HWSW: Egyszerűen villámgyors az NVIDIA Titan X

  • Írta: zoenn
  • 2016. augusztus 6.
  • Hardver
Link másolása
Piacra került az NVIDIA két héttel ezelőtt bejelentett csúcskártyája, az új Titan X hozta az elvárt előrelépést, ellentmondást nem tűrően állt az élre - az új modellt már 4K-val sem lehet komolyan megakasztani.

Piacra került az NVIDIA két héttel ezelőtt bejelentett új csúcskártyája, a Titan X. A megjelenés apropójából az első tesztek is felbukkantak, így kiderülhetett, mire képes az 1200 dolláros videokártya. Nagy meglepetés nincs, az újdonság jóformán mindent agyonver, kérdőjelek csupán az üldözőbolyhoz mért előnyben vannak.

A júliusi bejelentés során az NVIDIA kiemelten beszélt a gépi tanulásról, játékos keménymag mellett ugyanis az amatőr kutatókat is célozza a Titan X. Szerencsére már a kártya ezen képességeit is górcső alá vették, a Facebook egyik alkalmazottja az AlexNet képcsoportosítóval próbálta kideríteni az új és régi Titan X közötti különbséget.

A végeredmény meggyőző lett, 63 és 101 százalék közötti előnyt mutatott az új Titan X. Bár a két kártyához eltérő cuDNN (CUDA Deep Neural Network) könyvtár tartozott (a Maxwell-alapú modellhez a 4-es, a Pascal-alapú kártyához pedig az újabb, 5-ös verziót használta a tesztelő), mindez valószínűleg nem jelentett hátrányt a korábbi kártyának. Az újabb verzió jellemzően Pascal-specifikus optimalizációkat tartalmaz, amiből a korábbi Titan X nem tudna profitálni.

A közvetlen elődhöz mért különbség a játékok alatt is megmaradt, itt viszont érdekesebb a GTX 1080-hoz viszonyított eltérés, amire például a Tom's Hardware tesztje is jól rávilágít. A méréseket jellemezően magasabb, WQHD és UHD (4K) felbontásban végezte az oldal, kisebb felbontásban már gyakorlatilag értelmetlen egy ilyen kártya vizsgálata. A Titan X előnye 4K felbontásban nagyobb, amire a szélesebb, 384 bites memóriabusz tűnik a legvalószínűbb magyarázatnak, itt jön ki jobban a GTX 1080-hoz viszonyított 50 százalékkal magasabb, 480 GB/s-os maximális sávszélesség jótékony hatása.

Érdekelnek a további részletek és teszteredmények? Olvasd el a teljes cikket a HWSW-n!

23.
23.
ADMlN
#20: Szerintem olyan kártya sose lesz ami a megjelenése utáni játékokat 4K60fps-sel viszi maxon, pedig az lenne az álmom. Egyszerűen a játékok teljesítményigénye is mindig együtt nő a kártyák teljesítményével. Viszont az 1080Ti szépen fogja vinni a mostanában megjelent játékokat 4K-ban, ami nekem már elég.
22.
22.
psy123
#11: "elsősorban munkára fogják befogni mivel a játékok még nem igényelnek ekkora erőforrást" ...

?? tessék? Egy szebb Vive-os játék 2,5-es supersampling-al már ezt is kifingatja....
20.
20.
crytek
#19: Én ha váltok 980Ti-ről akkor 4K maxhoz váltok majd ahhoz meg talán az 1180ti ( vagy bármi legyen a következő év végi széria számozása) lesz talán elég
Veszek mellé valami fasza G-Synces monitor hogy ne legyen gáz a 30-40 fpssel sem azt elleszek vele.
19.
19.
ADMlN
#17: Jönni fog az, a kérdés csak az, hogy mikor. Én ráérek.
18.
18.
Heldengeist
#17: Valószínűleg fog az, csak valószínűleg visszatartják, amíg jön az AMD-s riválisa. A 490 viszont még biztos nem az lesz. Büntetlenül garázdálkodhat a 1080 és 1070, amire még semmi válasz. A 1080 Ti-t a Fury utód tudja majd kikényszeríteni.
17.
17.
crytek
#16: AMD-t elnézve (kanyarba sincs még a 490) nem igen fog jönni 1080Ti.....hova minek jönne?
16.
16.
ADMlN
Az 1080Ti nagyjából ugyanezt fogja tudni, féláron.
13.
13.
Lorthirash
#9: Ezért van a 1060, 1070.... hogy mindenki megtalálja azt ami neki megfizethető.
11.
11.
PS4jacksony
#10: Hát Ya..... barátok közt is kb 360.000-ft
Gondolom elsősorban munkára fogják befogni mivel a játékok még nem igényelnek ekkora erőforrást.
Nincs az a játék ami miatt beruháznék egy ilyenre,de más úgy is megteszi :)
10.
10.
delphijos
#1: Azért annyira nem meglepő hogy egy méregdrága kártya gyors....
9.
9.
lesik20
#1 Egy ellenérve tudok mondani az pedig az ár.

Poén hogy már az így is rohadt drága Titan X most 200 Dodoval többe fog kerülni, ez Europai viszonylatban kb 70-80 000 forinttal több.

És miért? Mert az Nvidia megteheti
8.
8.
GODL1KE
kit érdekel? :D veszek egy 1070-et a többit leszarom :D
7.
7.
dcba
Nem komoly, h a 1080 nem tudja Vulkannal tartani a 60 fpst Doomban 4kban? Azert az durva!
6.
6.
mnmn1
Kb egy hete vettem meg a GTX 1080-t. Teljesen új Gépet építettem :)

Szerintem nem éri meg a titán x ha ár/értek arányokat nézzük. Kb dupla annyi mint egy GTX 1080 - és az is mar iszonyúan drága.
5.
5.
crytek
4k lol fel lehet csattogni nagyobb siteokra..... messze van még a 4k max 60 fps....
Majd talán a következő titan x esetleg.
4.
4.
Hunork
#1: Most is csak egy Nvidia "fanboi" szízja a vitát...
3.
3.
Stranger
Kéne egy ilyen, jó kis moddolt videokat lehetne csinálni... eeh.
2.
2.
Harrison_Wells
baba. minden újonnan hasító videokártyát küldjenek át nekem, ellenszolgáltatás nélkül :)
1.
1.
Prax
Amd fanboi ellenervek + vilagfajdalom 3...2...1....
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...