Nyílt bétafázisba lépett a Paladins

  • Írta: zoenn
  • 2016. szeptember 17.
  • Korai verzió
Közel egy évet töltött zárt bétafázisban a Hi-Rez Studios hero shootere. A Paladins bátran az Overwatch és a Battleborn mellé állítható, igaz, itt gyűjthető kártyákkal is megbolondították a játékmenetet.

Alaposan megújult a Smite fejlesztőinek csapatalapú shootere egy év alatt. Többek közt új felhasználói felületet, lobbyt és okosabb partnerkeresőt kapott. A pályák száma háromra duzzadt, míg a hősökből (itt bajnokokból) szám szerint 17-et tartalmaz az anyag.

A Paladinst immáron minden érdeklődő kipróbálhatja, hiszen elstartolt a nyílt bétateszt a Steamen (a klienst a hivatalos oldalról is letölthetjük). Ha öt győztes meccset tudunk magunk mögött, Barikot a Team Fortress 2 engineer skinjébe öltöztethetjük fel.

A játékmenet kellően pergős arénaharcokkal kecsegtet. Stratégiánkat és karakterünk fejlődését gyűjthető kártyák bevetésével mélyíthetjük el, így az alapképességek mellett további extra kunsztokra is szert tehetünk a meccsek során.

A képi világ kellően színes, egy próbát mindenképp megér két Overwatch-meccs között.

A végleges verzió free-to-play modellben lát napvilágot a PC-k mellett Xbox One-on és PS4-en is.

Köszi, ArrowCross!

87.
kopic
#19: Kb nálam is ez volt a reakció.:D

MÉG ! MÉG ! MÉÉÉÉÉÉÉG !!!
86.
Trapyd
Viszont Kreto írta, hogy üzenetet küldött az elnöknek és community managernek. Én is ezt fogom tenni. Kössz a tippet. Az EULA ban egyébként egy adr.org oldalra küldenek, ha vitás esetem van. felkerestem ezt az oldalt és ha jól tévedek ez egy ügyvédi iroda lehet vagy mi a szösz. Nem értem pontosan, így nem tudtam mit kezdeni ezzel a lehetőséggel.
84.
Trapyd
A pénzes accom egy ranked meccs után banolták. 4 nappal azután, hogy az év végi leárazáson vettem 2* 8000 gemet. A másik 3 accot valamivel később 3 egymást követő arénán, ahol klánnal játszottunk. Ekkor már átnéztem a rendszerem és a wint is újratelepítettem. Ha itt használt volna valaki ilyet akkor azt is banolni kellett volna, de egyedül engem tiltottak ki.
58.
Trapyd
Szejkó átlátja dolgot, nem úgy, mint te.
56.
Trapyd
Másrészt. Ellenőriztem a rendszerem még a wint is újrahúztam utána. Elkezdtem újra játszanivolt másik 3 accom is. Ezek közül is banoltak 2 őt miközben játszottunk. Egyik klántársam erre odaadta az egyik altját, hogy azzal is tegyünk egy próbát. Azt is banolták kapásból. Mindezt 1 órán belül, úgy, hogy figyeltek engem és képzeld nem csináltam semmit. mindezt tiszta rendszerrel. Na erre varrjál gombot!
51.
Trapyd
A supportal való levelezésem pedig teljesen normális hangvételben zajlott, még akkor sem küldtem el őket a picsába mikor már feladtam.
50.
Trapyd
Szal gondold át. Majd két és fél évet játszok napi szinten klánban, miközben (azért írtam kismotor, hogy ne összeget írjak, de most kiírom) közel 700€ t elvertem a játékra. Mindezek után elkezdek csalni? Úgy, hogy gyakorlatilag csak multi játékokkal játszok tehát tisztában vagyok vele, hogy büntetés jár érte. Hallod ha ezt elhiszed, akkor nálad nagy a gond.
21.
Trapyd
Ja és ha engem banolnak innen ezért akkor banoljanak téged is! Mert, ha sértegetni nem lehet másokat akkor rágalmazásra se legyen lehetőség.
19.
hadzsime
#18: #17 http://i.imgur.com/S6HAKVZ.gifv
10.
Kreto
A játékot hamarabb kezdték el fejleszteni mint az OW-t. Viszont sajnos ahogy jöttek a patchek egyre több dolgot vettek át ami nagyon az eredetiség rovására ment. Eleinte egyedi mod volt és nem voltak ultimate abilityk a kártyák miatt pedig sok volt benne az RNG. Mostanra elég sok elem át lett emelve az OWből. Viszont a gameplay más.
Igazából érdemes kipróbálni mert ingyenes és ha nem tetszik csak letörlöd. Patchenként elég sokat változtatnak szinte megújul a játék pár havonta mert nem nagyon tudták hogy merre induljanak. El is lett húzva a zárt béta emiatt.
9.
Trapyd
8.
Kreto
6.
hadzsime
Meg mertem volna esküdni, hogy Torbjörn van a képen.
5.
Nos, a Hi-Rez így is előszeretettel nyúlta le más mobák karaktereit a Smite-ba, de azért itt meg sem próbálták egy picit egyedivé tenni őket, így elsőre a trailerből 3 egy az egyben az Overwatchból jött, de még ezen kívül 4-5 ránézésre szintén valószínűleg ilyen lesz.

Amúgy eszméletlen egy zs...ugori banda, de valamiért még mindig Smite-olok. Az is egy full broken játék, de én így szeretem.. :P
4.
anarchoid
"Overwatch for poor people. it is quite fun and plays well"
1.
Szeretem a Hi-Rez játékait, így valószínűleg ezt is kipróbálom még a mai nap. Köszi a tippet!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...