Has-Been Heroes - a Trine fejlesztőinek új játéka

Link másolása
Új játékot mutatott be a Frozenbyte, amelyben ezúttal is három hőst irányítva kell megváltanunk a világot. A cím PC, PS4 és Xbox One mellett Nintendo Switchre is megjelenik.

A GDC-n leleplezett Nine Parchments után újabb játékot mutatott be a Frozenbyte. A Trine fejlesztői ezúttal sem távolodtak el a csapat-orientált játékmenettől, hiszen a frissen bejelentett Has-Been Heroesban is három hős küzd.

A játék címe nem véletlen: a történet középpontjába három olyan hős került, akik egykor sokat tettek a királyságért, a béke óta azonban nincs szükség már rájuk. A király végül egy fontos feladattal bízza meg bátor és elfeledett hőseinket: kísérjék iskolába a fiatal hercegnőket.

A történetet tehát nem kell túl komolyan venni, a játékmenetet azonban annál inkább. Az alábbi videóban megismerkedhettek a hősökkel, valamint a harcrendszert is megleshetitek. A cím valamikor márciusban jelenik meg PC-re, Xbox One-ra, PS4-re és Switchre.

5.
5.
latis666
Na mondom remélem tanultak a hibából és valahogy visszakapjuk a trine 2 local coop-os élményét. De hát ez nem az lesz.:(
4.
4.
Az egyáltalán nem érdekelt, hogy a Trine-hoz hasonlóan ismét van 3 karaktert kell irányítani. Az tetszett, hogy nem váltogatni kéne közöttük, hanem egyszerre van képernyőn mindegyik. Na de miért kellett gyakorlatilag a Trine 3 szereplőit felhasználni itt is?? Éppen csak át lettek nevezve.

Amúgy viszont szerintem nincs gond vele, az egyszerűsége miatt még nem feltétlen mobilra való.
3.
3.
imchristailor
Wtf? Ez tényleg tipikus mobil játék. Pc? Ps4? X1? Szerintem nagyon-nagyon kevés.
2.
2.
zsocc-nrg
A Trine-sorozat után azért ez nagyon gyenge, talán mobiljátéknak elmenne... Az erre szánt pénzt inkább a Trine 3 bővítésére kellene fordítaniuk (bár azzal már nem foglalkoznak)
1.
1.
csongor1996
Addig érdekelt, míg a trailer el nem jutott a gameplay részig :/
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...