

A konzol ára 60 dollár lesz és november 11-én kerül a boltokba. A tévénkre egy HDMI-kábellel csatlakoztathatjuk, a dobozban pedig egy NES kontrollert találunk, mivel azonban néhány cím több játékost is támogat, külön is vásárolhatunk hozzá vezérlőt 10 dollárért. Ha van otthon egy Classic Controllered vagy Classic Controller Pród, azzal is kompatibilis a masina, továbbá a NES-kontrollert a Wii Remote-hoz is csatlakoztathatjuk, így ezzel is nyomulhatunk a Wii-s vagy Wii U-s Virtual Console NES-játékainkkal.

A telepített játékok listája:

  • Balloon Fight
  • Bubble Bobble
  • Castlevania
  • Castlevania II: Simon's Quest
  • Donkey Kong
  • Donkey Kong Jr.
  • Double Dragon II: The Revenge
  • Dr. Mario
  • Excitebike
  • Final Fantasy
  • Galaga
  • Ghosts N Goblins
  • Gradius
  • Ice Climber
  • Kid Icarus
  • Kirby’s Adventure
  • Mario Bros.
  • Mega Man 2
  • Metroid
  • Ninja Gaiden
  • Pac-Man
  • Punch-Out!! Featuring Mr. Dream
  • StarTropics
  • Super C
  • Super Mario Bros.
  • Super Mario Bros. 2
  • Super Mario Bros. 3
  • Tecmo Bowl
  • The Legend of Zelda
  • Zelda II: The Adventure of Link
38.
38.
Újabb hírek szerint nem lehet majd bővíteni a játékok számát. Így sajnos lemondok róla, még top 100 cím is kevés lenne.
37.
37.
DON GONDOCS
#36: https://media.giphy.com/media/6c2xTmMjeFxWU/giphy.gif

Nintendo vs Nintendo közösség
36.
36.
GAMEROD
60 dollár? Ennyit még anno sem kértek érte.
35.
35.
Norbiii
34.
34.
#8: Most olvastam, a Super C egy Contra játék.
33.
33.
Rakottkrumpli
Nem értem mi a probléma, mikor ugyan azokat a játékokat is megveszitek kétszer, csak mert szebb textúrákat raknak rá. Akkor miért ne lehetne megvenni egy konzolt a retro érzetért. Főleg ennyiért. Ez még itthon sem túl sok, ha azt nézzük, hogy idióta gyűjtőikért mennyit kiadnak a fanok...
32.
32.
Dreadlox
Ezt meg fogom venni mindenképp!
31.
31.
Edgar26
#29: Oké, köszi. Azt hittem van bölcsek köve emulátorban is
29.
29.
Yanez
#28: Guglizd be, en is ugy talaltam anno. Mostanra mar vagy millio van, minden letezo jatekkal, es majdnem mind nagyon jo! :)
28.
28.
Edgar26
#17: Kicsit off: melyik nagyon jó snes és nes emulátor és honnan érdemes leszedni? Előre is köszi a segítséget.
27.
27.
Thevon
Mivel november 15-én lesz a születésnapom így lesz mit kérnem :D
26.
26.
DON GONDOCS
#25: Gondolom ott is vannak heti akciók csak jót kell kifogni. Store, Live steamen is bele lehet futni 10k+ os játékok 70-80% akcióiba.
25.
25.
aordog
#23: 2héttel ezelött 1500-ért leszedtem a Donkey Kong 64-et.
1500 volt a Zelda Ocarina of Time
3000-ért leszedtem a Metroid Trilogy-t. Ezekre 50%kedvezmény volt.
Ma pedig néztem és vannak egy fontért 10fontos játékok akciósan.
Gondolom Nes-re is lesznek akciôk.
És már felkerûlt a Zelda Majoras Mask ...alig várom, hogy az is 50%-ban legyen ;) Nekem ezek jobban megérték, mint ez a "szutyok". Ahogy lentebb ìrták ez megy emulátorral is. Nyomtam én is telon...csak kontrollert kellett volna beszerezni ;)
24.
24.
Necreon
Nekem olyat adjanak amihez jó a pincében rohadó két tucat sárga kazettám!
23.
23.
Norbiii
#22: Ahogyan láttam, Wii U eshopban, eléggé húzós árak vannak, ha megveszek egy kártyát, akkor egy kártya árából, kb 1-2, 15-20 éves játékot tudok venni, egyszerűen nem éri meg! Persze biztos akad jó vétel, de én nekem ez a tapasztalatom.
22.
22.
aordog
wiiu-n is tudok nes, snes-t, N64 játékokat tolni és a játékok az eshop-ban is bõvülnek. Amúgy nekem tetszik ez ès szerintem meg érné...de számomra akkor ha legalább 100game lenne rajta. Ismertem super90 kazettát meg egy jó párat....Talán a legjobb jàtékok belefértek volna egy 100-as listába, de lehet, hogy az is kevès lenne....
21.
21.
godach
NO OFFENSE de az igazi tisztelgés úgy működne, hogy legalább kiadnak egy ugyanolyat, mint az eredeti. Így a gyűjtő, akinek még van egy csomó eredeti kazettája, az legalább bele tudná dugni azokat. Azt már meg sem merem említeni, hogy hátul ahol nem látszik, kaphatott volna egy USB-t amiről a romokat lehetne futtatni.
Én nem sokallom ezt a 18 ezret, de biztosan nem költeném rá a lóvém, csak ha nagyon sok lenne. Akkor se tudom miért.
Ennek semmi retro hatása. (Mármint értem ezt az alatt, hogy jó hogy kicsi a design meg ugyanúgy néz ki, de akkor sem érzem a tisztelgést, csak a lehúzást)
Persze nincs fegyó a fejem felett, de mégis ki veszi ezt meg? :D Mert aki az eredetit szerette az nem fogja, amiatt a cirka két dolog miatt, mert ennek semmi köze nincs már az eredetihez, és mint fentebb említettem, ha tönkrement a konzolja nem tudja használni a kazikat sem.
Azon sem lepődnék meg, ha belekerülne egy WiFi port és a többi játékot borsos áron meg lehetne venni idővel.
Szép ez, jó ez, de inkább már akkor a Retron, vagy bekötöm a Wii-m, amin fél nap szarakodás után nem csak a NES, de a GBA, SNES, SMC,SMD és még a GameCube játékokat is futtathatom, igaz az utóbbi belekerült még pár ezerbe a hardverek miatt, de azt az élményt amikor a GC kontrollerét a kezedbe veszed, nem tudja kárpótolni semmi sem. ;)
19.
19.
DON GONDOCS
#11: Amúgy ebben igazad van, a nintendo megint jól belőtte az árat. Persze szép a dizájn meg jó a megvalósítás, de azért ezt egy mobillal is emulálhatod + a tv-re is kapcsolhatod.
17.
17.
Yanez
#14: Ertelek, es amugy fejlettebb orszagbol vagyok, de van kismillio masik dolog is, amelyekre szivesebben koltom ezt a penzt, pedig en is tagja voltam annak a korszaknak, csak nekem ugye tokeletesen eleg a nosztalgiahoz minden jatek es a kontroller. Maga a gep ugyis mindig a tv alatt volt, es legfeljebb a power meg reset gombokat nyomkodtam rajta. Szoval a retro filinghez nem sokat tesz hozza, plane a sovany jatek kinalattal. No de vannak akiknek kell, akik latni akarjak, szoval nekem 8, csak a sajat velemenyemet hallhattuk. :)
16.
16.
DON GONDOCS
Bár a tmnt, altered beast és chip & dalet hiányolom.
15.
15.
DON GONDOCS
#8: Nézd meg jobban ;) csak rejtve van, de egyből kiszúrtam. Hogy adhatnának ki egy ilyen konzolt contra nélkül? Rögtön a kedvenc hősöd felett.
14.
14.
#11: ami neked lehúzás, az az fejlettebb országokban négy öt kajálás ára. ennyit kiadni egy legendás korszakot időző legendás masinért, sokaknak, öröm feeling, ami kárpotol pár tucat dolcsiért. Nem árt néha más szemszögből is néznia dolgokat mint a sajátunk.
13.
13.
Heldengeist
#11: Retró mánia van. Jött már Comodore, ZX Spectrum, most ez is, 20-30 éves játékokból reboot, remake vagy folytatás hozzájuk. Most ennek a korát éljük. Egyszer majd csak lecseng a hipster-nosztalgia hullám.
12.
12.
zseniális legendás:D éljen éljen!
11.
11.
Yanez
Nem mondom, tudjak hogyan kell egyesekrol penzt lehuzni! Par eve 2 es fel dolcsiert vettem egy usb-s SNES kontrollert, a laptopomon ott van a NES es SNES emu, a gepet pedig hdmi a tv-mre kotottem. A kontroller tokeletesen mukodik, minden letezo jatekkal!!! Szoval ez nekem fillerekbe jott es sokkal tobbet tud, mint a fent emlitett 60 dolcsis.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...