Úgy tűnik, hogy az S-GAME első nagy szabású játéka egyből birokra kelhet az év játéka címért, ugyanis nemcsak a kritikusok imádják, de a játékosok is. Ez pedig meg is látszik a játék számain, amelyek a puszta dicséreten felül bizonyítják, hogy a kungfupunk Phantom Blade Zero nagyon betalált. A legfrissebb hír alapján 72 órával a megjelenés után már átlépték a 4 millió eladott példányszámot.

A mérföldkövet az összes platformon eladott kópiák alapján közölte a fejlesztőcsapat, és kétségtelenül az év egyik legjobban fogyó címéről beszélhetünk. Összehasonlításként a Control Resonantnak három hétbe tellett elérnie az 1 milliós eladást, a Crimson Desertnek pedig kevesebb, mint egy hónap kellett az 5 millió eladott játékhoz. A Phantom Blade Zero még a Pearl Abyss játékánál is jobb ütemben fogy, azonban várhatóan nem a koreai vagy más nyugati fejlesztők eredményeihez fogják mérni a játék teljesítményét, hanem a Black Myth Wukongéhoz, amelyből négy nap alatt ment el 10 millió példány.

A Phantom Blade Zero még mindig friss, így könnyen meglehet, hogy a következő napokban tovább emelkedik majd ez az eladási szám, hisz az egyidejű játékosszáma is így tett. A korábbi 769.438 egyidejű játékosból egy nappal később már 833:921 fő lett a Steamen. Ez azért is megsügelendő, mert ezzel a 2026-ban megjelent egyjátékos címek legjátszottabb darabjává vált a platformon. Hogy ez a szám tovább növekedik-e, azt egyelőre nehéz megmondani, de az már biztos, hogy az év egyik legnagyobb megjelenéséhez és minden idők legjobb kínai játékához van szerencsénk. A Phantom Blade Zero 2026. október 29-én jelent meg PC-re és PlayStation 5-re.