Suicide Squad - a kezdetektől látszott, hogy baj lesz

  • Írta: fojesz
  • 2016. augusztus 4.
  • Cooltúra
Link másolása
Mától vetítik a magyar mozik a Suicide Squadot. Az első kritikák megérkeztek, és a sajtó egyáltalán nem volt elájulva a filmtől - a The Hollywood Reporter utánajárt, és kiderült, már a kezdetektől fogva sok volt a probléma a projekttel.

A lap szerint a Suicide Squad munkálatait már a kezdetek óta problémák kísérték, David Ayer például alig hat hét alatt rakta össze a forgatókönyvet, ami mindent sejtetett, csak jót nem. Ehhez pedig hozzá kell adni azt is, hogy Ayer viszonylag kezdő, ami az efféle blockbusterek rendezését illeti.

Ezzel persze önmagában nem lenne baj, a műfajban viszonylag gyakran kísérleteznek újoncokkal a filmstúdiók, részben azért is, mert ezek a projektek nagyon gyorsan lefutnak, amit nem vállal be akárki. Az már viszont annál inkább problémás, hogy Ayer és a Warner Bros. nem igazán mozgott egy síkon: utóbbi a Batman v Superman fogadtatása miatt teljesen begőzölt, és félve a további buktáktól, egészen komolyan belenyúlt a filmbe.

A Warnernél úgy gondolták, hogy a teljes mozi nemigen adja vissza azt a hangulatot, amit az első teaser ígért, ezért újravágták a filmet, méghozzá a saját szájízük szerint. Valószínűleg nem kell ragozni, hogy a Warner némileg máshogy képzelte el a végeredményt, mint Ayer, végül úgy állt össze a végleges verzió, hogy a tesztvetítések segítségével igyekeztek megtalálni az arany középutat.

A The Hollywood Reporter informátorai ha nem is erősítik meg, valamelyest igazolják a sokak által áprilisi tréfának gondolt hírt, miszerint a Warner több millió dolláros utóforgatást rendelt el, miután nem találta eléggé viccesnek a filmet. Az utóforgatás ténye önmagában nem lenne meglepő, azt viszont korábban az egyik színész és Ayer is cáfolta, hogy a humorral lett volna probléma. A lap most azt írja, a Warner lazább filmet szeretett volna, Ayer változata pedig viszonylag komor volt, úgyhogy mégis lehet ebben valami.

A Suicide Squad a negatív kritikák ellenére is látványos rajtra számíthat, a becslések szerint 140 millió dollárt hozhat az első hétvégén. Az már más kérdés, hogy mi jön ezután, mindenesetre a Warnernek komoly elvárásai vannak: a The Hollywood Reporter szerint 750-800 millió dollár mellett lenne nullszaldós a projekt, ha ennek az összegnek a közelében járnának, azt már sikerként könyvelné el a cég.

Hamarosan a mi kritikánkat is elolvashatjátok a filmről.

25.
25.
lacinho01
Láttam a filmet és semmi félnivaló nincs, jó szorakozást fog nyújtani , igaz nem ez lesz életed filmje de nem is ezzel a céllal készült
24.
24.
sebtapasz
#9: Nem tudom mi érdeke lenne,sz.tem is semmi,csak annyira feltünően lehúzzák az új DC-s filmeket,hogy szemetszúró! A jokeres dologra már írtam véleményt...szerintem elfogult vagy....:-)
23.
23.
sebtapasz
Nekem tetszett! :-) simán hozza a "szuperhős mozi" szintet, Letho meg durván jó joker...megkockáztatom partyba van a heath félével...legalábbis szerintem! Nekem nem volt hiányérzetem a kivágott jelenetek miatt...ugyanis nem tudtam hogy újra lett vágva...majd max. a rendezőibe berakják!
22.
22.
delphijos
#5: Hát, nem vagyunk egyformák, nekem az Antman nagyon bárgyú volt.A Vasember 2, valamint az Amerika Kapitány 2 is olyan semmilyen lett.... A két régebbi Hulk ( nem tudom illik-e egyáltalán megemlíteni őket ) meg hmm... Egyébként ezeknek a filmeknek tényleg az a gyenge pontja amikor nem tudják eldönteni ( és a végén a néző sem ) hogy drámai, vicces vagy akció film legyen inkább.És ebből lesz egy nagy "katyvaz".
19.
19.
kopic
#15: Hat seggeszkit leszurhatnad, mindenkinek hatalmas szivesseget tennél vele.
17.
17.
fearer
#15: "Gamekapocs értékelés: 3.0" - Ejj, most nem szívesen lennék a közeledben...
16.
16.
Yanez
#15: Na akkor mehet a 3 es 1/2 pont!
15.
15.
giga321
Ha ti is 3 pontot adtok rá mint az a f*sszopó IGN akkor leszúrok valakit.
14.
14.
user101
#12: ÚRISTEN ! Csak nem Magdi anyus frusztrált szelleme ? Esetleg Vilmos ? :D
13.
13.
ms_potts
Nagyon vártam ezt a filmet, már számoltam visszafelé a napokat és hiába vagyok elfogult a legtöbb Marvel és DC produkcióval, azért ez közel sem ütötte meg a várt szintet (pláne a trailerek alapján). Elkapkodott, összecsapott, a sztoriból sokkal, de sokkal többet is ki lehetett volna hozni, és a szinkron is lehetett volna jobb. Nekem a szereplőkkel nincs különösebb bajom(sőt!), de ehhez a főgonoszhoz azért egy kicsikét karakteresebb arcot választottam volna, és sajnos ez a Joker, nem az a Joker, pedig nagyon szerettem volna szeretni… de ezt lehet csak azért érzem így mert viszonylag kevés a játékideje.
12.
12.
Giggsy
#10: Spoileres, bár úgy fél óránál kiderül. Nem olyan, akivel komolyabban foglalkoztak a trailerben. Túl nagy névre azért be számíts, aki pedig megformálja, az még Jokernél is gyengébb pont a filmben.
11.
11.
#10: Ez engem is erdekelne, de nem akarnam a filmet megnezni.
10.
10.
ArrowCross
Amúgy ki a főgonosz a filmben akit le kell győzni a feláldozhatóknak? Vagy az spoileres és azért nem lehetett látni az előzetesekben sem?
9.
9.
Giggsy
És szar is lett a film. Aki ezzel a Disney lefizeti a kritikusokat marhasággal jön, az komplett hülye. Mégis mit zavarná a Disneyt a DC filmek sikere? Soha nem indultak egymás ellen, simán megférnének ketten még egy blockbuster szezonon belül is.
A rossz kritikáknak egyetlen oka van, hogy a DC szar filmeket csinál, ennyi. A Suicide Squad kizárólag Harley és Deadshot miatt ér 6 pontot, őket kivéve nézhetetlen lenne. Amit a DC univerzum építés címén művel, az szánalmas. A két idei filmben megpróbáltak vagy hat filmre való új karaktert bevezetni. Belekapnak egy csomó dologba, de nem fejtenek ki igazán semmit. Pl a Suicide Squad közepén is bedobnak az adott történethez totál szükségtelen jeleneteket. Joker szerepeltetése felesleges, ráadásul Leto messze nincs is egy ligában a Nicholson-Hammil-Ledger trióval. Én nagyon akartam szeretni ezt a filmet, ritkán megyek premier előtti vetítésre, most sem kellett volna :(
8.
8.
hedzsooo
Őszintén gyerekek, én már esz@rom már ezeket a netes, online beszámolókat, értékeléseket! xD

Én személy szerint rajongója vok nem csak a MARVEL, de pl. a DC-s képregényeknek + rajzfilmeknek is -Szóval, igen: kurtára elfogult vok ilyen filmek tekintetében, nagyon kevés ilyen adaptációban tudtam nem meglátni a jó szándékot, az igyekezetet a készítők részéről. Még akkor is, ha szerintem sem volt minegyik végül eget rengető, korszakalkotó megvalósítással rendelkező szuperprodukció, akkor is tudtam rajta legalább egyszer 1 jót kikapcsolódni rajtuk-, így továbbra is nagy-nagy szeretettel várom ezt a filmet is, jó lesz ez majd ma éjszaka a premieren! ;D :-)
7.
7.
Kreto
#3: A BvS előzetesét ezek szerint nem láttad? Meg sem kell nézni a filmet mert minden egyes fordulatot lelőttek. Itt meg olyan fasza trailert sikerült össze hozni hogy a film nem ér fel hozzá. Nem baj pár milkából most már közelebb került a film egy 2 perces előzetes szintjéhez :D
6.
6.
user101
Nagyon is szerethető és élvezetes világ van készülőben :

"computer, i'm home!"
"password please"
"na na na na na Batman!"
"tank you!"

:DDD
5.
5.
Kreto
#2: A marvel szinte elsőre bele talált a stílusba és még egy olyan unalmasnak tűnő karakterből is mint Antman egy pofás solo filmet hozott össze. Ezzel szemben a DC aki eddig komorabb filmeket csinált most úgy gondolja hogy ő is képes egy szórakoztatóbb szuperhősös filmet összerakni. Hát ezt 3 filmen keresztül nem sikerült bebizonyítani. Ráadásul pocsék döntéseket hoznak. Az előzetesekben lelőtték a BvS összes fordulatát és kivágták a filmből azt a részt ami kicsit több értelmet adott volna neki.
4.
4.
_NMI_
#2: Azért van ez, mert a Warner most eszmélt rá, hogy mekkora pénz van a szuperhős bizniszben. A baj csak annyi, hogy éveket késtek ezzel és nagyon kapkodva akarják felépíteni azt az univerzumot, amit a Marvel filmeseknek évek alatt sikerült. Ezzel pedig orbitálisan nagy hibákat követnek el, lásd az utóbbi két filmet, ezt és a BvS-t.

Egyébként itt egy érdekes dolog a SQ-val kapcsolatban. Kis aprób "marketingfogás" a comic-con trailerben.

https://www.youtube.com/watch?v=I49jhaAVqsI
3.
3.
Gykrizsi
Szerintem teljesen jó volt a film, a kritikák számomra inkább tűntek a Disney lefizetéseinek. Összességében sima emberek oldaláról nem nagyon halottam rosszat a filmről, a kritikák meg nevetségesen lehúzók. Vagy nagyon utálni akarták, vagy a Marvel csurgatott egy kis pénzt a kritikusoknak. Ezek 3 pontos kritikák nevetségesek. Számomra jobban bejön, hogy a filmek bevállalósabbak, én a Polgárháborúban még mindig nem bírtam megemészteni (Spoiler!!!), hogy nem halt meg senki (Spoiler!!!). Számomra a Marvel óriási biztonsági játékot játszik, ezen pedig változtatni kell, mert akkor én biztosan pártolok át a DC-hez, ott legalább nem szűrök le mindent egy 2 perce előzetesből.
2.
2.
Skygameboy
Nem értem hogy ezeket a DC filmeket mostanság folyamat elrontják pedig annyi potencia lenne bennük a marvel pedig ahol szerintem sokkal rosszabb hősök vannak (pókbácsit kivéve ő az örök kedvenc) valahogy mindig jó filmet tud csinálni ha nem is csúcsszuper de legalább jó nem ilyen BvS a két ikont egymásnak eresztik és egy ilyen filmet hoznak ki belőle hát gratula
1.
1.
Macifasz
Sztem akkora baj nincs vele. Ok, a történet faék egyszerű, és vannak benne felesleges karakterek (Killer Crock és Katana), valamint Joker kaphatott volna kicsit központibb szerepet. Ám ezeket leszámítva nálam működött. A csapat főbb tagjai szerethetőek, Margot Robbie erre a szerepre született, nekem a Leto felfogású Joker is adta, valamint a látvány és a zene is működött. Számomra egy remek próbálkozás és jó alap lett a későbbiekre. A DC filmek hangulata és stílusvilága ilyen, és ilyen is lesz a későbbiekben. Aki több MARVELitást vár tőlük, az sztem csalódni fog. Nem csak a Suicide Squad, hanem a közel jövő DC filmjei kapcsán is. Én nekem személy szerint a BvS-el se volt különösebb bajom (leszámítva az uccsó fél órát), bár tény, hogy a Extended Ultimate Edition javított rajta (mondjuk a Doomsday-es uccsó fél órát az se tudta elfeledtetni), és a comic con-on már kiszivárgott Justice Leauge irányvonala is elnyerte a tetszésemet. A WW filmről nem is beszélve. Összességében tehát féltem a sok negatív kritika miatt, de pozitív hangulatban jöttem ki a moziból. A Supernatural Moves blogra írt cikkemben 7.5/10-et adtam neki.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...