Infinite Warfare - 130 giga kell a Legacy Editionnek

Link másolása
Képek szivárogtak ki a CoD: Infinite Warfare - Legacy Edition (ez a csomag tartalmazza a felújított Modern Warfare-t) dobozáról, így kiderült, mennyi helyet foglal majd a két játék együtt - PS4-en legalább 130 gigára lesz szükség.

Mától érhető el a felújított Call of Duty 4 kampánya a PS4-es Infinite Warfare prémium kiadásainak előrendelői számára, melynek apropóján egyes üzletek kiadták a Legacy Edition dobozát is (természetesen az Infinite Warfare lemeze nélkül).

Így derült ki az is, hogy mennyi helyre lesz majd szüksége a két játéknak összesen PS4-en, és a fenti fotó tanúsága szerint legalább 130 GB szabad hellyel kell majd rendelkeznünk a konzolon. Ez még annak ellenére is óriási méret, hogy ma már megszoktuk, hogy több tíz gigát falnak fel a játékok. Azt egyelőre még sajnos nem tudni, hogy külön is feltelepíthetőek lesznek-e a címek. Többen egyébként arra tippelnek, hogy talán a PS4 Pro miatt hízott meg ekkorára az idei CoD.

Az Xbox One-os és PC-s változatokról egyelőre nincs hír - utóbbi esetében még kényes lehet a dolog, ugyanis általában számítógépen több helyet foglalnak a játékok, de itt nagy eséllyel külön is telepíthető lesz a két program.

44.
44.
Tr4nCe
#43: Akkor 2 csőshooter játék nyom annyit, mint a GTA V, W3 és a F4 összesen? Amiből az egyik természetesen egy remastered, és olyan jól sikerült, hogy kapásból 30 gigával több helyet foglal mint az eredeti. Ha meg videóval szórják tele, akkor inkább előveszem a Rambo 1-2-3-at és beizzítom a régi VHS lejátszót.
43.
43.
shooter1234
Mivel ez gyakorlatilag 2 játék, ezért nyom 130 gigát. A 4 régen nem nyomott túl sokat, de kb ugyanolyan lesz a grafikája mint ennek az infinite warfare -nek vagy minek. Amúgy ha tele van átvezető videókkal, amik mondjuk nincsenek sz*rrá konvertálva (720p -re vagy az alattira), az megint sok helyet foglal. Meg gondolom több nyelven készült hozzá szinkron, meg egyéb fordítás, még az is sok helyet szokott foglalni. Mondom ezt úgy, hogy a torrent verzióknál egy eredeti release után mindig jön egy repack, haol nem csak letömörítik magát a játékot, hanem kiszedik a fölösleges nyelvi fájlokat, és az átvezető videókat is tömörítik/konvertálják gyengébb méretűre, hogy kevesebb helyet foglaljon.
42.
42.
#18: Igen, maga a motor elavult, de évről évre fejelik meg újabb effektekkel, ami lehet elsőre nem is tűnik fel, de nézd már meg az összehasonlítást a másik postnál, ég és föld grafikailag a két játék. Pedig ugyanaz. (És igen, a multi úgyse így fog festeni, az minden részben gyengébben sikerül, érthető okokból.)

És a félreértések végett még elmondom, hogy nem arra próbáltam utalni, hogy ez egy gyönyörű játék, de messze van attól az okádék szinttől, amit a gyűlölködők állandóan emlegetnek.
41.
41.
#37: Jaj csak a Divisonnel ne gyere mint kiváló grafikai és játékmenetbeli alkotás...
40.
40.
DON GONDOCS
#39: Lehet megtörik a jég és hosszú lesz a kampány is nagy mapokkal, tudom bilibe lóg a kezem.
39.
39.
Heldengeist
#38: Nagyon kíváncsi vagyok, mi az a jó ok, amivel a Witcher 3 vagy Fallout 4 befér 40GB-ba, egy teljesen lineáris 7 órás cső shooternek pár tenyérnyi multis pályával meg kell a háromszorosa. Még ha ez két játék DLC-kkel, akkor is sok.
38.
38.
DON GONDOCS
#36: Mint mezei cod rajongó énse örülök hogy ilyen sok helyet. A legtöbb rész dobozosan van meg, de gondoltam hogy a Bo3-at digitálisan veszem meg és már ott is sokaltam a helyigényt. Szerintem csak sok dlc-fog megjelenni és azis alapból benne van, csak zárolva. Biztos jó oka van hogy ennyit foglal.
37.
37.
Beniciodeltoro
Mi 130 giga ezen pusztulaton ?
Úgy hogy a Divisionhöz és a GTA-hoz képest pitsafüstnek tűnik maga a gama.
36.
36.
Tr4nCe
#33: Ha tartalmazza is, akkor is irreálisan sok helyet foglal. Egyébként egy előző hsz-ben jól rávilágítottál a lényegre. Pontosan olyan érzése van az embernek ettől, mintha egy szétmodolt Skyrim lenne. Csak ugye a modokat kit-el csinálják, és nem profik. Ezért érthetetlen hogyan lehet 120giga, főleg ha melléteszel mondjuk egy GTA 5-öt. Amíg az NBA-nél megértem az 50gigát, mert nagyon sok finom mozgással operál, de itt a 120...
34.
34.
shatterhand
#25: Rest mode
Ennyit a magas villanyszamlarol. Nezz utana;)
32.
32.
Heldengeist
#13: A Far Cry Primal és a Witcher 3 együtt belefér 60-ba, ha hihetünk a Steamnek.
29.
29.
Én a hétvégén bővítem az 500 gigás ps4-em, tudtam az elején hogy kevés lesz a hely. Persze nem csak e miatt, így is töröltem már pár játékot és ha jól számolom 110 gigám van szabadon. Ami kevés lesz e mellett + Tomb Raider + Titanfall 2, törölni meg már csak olyat tudnék amit nem vittem még végig, tehát muszáj bővíteni egyet :)
26.
26.
aordog
Sokan elfelejtik, hogy a kép amit látsz a játék közben az a lemezen adatként van. Nincs a lemezen, mint kép...egy fûszál is csak egy megírt progi. Te, amikor játszol azt mondod: de szép játék...jó a tartalom stb.
De, hogy ebben mennyi munka van azt sokan elfelejtik.
Sajnos én nem tudok ilyet, de akik ilyen pályát választanak maguknak, azokat nagyon megfizetik, ami szerintem megérdemelt!
Fejben nagyon ott kell lenni...számolni, eltervezni, elôre gondolkodni!
Tehát ha ez 130 GB, akkor teljesen mind1, hogy neked tetszik vagy éppen nem, mert az adat ott van a lemezen Ne legyen elfelejtve az sem, hogy a multizás miatt lehet ekkora
25.
25.
north
#23: Tudtommal a PS4 mint elektronikai eszköz árammal működik :D de kérlek javíts ki ha az álmaid hajtják :D
23.
23.
shatterhand
#21: Milyen villanyszamla kell ps4es letolteshez?
22.
22.
shatterhand
Szoval ugyanazt adjak ki mint 10eve csak most vmiert megis tobb helyett foglal. Logikus.
A tartalom tuti kizarva. Vilagos.
Omg
21.
21.
north
OMG 130GB!!?? Elképzelem , hogy a doboz változat (ha lesz ilyen) akkor azt DVD tok helyett hengerben adják majd, és aki lekívánja tölteni annak meg fel kell készülni a magas villanyszámlára mert 0-24ben fog menni a PS4 nem is beszélve arról, hogy a TEK is meglátogatja mert azt hiszik kecske pornót tölt közben meg csalódottan távoznak, hogy "Áh a fenébe ez csak az új COD-ot tölti!" xD Persze a 3 napi hideg élelem és a PS4-re kötött aggregátor is jól jön! :D
aztán jön a 1st day patch ami 80GB és a DLC-k amik 40GB-tól 60-ig terjednek
Majd a Google-höz kell menni kuncsorogni, hogy adjanak tárhelyet mert nem fér el a COD a PS4-en xD
18.
18.
PaprikaJancsi
#17: Pedig tényleg elavult.
13.
13.
DON GONDOCS
Talán azért ilyen nagy mert a Modern warfare remasteredel ennyi együtt+ az előrendelői dlc-kel.
10.
10.
Heldengeist
#4: Erre én is nagyon kíváncsi lennék. Sokkal szebb, nagy, nyíltvilágú játékok simán beleférnek ennek a felébe. Erre már nem magyarázat a tömörítetlen hang és nagy felbontású textúrák. Mellé csomagolnak egy 6 órás werkfilmet, 4k-ban vagy mi az isten?
8.
8.
DarkLord
#7: A méretre utalok nem a játék minőségére, mielőtt valaki félreértené.
7.
7.
DarkLord
Elnézést, de ez már az a szint, amit még torrent-ről se szednék le :D
5.
5.
Beniciodeltoro
A single részéhez hozzá se nyúlok, fujj.
A multija már nem tűnik annyira gáznak.
4.
4.
shatterhand
Aki ert hozta attol kerdem: mitol lehet ennyi? Ha minden szar -allitolag- akkor mi a 130giga?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...