Játékváltozatot kap A majmok bolygója

  • Írta: fojesz
  • 2016. október 9.
  • Bejelentés
Link másolása
Túl sok részletet nem tudtunk meg róla, de maga Andy Serkis erősítette meg, hogy a War for the Planet of the Apes premierjét egy játékadaptáció is kíséri majd. Serkis leírása szerint egyfajta interaktív filmmel lesz dolgunk.

A hétvégén tartják a New York-i Comic-Cont, ahol az újgenerációs Planet of the Apes-sorozat harmadik felvonása, a War for the Planet of the Apes (A majmok bolygója: Háború) is tiszteletét vette. A film 2017. július 14-én veszi be a mozikat, és már egy teaserszerűséget is tudunk mutatni belőle, ebben az Andy Serkis által alakított Caesar motyog el három mondatot:

Serkis ugyanitt szellőztette meg, hogy a film premierjét egy játékadaptáció kíséri majd, amelynek a munkálataiban ő maga is részt vesz - hogy pontosak legyünk, a motion capture-t is az ő stúdiója, az Imaginarium készíti el. Serkis szerint egyfajta interaktív filmmel lesz dolgunk, a története pedig csupán kiegészíti a mozit, így például a főszereplők is új karakterek lesznek.

Serkis egyébként többször is játszott már videojátékban, a Heavenly Swordben és az Enslavedben motion capture-t és szinkront is vállalt, míg a Risenben és a Volume-ben csak szinkronizált. A következő projektje a Star Citizen lesz, itt szintén besegít az Imaginarium.

6.
6.
Őrnagy
#2: Nem tudom, miért kell szegény majmokat bántani. Ők is ugyanolyan emberek :)
5.
5.
Gykrizsi
#4: Jó ég, hogy lehet utálni ezt!?
4.
4.
user101
Van az a pont amikor egy film már annyira irritálóan fájó, hogy átmegy idegesítőbe. Nálam ez tipikusan az... UTÁLOM ! :)
3.
3.
Codehook1337
#2: Inkabb egy ilyen regi film stilusut csinalnanak most is. Azokat a filmeket imadtam.
2.
2.
Obiwan HUN
es tenyleg volt egy ilyen... :)

https://youtu.be/9dTYir6JCRk
1.
1.
kratos83
Anno Ps1-en volt valami Majmok bolygós játék, azt imádtam bár nem volt könnyű. Remélem ez is jó lesz.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...