HWSW: Csúszik a milliárdos Windows 10-mérföldkő

  • Írta: fojesz
  • 2016. július 19.
  • Biznisz
Link másolása
Nem lesz meg 2018-ra az egymilliárd Windows 10-felhasználó - jelentette be a Microsoft, a cég nem tudja teljesíteni a tavaly felvázolt célkitűzés pesszimista verzióját sem. A szerény teljesítményért a telefonok felelnek - írja a HWSW.

Visszavonja tavalyi előrejelzését a Microsoft, a cég új álláspontja szerint a Windows 10-et mégsem sikerül egymilliárd eszközre eljuttatni a rendszer megjelenését követő "két-három éven belül". A szoftverház tavalyi Build konferenciáján vázolta fel a tempós ütemtervet, mára azonban világossá vált, hogy azt nem tudja tartani - jelenleg a cég szerint rendszere mintegy 350 millió készüléken fut, ez a bázis pedig nem növekszik elég gyorsan a kitűzött mérföldkő eléréséhez.

A Microsoft szerint a vártnál számottevően visszafogottabb terjeszkedésért elsősorban a mobileszközök felelnek. A területen a vállalat májusban komoly változásokat jelentett be, a butatelefonos részleget és a kiszolgáló üzletágakat egyben adja át a Foxconn-nak. A szoftverház emellett utalt rá, hogy saját okostelefonjainak eddigi sorozataiból sem indít már új generációt, ezt ugyanakkor hivatalosan még nem erősítette meg.

Hogy jön akkor össze a maradék 650 millió felhasználó? A HWSW cikkéből kiderül!

8.
8.
Csoki80
#2: Miért "sz@r", kíváncsi vagyok az érveidre?
6.
6.
shatterhand
#1: Alig varom hogy bedogoljon ez a fos. Semmivel sem jobb az androidnal. Ugyanugy befagy kilép ez is.
5.
5.
mestermagyar
#4: Tényleg jól megcsinálták, csak a windows 10-el a mikrofos le akar rakni pár alapkövet. Valószínűleg a felső vezetőség kitűzte, hogy a windowson mint platformon monopolizálni akarnak bizonyos dolgokat, a usereket meg szorosabb keretek közé helyezni. Ebből nem fognak engedni.

Micsoda? Nem váltanak? Sebaj. Nem fognak kiadni több windowst amik a céljaik ellen vannak. Az idő nekik dolgozik.
4.
4.
Túlzás, hogy szar, de azért ha nem arra menne el minden energia, hogy az emberre erőltessék, hanem inkább tényleg jól megcsinálnák, sokkal több felhasználót szereznének.
3.
3.
myrte
#2: A Surface gép is teljesen megállja a helyét. Ezt most mire érted, hogy úgy van ahogy sz?r?
2.
2.
Blazkowicz
Talán ha nem lenne az egész Windows úgy sz@r ahogy van, akkor el is tudnák érni. Nem is értem, hogy gondolták ezt ezzel a felhozatallal....
1.
1.
McDuff
Sajnálnám ha nem jönne több Windows-s telefon, nem is tudom mire váltanék akkor, a másik 2 rendszerrel rengeteg bajom volt eddig, de talán az iOS áll hozzá legközelebb. Asszem kezdhetek megbarátkozni a gondolattal :(
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...