Több mint 140 ezer HTC Vive talált gazdára eddig

  • Írta: fojesz
  • 2016. október 23.
  • Biznisz
Link másolása
Habár a HTC és a Valve még nem számolt be formális keretek között a HTC Vive üzleti teljesítményéről, egy VR-rel foglalkozó kínai weboldalnak szerencsére sikerült rést találnia a pajzson, és belsős forrásból szerzett infókat.

A kínai 87870 értesülései szerint több mint 140 ezer HTC Vive talált gazdára a VR-szemüveg áprilisi debütálása óta, ezt a HTC igazgatótanácsának elnöke, Cher Wang erősítette meg a szájtnak. Augusztusban szintén a HTC egyik fejese fecsegett, akkor a kínai piacért felelős igazgató, Alvin Grayling kotyogta el, hogy már átlépték a 100 ezres mérföldkövet.

A HTC és a Valve sosem kommentálta formálisan az eladásokról szóló híreket, de a fenti számokat több tény is alátámasztja. A HTC bevételei például 40 százalékkal nőttek augusztusról szeptemberre, az elemzők pedig úgy gondolják, ez a növekmény egyértelműen a Vive-nak köszönhető. A legsikeresebb Vive-játék, a Raw Data fejlesztői pedig azt mondták, a SteamSpy adatai szerint 33 ezer példányban elkelt fejlesztésüket a Vive-tulajdonosok 20 százaléka vásárolta meg - kis matekkal ebből egy 165 ezres bázis jön ki, ami nagyjából megfelel a fenti nyilatkozatnak.

Az, hogy alig tudunk valami konkrétumot a Vive (és az Oculus Rift) eladásairól, korántsem véletlen: ahogy a PlayStation VR-bemutatónkban utaltunk rá, a HTC és az Oculus VR-szemüvege jelenleg méregdrága, borítékolható volt, hogy csak egy szűk réteg engedheti meg magának az új kiegészítőket és a szükséges csúcsszámítógépet. Lehet, hogy a HTC épp ennyi early adopterben bízott, és repes az örömtől, amiért elérte a céljait, egy ilyen számot viszont nehéz sikertörténetként kommunikálni a rendre milliós eladásokkal dobálózó játékiparban. A PlayStation VR helyzete éppen ezért lehet más.

Beszédesek továbbá azok a Steam-felmérések is, amelyek szerint a platformot VR-szemüveggel használó júzerek száma egyre lassabb tempóban gyarapodik, ergo aki eddig szeretett volna Vive-ot magának, nagy eséllyel szerzett már egyet. Az áttöréshez "szintlépésre", például árcsökkentésre lenne szükség.

12.
12.
zozo76hun
#11: lehet de azert nem mosogat. komputer-grafikus...
11.
11.
shatterhand
#10: Ezert tunnek milliomosnak nalunk az ingazok a hatar menten.Mosogatnak, szart pucolnak, itt meg fullextras audikkal vaganykodnak.
10.
10.
zozo76hun
az ocsem most kanadaban dolgozik, havi 1 millio forint ami tisztan megmarad neki rezsi meg mindent levonva. de azert ott sem olyan nagy love az. ha hazahozza az igen. de volt elotte fel evig angliaba, na ott olyan draga az alberlet hogy itthon komplett lakast berelt OLCSOBBAN mint angliaban egy szobat! tehat az arany a lenyeg. de az igaz hogy ugy atlagban kint jobban elsz ugyanazert a meloert ott koltekezve mint itthoni fizetesert, itthon koltekezve.

de a legjobb ha ott megkeresed es aztan hazajossz. :)

mondjuk eleg szomoru hogy igy mukodik ez az egesz... :(
9.
9.
shatterhand
#6: Ha nyugaton nem sokalljak mar reg vett volna mindenki. Hiaba keresnek jol az ar/erteket nezik ok is.
En mar ps2t toltam amikor az amerikai sorozatban arrol vitatkoztak hogy a gyerek nem kaphat ps2t mert draga. Nemetek ugyanugy sojallhak a 50-60€ jatekarakat es varnak mindenre ami csokken.
8.
8.
zozo76hun
ertem en de ha mar kidob az ember ennyi penzt egy ilyen vr sisakra, csak nem fogja a gepet beloni a legaljara. mar eleve hogy ne essen bele a meg epphogy megy meg csak lebutitva fut buliba. akkor meg csak 1080 nem? az i7-el egyetertek ha az tenyleg nem szamit es eleg egy i5 is. ezt ti tudjatok jobban pc-sek... :)
6.
6.
koviprog
Csak európai szemmel és csak nektek magas az ár, ezt fizetik átlagpolgárok és pincékben élő gémerek is simán utalással. A probléma azzal lehet hogy jelenleg luxuscikknek számít, mint az elektromos autó is, szó nélkül vennék de 8 millió forint. Sajnos én sem engedhetem meg magamnak nem tudom az egész hype be fog-e futni drukkolok de szerintem nem ez a jó irány.
5.
5.
Formula1fanatic
#4: I7 nem gondolom, hogy fontos lenne főleg nem a legjobb/legdrágább. Igazából játékfüggő.
4.
4.
zozo76hun
nagyon jo meg minden, csak az ara borzalmas szamomra. most nem neztem utana de mintha valami 350000 korul lenne a vive. azt' akkor meg nincs is gepem hozza. egy ilyen szemuveghez mar azert illik gondolom egy komoly fullos pc gtx1080-al meg a legjobb i7-el.
3.
3.
GODL1KE
Elfogadnám mert Qrvajó HTC Vive:

https://www.youtube.com/watch?v=qYfNzhLXYGc&feature=player_embedded
1.
1.
shatterhand
Ez nem volt meglepetes. Nem csoda hogy a premier eladast lebontottak napokra, orakra mert tudtak utana mar erosrn megcsappan. A tobbi elemzot nem ertem hogy tudtak azt belőni hogy itt 20-30millios vr piaca lesz (htc,oculus es psvr). A psvr is amugy draga. Csak itt a kezdopiac magasabbrol indul . Akiket erdekel az erre gyujtott es mar megrendelte. Innentol mar kevesebb lesz. Meg jonnek a megunt, hasznalt psvr-ek.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...