Super Mario Run - meglett a 40 millió letöltés

  • Írta: zoenn
  • 2016. december 22.
  • Biznisz
Link másolása
A hét eleji spekulációk után a Nintendo végre megtörte a csendet: a Super Mario Runt 40 millióan töltötték le az első négy napon. Arról még mindig nincs hír, hogy ténylegesen hány játékos költött pénzt a játékban.

Azt már a hét elején tudtuk, hogy a letöltések száma meghaladta a várakozásokat, de azt nem, hogy ténylegesen hány játékos költött pénzt a Super Mario Runban. Sokkal okosabbak most sem lettünk, de végre a Nintendo is előállt egy hivatalos nyilatkozattal.

A cég elhintette, hogy a játékot 40 millióan töltötték le az első négy napon. Ez igen szép szám, ám az sokkal fontosabb (és a befektetőket is jobban érdekli), hogy milyen arányban nyílt meg a játékosok pénztárcája. Erről mélyen hallgatnak a kiotóiak, talán nem véletlenül.

Mint ismert, csak az első három pálya játszható ingyenesen a Super Mario Runban, így aki a teljes tartalomra kíváncsi, 10 dollárt kell leszurkolnia érte.

Az auto-runner vezeti a legtöbbet letöltött ingyenes játékok és a legnagyobb bevételt hozó címek iTunes-toplistáját.

A játék tegnap frissült egyet, így már elérhető lett a Friendly Run játékmód, ami a Toad Rallyhoz hasonló többjátékos móka, csak itt a végeredménybe nem számítanak bele a versenyen megszerzett érmék.

13.
13.
dcba
#7: Nyilvan ez igy elegge lesarkitva volt, a palyak reven van falrol falra ugras, van olyan peldaul amikor agyugolyok repkednek a levegoben es kimondottan egy adott pillanatban kell raugrani ahhoz, h egy magasabb rejtettebb helyre feljuss, sot olyan is van, amikor repkedo ellensegekre ugralva egyre magasabra tudsz feljutni es kb 100 az 1hez, h sikerulni fog az ugras.

Ha nem probaltad elhiszem, h nevetsegesnek es semmilyennek hangzik, de sztem ha kezedbe kapsz egy Mario run-t, akkor hidd el le sem fogod tudni tenni.

Nekem 8 fontert tobbet adott mint sok idei jatek akar 50 fonter (khm...khm Last Guardian...khm...khm)
12.
12.
myrte
#6: A Rayman Jungle Run is hasonló elvet követ. Szórakoztató és minőségi játékért nem nagy összeg az 1000 ft. (a Rayman Jungle Run annyi Google Playen)
10.
10.
Batman
Tenyleg jo jatek, csak az emberek nincsenek hozzaszokva ahhoz hogy fizetni kell mobilon valamiert. Viszont ha nem veszed meg csak az elso 4 palyat tolod meg a rallyt az is orakra lefogpal mire kimaxolod csak mondom.
7.
7.
Yanez
#6: "Teljesen gordulekeny az egesz es nem erzed, h csak egy mobil jatekkal jatszol..."

"...csak szalad Mario elore es egy nyomasra simat ugrik, majd meg1re ugrik duplat."

:)
6.
6.
dcba
#4: Alapbol csak szalad Mario elore es egy nyomasra simat ugrik, majd meg1re ugrik duplat. Rengeteg olyan kis mezo van ami befolyasolja Mario mozgasat (visszafele ugrik, elore ugrik nagyobbat). Teljesen gordulekeny az egesz es nem erzed, h csak egy mobil jatekkal jatszol es hidd el hozza a szintet es ha ki akarod maxolni a palyakat, akkor kimondottan durva kihivas tud lenni.

En imadom es naponta tolom, csak sajnos nagyon eszi az akksit, ez az egyetlen baj vele.
5.
5.
aordog
#4: Tudtommal ez magâtól szalad...így csak egy gombot kell hasznâlni....a jump miatt. A Rayman mobilos verziói is ezt a sěmât kôvettěk!
4.
4.
strike19
Nekem sajna nincs almás telefonom.De valaki leírhatná hogy oldották meg az irányítást.
Igaz emulátorral régen toltam a telefonon Super Mario World SNES-t.
De amikor egyszerre több gombot kellet nyomni nehéz volt kivitelezni.
3.
3.
delphijos
#2: "Amugy en ennek tobb ertelmet latnam, h igazi jatekokat kapjunk egyszeri penzert mint a sok csovea jateknak alig nevezheto pay to win szemetet."

Na ezzel viszon messzemenően egyetértek.
2.
2.
dcba
En letoltottem es 1 nap utan meg is vettem mert baromi jo lett. Vicces h sokan irjak h milyen konnyu, azoknak ajanlom figyelmebe a 3 kulonbozo coinok osszegyujteset es maris baromi kemeny lesz.

Amugy en ennek tobb ertelmet latnam, h igazi jatekokat kapjunk egyszeri penzert mint a sok csovea jateknak alig nevezheto pay to win szemetet. Kulon orulok h meg kozmetika szinten sincs a Marioban IAP se reklam.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...