Elsősorban otthoni konzol a Nintendo Switch

  • Írta: zoenn
  • 2016. október 21.
  • Hír
A tegnap délutáni lepellerántás óta számos részletre derült fény a Nintendo új konzolja kapcsán. Most már tudjuk, hogy a kiotóiak elsősorban otthoni masinának szánják, így nincs veszélyben a 3DS piaca. Még a Microsoft is gratulált hozzá.

A rengeteg találgatás után végre formát öltött a Nintendo Switch. A gyártó képviselője a Polygonnak elmondta, a konzol elsősorban egy otthoni rendszer, így arról nincs szó, hogy a cég handheldjét, a 3DS-t egy csapásra elfelejtenék.

Csupán plusz funkció a hordozhatóság

A Nintendo szóvivője hangsúlyozta, nem tettek semmilyen bejelentést a 3DS jövőjét illetően. A vállalat továbbra is számol a kézikonzollal, elvégre közel 60 millió egység talált belőle gazdára belőle eddig. A játékosok továbbra is várják az új címeket, köztük a Pokémon Sunt és Moont.

Ami pedig a Wii U-t illeti: habár a Nintendo márciusban tagadta azokat a pletykákat, amelyek a gyártás leállításáról szóltak, annyi bizonyos, hogy a következő hónapokban kevesebb Wii U gördül le a gyárak szalagjáról. Ennek megfelelően a boltok készlete is csökkenni fog, de a Nintendo még így is 800 ezer Wii U-t szeretne eladni globálisan az aktuális pénzügyi év végéig.

A Switch bejelentése egyébként felrázta a Nintendo részvényeit, hiszen a masina leleplezése után 4,6 százalékkal drágultak a papírok.

Mi a helyzet az Amiibo figurákkal?

A bemutatkozó videóból ugyan nem derült ki, de a kiotóiak szerint a gép támogatni fogja az Amiibo figurákat is, ami nem meglepő, tekintve, hogy igen szép pénzt hoznak a konyhára. Március végéig 24,7 millió Amiibót adtak el.

Az ígéretek szerint a Nintendo tovább fogja bővíteni a termékpalettát, annak ellenére, hogy a legutóbbi negyedévben csak 1,7 millió figurát passzoltak el. Ennek oka, hogy nem volt olyan új cím, ami támogatta volna őket, ugyanakkor a jövő évben érkező The Legend of Zelda: Breath of the Wild már kompatibilis lesz velük, ami mindenképpen jó hír.

A játékfelhozatal még ködös

Hiába tűnt fel a The Elder Scrolls V: Skyrim a Switch előzetesében más third-party címekkel együtt, a Bethesda még nem erősítette meg, hogy az RPG valóban megjelenik az új konzolra. A fejlesztők szóvivője a GamesIndustrynek elárulta, nagyon örülnek, hogy közreműködhettek a Nintendóval a videó elkészítésében, de jelenleg még semmi biztosat nem árulhatnak el a konkrét címeket illetően. Egy biztos, nem marad bethesdás játékok nélkül a Switch. Hasonló a helyzet az NBA 2K esetében is.

Csupán az új Zeldáról tudni pontosan, hogy jönni fog az új platformra, de a kedvcsinálóban feltűnt a Splatoon, egy új Mario és Mario Kart is. Ez utóbbiakról még nem hallottuk a vállalat álláspontját, csupán a konzol képességeit prezentálták, azaz egyfajta techdemókról voltak. Korántsem biztos ezekből végül konkrét játék lesz, de az sem zárható ki, hogy egy új Mario platformjáték teaserét láthattuk a videóban.


A játékipar üdvözölte az új platformot

A bejelentést követően még az Xbox fejese, Phil Spencer is reagált a Nintendo Switch-re a Twitteren. Az úriembert lenyűgözte a merész elképzelés, és az, hogy erre a vízióra konkrét terméket építenek fel a japánok.

Spencer több korábbi interjúban is "undorítónak" minősítette a konzolháború vitáit, inkább dicsérte a versenyt a Sony és a Microsoft között. Minden jel szerint ők is számolnak az új belépővel, ráadásul a redmondiak és a Nintendo közti partnerség a Minecraft Wii U-s megjelenése óta amúgy is "nagyszerűnek" tekinthető.

A Ubisoft már hosszú ideje optimista az új konzolt illetően, most, hogy végre bemutatkozott a Switch, a kiadó vezérigazgatója, Yves Guillemot sem ment el szó nélkül mellette. Szerinte a masina egyedi képességeit és designját látva, a Nintendo "újradefiniálja" a játékszokásainkat, a játékélményt megoszthatjuk másokkal, bárhol és bármikor játszhatunk.

A két cég mostanában szorosan együttműködik egymással, jelenleg több játék készül a jövő márciusban megjelenő Nintendo Switch-re, köztük a Just Dance 2017. 

A third-party fejlesztők garantálhatják, hogy a konzolgyártó az új platformmal végre visszakerüljön a térképre - már most tudjuk, hogy tucatnyi partner sorakozott fel a Switch mögé.

250.
kamgecam
Nem tudom eldönteni melyikőtök a nagyobb troll, de szerintem szejko tényleg komolyan gondolja magát, kindzsal meg direkt készítette ki.
Nem is tudom kinek gratuláljak! :D
246.
Yanez
szejko: Megkérnélek, hogy a jövőben maradj a keretek közt, és mellőzd a személyeskedéseket, bármennyire is nem értesz egyet a vitapartnereddel. Némítva már voltál, legközelebb jön a bann. Tudom, téged ez hidegen hagy, de attól még ez lesz. Azt javaslom inkább ne, mert már hozzádnőtt a szejko név. :) Szóval hidd el, nem olyan nagy ügy elszámolni 10-ig.

kindzsal: Ez most komoly? Egy felnőtt gamer vagy, és azt próbálod beadni, hogy Te nem tudod mi a különbség a handheld és asztali közt? Na menj már!
242.
Yanez
#233: " Most is olyan helyzetben vagyok, hogy jó lenne valami komolyabb handled, de nincs semmi."

3DS, Psvita? Mindkettőre rengeteg játék van, ha nem is mind AAA exclusive, de attól még játék. Bizosan ellennél jó ideig valamelyikkel!
233.
godach
#230: PSP*
A lényeg az, hogy sosem gondoltam hogy az itthoni 10+konzol és gép mellé még szükségem lesz egy PSP-re is. Most is olyan helyzetben vagyok, hogy jó lenne valami komolyabb handled, de nincs semmi. Tapogatni nem szeretem ezt a szar telót, nekem nem adja az érintős pöcsség. És ahogy nem vagy egyedül azzal, hogy nincs szükséged erre a gépre úgy én sem vagyok egyedül, akinek meg lehet pont jól jönne. Mondjuk, most a PS4 pont elviszi a pénzt, de ha kapható lenne lehet beruháznék rá ;)
232.
Norbiii
Na ezt folytassátok privátba, köszi! Nem kell azért eldurvulni, mert totál más véleményen vagytok! Beszélgetni lehet kulturáltan is, okos érett emberek módjára, nem kell lemenni alpáriba, mert ez nem a hírhez tartozik! Privátba megbeszélhetitek, és nem kérek további csűrést csavarást!
Hálás köszönet!
196.
DON GONDOCS
Elsősorban otthoni konzol a Nintendo Switch. Szerintem azt senki se gondolta hogy utazás közben fog skyrimet játszani 30-40 percig amibe ezért ellehet merülni vagy egy gyors mario-t lejátszani főleg hanem is lehet csak bizonyos helyeken menteni. Azért csak otthon kényelmesen érdemes játszani. Persze aki rendszeresen utazik a munkája miatt és nincs lehetősége mindig hazamenni annak tökéletes. Minden másra ott a mobil játék.
150.
#132: Mindegy, akkor csak én nem vagyok így beállítva. Telefonon is csak az új mobil vásárlásakor játszottam, mert megvolt az újdonság varázsa.
Nagyon sokat vonatozok, az emberek 99%-nál ilyen tetris szintű alapjátékok mennek. Régen sokat metróztam / buszoztam és soha nem láttam senkinél vitat, 3ds-t és társaikat. Úgy gondolom, a játékosok többsége ledöglik otthon és ez maradéktalanul kielégíti. Van aki vesz kézikonzolt, de az meg nem mer vele más emberek között játszani. Megértem, én sem égetném magamat. Sokkal jobb lett volna egy sima asztali konzol.
138.
kamgecam
#133: Köszi!
Azt bevallom én is nagyon rühellem amikor két pár ahelyett hogy egymással foglalkozna a kibszott telefonjukat bambulják és a facebook-on üzengetnek egymásnak amikor ott ülnek egymás mellett.A személyes interakció kerül veszélybe, és szerintem a facebook sokkal veszélyesebb az ilyesfajta szenvedély kialakulására mint a játék.Azért érdemes szüneteket beiktatni mert úgy még élvezetesebb lesz a játék.Back in the game! :)
Meg persze ha már mindent ahhoz igazít az ember már ott is baj van.Ez csak egy kicseszett hobbi!De egy kicseszett jó hobbi!
133.
godach
#132: Aki azzal jön, hogy családi programokra vagy eseményekre, csak a kockák visznek játékot futtató eszközöket, azok az igazi kockák.
Nagyon jó ellenpéldákkal jöttél. Játszani akármikor lehet...
132.
kamgecam
#129: :D Ne izgass fel! :D
Ezt én is utálom és nem is játszanék ilyenkor, de miért kell ilyen specifikusan gondolkodni erről?Mi van ha elmész kirándulni vagy a balcsira és beüt a szar idő, vagy egy kiadós ebéd után miután a barátnőd lepihent a szex után, sziesztázól egyet és nyomsz 1 óra máriót spriccelő csillagokkal ami az étvágyadat is meghozza egy újabb kiadós szexre.

Szóval sok lehetőség van.Nem kell hogy az ember megfossza magát a kirándulástól a valódi élményektől és nem is szabad! Időbeosztás meg mérték kérdése az egész.Én pl van hogy 1-2 hónapig nem is játszom, de megyek valamerre és kedvet kapok egyett 3ds-ezni előkapom a gépet voila és már nem is olyan uncsi a Bükkfördői nyaralóban.
Minden helyzet más és más azt te döntöd el hogy mikor milyen helyzetben használsz egy terméket.Az birtokól téged vagy Te azt!
131.
delphijos
#128: "és nem hinném hogy neked se jutott eszedbe hogy pl, mondom az én példámat: hazamegyek Győrbe tavaszi-szünetben egy-két napra milyen jó lenne már néha előkapni azt a ps4-et és DS-ezni"

Nem állítom hogy soha semmilyen körülmények között sem lehet ez hasznos, hanem azt hogy csak ez önmgában kevés. Keveset tudunk, azért nehéz okosabbat mondani. Ha hozza a mostani konzolok szintjét, és lesz third party támogatás ( normális, és nem csak az elején ) plusz a megszokott minőségi N játékok , akkor azt mondom van esélye. De ha láthatóan gyengébb lesz, akkor az az 5% alkalom amikor hordoznám nem fog kárpótolni.
129.
#128: Elmondom az én verziómat. Itthon épp eleget játszok ahhoz, hogy máshol eszembe se jusson ez a hobbi. A kedvencem, mikor elmegyek nyaralni és a mellettem lévő erkélyen ott megy a laptopozás, fürdés, kirándulás, stb. helyett. Nekem az jön le ezekből a videókból, hogy olyan embereket céloznak meg, akik még a szex közben is mariót látják maguk előtt és csillagokat spriccelnek.
128.
kamgecam
#125: Lehet hogy igazad van, de nem értek egyet. Szerintem igenis van igény a mobilitásra és nem csak egy szűk rétegnek.Mindenesetre elgondolkodtató amit írtál és nem mondom azt hogy ne lenne igaz bizonyos szempontból.Egyszerűen én máshogy gondolom.Mindenesetre köszönöm a normális hangvételt amit megütöttél.:)

Nem munkába menet közben van igény DS3-azni. Ez a Switch reklám baromsága, Hanem elég sokan utazgatnak már és nem hinném hogy neked se jutott eszedbe hogy pl, mondom az én példámat: hazamegyek Győrbe tavaszi-szünetben egy-két napra milyen jó lenne már néha előkapni azt a ps4-et és DS-ezni, amikor éppen nem a rokonokkal foglalkozok.

Szóval szerintem mga a hordozhatóság jelentős, de ettől még ha gyenge lesz a gép és túlárazzák hatalmas bukta is lehet.Meg ugyanúgy hatalmas siker ha okosak az N-nél,viszonylag erős lesz, és legfőképp az ár-érték arány megfelelő lesz.
127.
DON GONDOCS
#102: Ha csak XO szintet fog produkálni, hamar a süllyesztőbe, ez merész állítás.
Mert biztos hogy sokkal jobb nem lesz és ha emellet még drága is lesz akkor már a Mario se menti meg
126.
kamgecam
#124: Azért már fárad a srác, hogy ilyen sablonos 12 éves jancsis szövegekkel jön, pont mint a 7 éves diákjaim.Az őszinte részvétet viszont elfogadom mert egyszer mindnyájan meghalunk és oda lesz az okosságunk.:)
A vicc egyébként az hogy tényleg bírom a csókát, nem rosszindulatú ő hanem egyszerűen csak vehemens típus, akit a barátnője halálra kefél azt kész.
125.
delphijos
#111: "Még egyszer aki szerint a hordozhatóság elhanyagolható fegyvertényező, annak fogalma sincs hogy a piacnak és a fogyasztóknak milyen igényei vannak, nem azt mondom hogy hülye de hogy nem ért hozzá az is biztos és csak érvek nélkül amatőr módon puffogtat az elefántcsont-tornyában azzal áltatva magát hogy valaki talán komolyan veszi."

Ne is haragudj de ez mekkora butaság. Senki sem mondja hogy a hordozhatóság nem jó dolog, de ma már nem egy CSAK játékra használható "nagy" játékkonzolnál. Ki merem jelenteni, hogy ha a Nintendo azt gondolta hogy hatalmas játékosbázis ül otthon a ONE-ja vagy a PS4-e elött búskomoran mert nem tud munkába menet Dark Souls III-at vagy BF I-et játszani, akkor igenis rosszul mérte fel az igényeket, mert ez szerintem RÉTEGIGÉNY. Azt nem állítottam hogy egy Angry Birds pálya , vagy valami hasonlót nem nyomnak az emberek két megálló között, de még akarnék is komolyabbat is szeretnék, akár Dragon Quest 8-at is nyomom a telefonomon, mert a MINDIG NÁLAM VAN. Szerintem Te vagy tévedésben ha azt gondolod hogy ma a játékosoknak egy felturbózott 3DS kell ( vagyis inkább gy 2DS ) amihez van egy dokkoló. Mert igazából ez lett a Switch. És a piac reagált is rá, amire jött a pánikszerű cáfolat hogy ez "igazából asztali konzol". Csak sajnos ez nem igaz. Amúgy ez a lehetőség egy ps4 - vita párossal is kivitelezhető ahol van wifi ( vagy csinálok egyet egy mobillal ) ha már mindenáron erre lenne igény.
122.
kamgecam
#121: De jól esik, és néha nem tudok ellenállni a kísértésnek!Gyerekes dolgok gyerekes reakciót igénylenek! :)
Azért rendes tőled hogy szóltál.
121.
#120: Na látod, pont az ilyen gyerekes dolgok nem kellenek. Kb. lépj át felette.
111.
kamgecam
Jó ez az asztali konzol és handheld kombináció nagyon sokan vártak már erre,és jó lett volna értelmesen megdumálni a dolgot de az itt szinte lehetetlen, kár hogy megint primitív vagdalkozásba ment át ez a topic...
De szerencsére olyan moderátor van most itt aki kiszűri a gyengeelméjű egyéneket.(innen is köszönöm,már fárasztó volt olvasni)
Még egyszer aki szerint a hordozhatóság elhanyagolható fegyvertényező, annak fogalma sincs hogy a piacnak és a fogyasztóknak milyen igényei vannak, nem azt mondom hogy hülye de hogy nem ért hozzá az is biztos és csak érvek nélkül amatőr módon puffogtat az elefántcsont-tornyában azzal áltatva magát hogy valaki talán komolyan veszi.
A legtöbb fogyasztó pont ezért fogja megvenni, mert lehet valamivel gyengébb, de mobilis is.
102.
Yanez
#94: Ha csak XO szintet fog produkálni, hamar a süllyesztőbe megy. Nem véletlenül jön a Scorpio meg a Pro. Nézd meg mennyien nincsenek megelégedve a mostani konzolok teljesítményével multiplatform téren.

Akkor most az elején hiába támogatják más fejlesztők is, ha a gyenge hardver miatt 1-2 év múlva már drasztikusan butítani kellesz a multiplatform címeket. Akkor ismét elpártolnak az N-től, és ismét ott vagyunk, a ahol a WiiU. Szóval remélem minimum egy XO és XO Scorpio közti erősségű hardver lesz!
96.
kamgecam
94.
kamgecam
A cikkhez visszatérve nagyon értelmes hozzászólások születtek pro-kontra és ez tök jó!
Amivel nem értek egyet viszont az az hogy a marketing a nagy gonosz átverő aki megvezeti az embereket.A hiteltelen buta marketing az ilyen,de az a fajta marketing mely egy-egy termék erősségét domborítja ki és helyezi előtérbe, az nem átverés hanem hasznos információ.Nyilván ki kell szúrni ezeket mert egy "jó "marketing úgy át tudja az embert vágni a palánkon ha nem figyel hogy ihaj csuhaj!
Ha mindent elhiszel a marketingnek ahogyan szejkó írta valóban birka vagy.Viszont ha semmit sem hiszel el a marketingnek akkor is birka vagy és önfejű.Ki kell szűrni a jót, a rosszat és utána megfogalmazni az álláspontunkat.

Mit tudunk az NS-ről?Kurva keveset!Mi az amit az eddigi információkból és marketingből megtudtunk?A third party támogatás,lesznek belsős címek és hogy asztali konzol és handheld egyben.Mi az amit a fogyasztó elsőre ki fog szűrni még a marketing nélkül is ebből a kevés informácioból?A 3.-dik pont.Mert ilyen még nincs és mert nagyon sok embernek(nem csak egy szűk rétegnek pl a Budapesten élő embereknek szörnyű tömegközlekedéssel) szimpatikus ez a megoldás, főleg egy olyan világban amely egyre mobilisabb. A marketing a nintendo-nál nagyon okosan ezt emeli ki.
Persze komoly belsős címek nélkül, és a third party fejlesztések hiányában akármilyen pozitívum a hordozhatóság, veszett fejsze nyele!De attól még pozitívum és nem is akármilyen!

Szerintem globálisan nagyon sok gamert megnyertek a hordozhatóság lehetőségével (és ez nem átverés vagy nem azért mert a gamerek 90%-ka birka, hanem mert kurva fasza kis lehetőség)és a szűk réteg inkább azok a játékosok akiket nem mozgat meg ez a dolog.

Személy szerint én nagyon sok helyen "hasznát" tudnám venni, illetve az üresjáratokban (amikor pl kiderül hogy lesz egy lyukasórám de nem érdemes hazamennem mert mire hazaérek már mehetek is vissza a suliba)el tudnám ütni az időt.Vagy este az ágyban olvasás helyett néha biztos jól esne inkább a Zeldát csapatni. Szóval nálam nagyon erős érv a hordozhatóság és sok más játékosnál is szintén e felől senkinek se legyen kétsége.

Persze még sok víz le fog folyni a dunán. Kíváncsi vagyok a gép hardverére hogy mit tud mert ez is fontos kérdés, mert ha wiiu szint akkor éppen hogy leszarom még a hordozhatóságot is és inkább veszek egy 3ds xl-t.
Ha Xo szintet megüti már el fog gondolkodtatni a dolog.
82.
kamgecam
#76: Ja és közben még party-ban is van nem?
Egy jó raid-ezés közben,-lőjjed Józsiiiii a boss-t!
.LÖVŐŐŐŐŐŐM!
Vagy:-gyere már!
-MEEEGYEK. :D
76.
Norbiii
#73: A durva az lenne, akinek ő....az közben esik jól a játék, mármint videojáték. :D:D
60.
Norbiii
Ha elmegyek valahová, azért megyek el, mert dolgom van, és nem azért, hogy gameljek, de ettől még vannak emberek, akiknek ez bejön, és örülni fognak! Szerintem nem baj az, hogy van egy konzol, amin játszhatunk otthon, úgy ahogyan eddig megszokhattuk, és ez mellett még kínál egy olyan lehetőséget, hogy akár magunkal is vihetjük... Nem nagyon fogom messzire magammal cipelni, de ez még nekem is tetszik.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...