Így néz majd ki a PlayStation 4 Slim?

  • Írta: Shifty
  • 2016. augusztus 22.
  • Pletyka
Link másolása
A Sony a PlayStation 4 Neo mellett a mostani modell egy újabb, karcsúbb változatával is előrukkol idén. A hivatalos bejelentésre valószínűleg szeptemberben kerül sor, de az első képek már most kiszivárogtak.

Szeptember 7-én, New Yorkban tartja a Sony a PlayStation Meetinget, ahol az eddigi hírek szerint az erősebb, 4K-s tartalmakra és a PlayStation VR-ra kihegyezett PlayStation 4 Neo is bemutatkozik. A The Wall Street Journal azonban úgy tudja, a Neo mellett a korábban már sokat emlegetett karcsúbb és könnyebb PlayStation 4 Slimről is lerántja a leplet a japán gyártó, ráadásul tegnap egy aukciós oldalnak köszönhetően kiszivárogtak a frissített modell - állítólagos - első képei is.

47.
47.
delphijos
#43: A slm verziót alapvetően nem a felhasználók "kedvéért" szokták koihozni, hanem mert jópár módosításon átesik a hardver, és olcsóbb gyártani. Nem véletlen hogy a slim megjelenése után a régi verzió gyártását le szokták állítani.
46.
46.
zozo76hun
ez tenyleg randa mint a bun!
45.
45.
user101
Hát mivel mind tudjuk, hogy az ms egy szavahihető és szavatartó felhasználó barát és központú cég, soha semmit nem erőszakol az emberekre, így szinte biztosan kijelenthetjük, hogy jól járunk, bármelyikkel és nem lesz gond az átjárhatósággal... Nos, nem ! :D

Már most exkluzív vr címekről beszélnek és "meglátjuk-ról", meg "lehetőségekről", szóval jah, olyan, mintha olcsóbb vga-t vennék, csak épp a régin nem fog futni minden egy idő múlva... De szép konzolos élet jön, options menükkel, inkompatibilitással, még több buggal, még drágábban... Hallalujah! :D
44.
44.
43.
43.
#40: Akkor meg ott az alapgep, semmi baja, ehhez nem kell slim.
42.
42.
delphijos
#41: "Igen csak még a 2 videókártya valószínűleg elviszi ugyanazokat a játékokat"

Oké, de ezzel a gondolatmenettel, minek vegye az ember a rosszabbat, ha van jobb? Azért ne csináljunk már úgy, mintha mindenkinek csak az lenne a szempont a vásárlásnál, hogy a Neo jobb, azt kell venni. Elhiheted hogy aki 360-at vagy PS3-at vesz, lehet hogy venne one-t vagy ps4-et, de az a pár tízezer forint számít.
41.
41.
DON GONDOCS
#40: Igen csak még a 2 videókártya valószínűleg elviszi ugyanazokat a játékokat és az csak a gép egy része. Adig a 2 konzol között nagy különbség lesz hiába mondják hogy ugyanúgy megfog jeleni minden játék a 2 konzolra, nem túl valószínű
.
40.
40.
delphijos
#39: Ez olyan mintha azt mondanád, hogy minek hozta ki az Nvidia a 1070-et meg a 1060-at, amikor van 1080? És a 1080-at amikor van Titan? Azért fura olvasni ezeket a véleményeket, amikor meg máshol pont azért panaszkodnak mások hogy milyen drága hobbi a videojáték. Még a 360-at és a PS3-at is veszik az emberek. ( Sőt, még használtan is mert úgy még olcsóbb ) Gondolod hogy mindenkinek telik Neo-ra meg VR-re?
39.
39.
zozo76hun
nincs ertelme mar a neo mellett, plane ha meg a vr-be is bele akar kostolni az ember.
38.
38.
delphijos
Még annyi, hogy egyetértek tsulok-el, azért egy konzol nem egy hét alatt készül, a fejlesztőknek is ismerniük kell, azért nem úgy megy hogy kész volt a Neo, bejelentették a Scorpio-t, és akkor most lóhalálában probálnak erősebbet csinálni....
37.
37.
delphijos
#32: Mivel mindenki tudja hogy jön a Neo, (nem csak pletyka már) , akinek az kell, úgysem venne slim-et mostmár. Ráadásul a Sony-nak jön a VR cucca, szerintem aki amiatt vesz ps-t, az is tuti Neo-t akar már. A slim így is azoknak lesz, akik nem akarnak annyit költeni. Én nem értem hogy a két gép feltétlen konkurenciája lenne egymásnak. Sőt, inkább bosszantó lenne, hogy ha vr-t akarsz, akkor most vegyél slim-et, és fél év múlva meg lesz Neo. De tény, hogy bemsokára okosabbak leszünk.
36.
36.
tsulok
#35: Ezek a fejlesztések elég hosszadalmasak (A MS már most a GPU teljesítményról meg memória sávszélességről beszél).
A Sony már márciusban elküldte a specifikációt a fejlesztőknek, az ősszel megjelenő játékoknál már kell Neo mód. Innen visszalépni és egy új konzolt fejleszteni nagyon drága lenne. Az lehet, hogy az utolsó pillanatba elvégeztek vmi minimális változtatást a Scorpio miatt, de az kizárt, hogy csak jövő év végén jelenne meg. Legrosszabb esetben 2017 elején, de sztem már az is nagy hülyeség lenne.
35.
35.
Hunszi
#34: Meglátjuk, de szerintem üzletileg butaság kiadni két modelt egyszerre oké, hogy egyik gyengébb...de mégis egyazon termékcsaládról beszélünk. Véleményem szerint már csak azért sem valószínű, hogy kijön a Neo idén, mert ha idén jön az MS-nek 1 éve lesz lényegében jobbat alkotni, ezt meg azért a Sony nem engedheti meg magának. Szerintem ismét hasonló eloszlás lesz, mint ahogy volt, fej fej mellett haladnak s kb. egyszerre fognak megjelenni.
34.
34.
tsulok
#32: Miért ne érné meg? Két külön termékről van szó. Az egyik egy "olcsó, gyenge" konzol a másik meg "erős és drága". Ki venne slimet a Neo helyet? Ha kellett PS neki akkor már megvehette volna az elmúlt 3 évben. Azok veszik a slimet akik nem akartak 350-400 dollárt kiadni a PS4ért. Ők most se fognak ~400 dollárt kiadni a Neoért.

Sztem pont, hogy jó húzás. A slim egy kicsit csúnya olcsó kinézetű, így még nagyobb lesz a kontraszt a sima PS4 és a Neo között.



"Már így is bírálják az elemzők az MS-t a döntése miatt, hogy mivel bejelentették a Scorpiot is bejelentették a Slim mellett nem fognak annyi Slimet értékesíteni"
Ezzel is csak annyi a baj, hogy úgy jelentették be, hogy még 1.5 évet várni kell rá. Ha egyszerre jelent volna meg a kettő akkor senki sem panaszkodott volna. Egyébként elég jól fogy most az XO: júliusban jobban fogyott az USAban mint a PS4, most meg eladták az összes 2TB-os slimet.
33.
33.
Hunszi
32.
32.
Hunszi
#30: Üzletileg egyszerűen nem érné meg, nagyon nem, evvel szerintem 100%-ra bebizonyosodott, hogy idén a NEO tuti nem jön ki. Szeptemberben okosabbak leszünk, de erre sztem mérget vennék. Már így is bírálják az elemzők az MS-t a döntése miatt, hogy mivel bejelentették a Scorpiot is bejelentették a Slim mellett nem fognak annyi Slimet értékesíteni, mert akinek régi van nem cseréli le, hanem vár az újra, de akár mág azok is, akiknek még nincs. A Sony pont elfogja sütni ugyanezt, mert az MS után már muszáj...de tuti nem fogják lábon lőni saját magukat, hogy még egy időszakban is adják ki a kettőt. Én biztosra veszem már, hogy a NEO csak 2017 terméke lesz, s nem év eleji.
31.
31.
PaprikaJancsi
#29: Miért lenne pofoncsapás ? Evvel a külsővel önmagukat csapták pofon. Alig kisebb, viszont sokkal rondább.
30.
30.
delphijos
#27: Ezt mondjuk nem tudom honnan vetted, mi köze a kettőnek egymáshoz?Félreértések elkerülése végett nem azt mondom hogy nem történhet meg, csak a slim megjelenése és a neo megjelenése között miért lenne összefüggés?
29.
29.
Hunszi
Sony újabb pofoncsapást adna az MS-nek, ha ugyanannyi áron adnák a gépet, mint az MS a Slimet :D
28.
28.
lacinho01
Nekem az eredeti kialakitás jobban tetszik
27.
27.
Hunszi
#2: Pl. mert ha a Slim érkezése igaz, akkor a Sony tuti nem adja ki idén a Neot csak úgy mint a MS, jövő karácsonnyal.
26.
26.
Falcon
Ez pont jo lesz nekem, vr meg nem érdekel lehet befucsol mint a move vagy 3d kivárok 5 évet a vr -el inkább most vettem logitech g29 et
25.
25.
Yanez
Hát a képeken tényleg nem túl szép. :) XO slimje sokkal jobban bejön. Szerencsére egy konzolnak nem a kinézete a lényeg! Most már csak az új PS-ek ára érdekel igazán, na meg a PS4 Neo úgy egészében. Nem mintha terveznék venni egyet.
24.
24.
Neo1989
Remélem lesz 1 v 2 TB-s verzió is. Azaz 500 GB ma már semmi.
22.
22.
PaprikaJancsi
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...