Final Fantasy XV - a sztorit is patchelik majd

  • Írta: fojesz
  • 2016. december 9.
  • Letöltés
Link másolása
A tíz év fejlesztés után boltokba került Final Fantasy XV kritikái ugyan pozitívak alapvetően, mégis tudtak fogást találni a játékon a kritikusok - a narratíva hibáit például kivétel nélkül felemlegetik.

A játék fejlesztését vezető Hajime Tabata egy blogposztban foglalta össze, hogy a következő év folyamán milyen ingyenes frissítéseket szeretnének kiadni a Final Fantasy XV-höz.

Tabata szerint az első javítás a hírhedtté vált tizenharmadik fejezetet célozza, ezen több játékmeneti finomítást is eszközölnek majd. Részleteket még nem tudott mondani, de azt ígérte, a megjelenéshez közeledve többet is elárulnak. A későbbi patchek a narratívára gyúrnak rá, elsősorban olyan új átvezetőket terveznek, amelyek segítenek minket elmélyülni a játék sztorijában. Ezek a frissítések természetesen rengeteg munkát vesznek igénybe, elvégre szinkront és lokalizációt is igényelnek.

New Games Plus módra is számíthatunk, amelybe továbbvihetjük a korábban elért eredményeinket, illetve különböző játékmenet-módosítókat is bekapcsolhatunk az élmény színesítése érdekében. Tabata ezeken kívül új bossokról és achievementekről tett még említést.

Mindez természetesen független a fizetős DLC-tervektől: a Square többek között olyan sztorikiegészítőkön dolgozik, amelyeknek a főszereplői Noctis társai.

A Final Fantasy XV múlt héten jelent meg PS4-re és Xbox One-ra - a játékról szóló tesztünk már úton van.

2.
2.
Thor Vath
Már végignyomtad???? Nekem már 30 óra van benne, de csak a harmadik fejezetnél járok...
1.
1.
KopyAti
Hát igen! Gondolkoztam rajta, hogy eladom, pont ezért, mert olyan semmitmondó, szó szerint, a sztori! Oké, hogy előzmény film, meg előzmény anime, de akkor is! Akkor várok az eladással.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...