Pillars of Eternity 2: Deadfire bejelentés

  • Írta: Shifty
  • 2017. január 26.
  • Bejelentés
Link másolása
A délelőtt történt idő előtti leleplezés után immáron tényleg hivatalos, hogy folytatást kap a Pillars of Eternity. A második epizódot is lehet támogatni, ezúttal Figen kalapoznak a készítők.

Ahogy azt sejteni lehetett, az Obsidian hivatalosan is megerősítette, hogy gőzerővel dolgozik a Pillars of Eternity folytatásán. A Pillars of Eternity 2: Deadfire a tervek szerint valamikor 2018-ban jelenik meg, PC mellett Macre és Linuxra. A csapat természetesen a pénzgyűjtés lehetőségét sem hagyja ki, így ezúttal a Figen igyekeznek 1,1 millió dollárt összekalapozni.

A második rész közvetlen folytatás lesz, vagyis a történet ott veszi fel a fonalat, ahol az első résznél elvágták azt a készítők. A helyszín ezúttal is Eora világa lesz, ahol Deadfire Archipelagot fogjuk majd meglátogatni, és egy eddig jól eltemetett és elfelejtett istentől kell majd megszabadulnunk. 

A fény és az újjászületés istenéről, Eothasról mindenki azt hitte, hogy halott. Eothas azonban él és virul, és első dolga lesz, hogy feltámasszon egy évezredek óta eltemetett istent, Caed Nuát. Miután Caed Nua utat tör magának a felszínre, minden útjába kerülő birodalmat a földdel tesz egyenlővé, és ahova beteszi a lábát, ott csak halált hagy maga után. A mi feladatunk lesz, hogy kiderítsük, hol találjuk a felébresztett istent és természetesen visszaküldjük oda, ahova való.


A fejlesztők ígérete szerint kapunk vadonatúj útitársakat, a történet alakulására is komoly befolyásunk lesz. Ahogy az első részben meghozott döntéseinknek is hatása lesz a sztori alakulására, azaz ha még megvannak a mentéseink, akkor jó, ha meg is őrizzük őket a premierig.

Köszi, Terawatt!

11.
11.
Juha
#8: Én a Fallout-nak köszönhetem az angol szóbelimet, drogfüggős képet kaptam :-) szerintem a vizsgabiztosok még ma is töprengenek, mi is az a JET :-) (ez 2000-ben történt)
10.
10.
Cellator
#8: Dettó, akkor még nem voltak online szótárak, kézzel szépen kikerestem mi mit jelent, és ha pl egy szót nem tudtam, kiderítettem a szövegkörnyezetből :)
9.
9.
Mortis
#8: igen, én is gyakran találkozom ezzel. olykor még a kéttannyelvű angol-magyar suliba járt szobatársamnak is én mondok meg szavakat, pedig én csak sok CRPG-vel játszottam serdülőkoromban...
8.
8.
DarkLord
#6: Na igen a sulis évek alatt az ember tolta agyba főbe, amúgy lehet páran hülyeségnek tartják / tartották annak idején is a számítógépes játékokat, de egy ilyen szintű játék, amelyben gyakorlatilag a szöveg mennyisége felér egy regénnyel igen is hasznos lehet bárki számára az angol nyelv tökéletesítésére is. Anno emlékszem,. hogy még arra is volt időm a BG1 és társai idejében, hogy adott szavakat kikutasson az ember szótárból és rakogatta az ember össze a mondatokat, hogy megértse. Én azt mondom, hogy azért segítettek annak idején a nyelvtanulásban sokat nekem az ilyen típusú játékok, mivel ezáltal sokkal nagyobb szókinccsel rendelkeztem, mint a többiek.
7.
7.
hedzsooo
#5: Ja, nem a gyorsan emészthető kategóriák, az biztos. :)

Mivel az összes szöveget elolvasom 1x legalább, így nálam tényleg eltartanak 1 darabig. A Witcher 3-at sikerült már befejeznem a 2 DLC-vel, de a Skyrim-et most kezdtem folytatni ismét. :D
PoE-ben is le vagyok én is maradva még, rendesen. Viszont mikor kedvem + időm van hozzá, remekül elszórakoztat mindig, szóval megérte nekem is támogatni őket annó. :)
6.
6.
Juha
#5: Egyetértek, régen én is nagyon szerettem a szerepjátékokat, viszont mostanában jó ha 2-3 naponta le tudok ülni játszani, és akkor is csak egy-két órára.
Egy ilyen játéknál (de még egy Skyrim-nél is) kb. fél óra kell, hogy átjárjon a hangulat, hogy felvedd a fonalat, hogy hol is hagytad abba stb.

Mindig nyugtatom magam, hogy majd kiveszek egy-két hét szabit és végigjátszom a kihagyott címeket, de valahogy sosem jött még össze, azért jó volt egyetemistának lenni :-)
5.
5.
DarkLord
Frankó! Lehetett tudni kb. hogy az első sikere után jön a következő. Amúgy a ezeket a stílusú játékokat csak úgy lehet játszani, ha minden más játékot törölsz a gépedről és csak ennek szenteled a játékra szánt idődet. (És még így is hónapokig eltart a mai világban). Talán ezért sincs akkora kereslet ezekre a játékokra, mert idő kell hozzá nem az a pár órás idétlen futkosás meg lövöldözés, mint amire az embereknek igénye és ideje van.
4.
4.
Obiwan HUN
#3: Hat kb. azt "muveltek" vele haogy az elozo resz ota a Unity megkapta a PBR tamogatas.

https://docs.unity3d.com/Manual/StandardShaderMaterialCharts.html
3.
3.
Terawatt
Nem tudom, hogy az előző [és a Tyranny] enginejével mit műveltek, de ez eszméletlenül pofásan néz ki ráadásul. Ők kb a maroknyi csapat egyike, akiknek látatlanba is adnék 30 dollárt egy játékért. Még ha nem is tetszene akkor is maradandót alkotnak amit támogathattam.
2.
2.
Cellator
#1: Dettó, még kb félig újítottam fel a várat, küldetésben szinte sehol sem vagyok, de nagyon hangulatosnak ígérkezik. Gyönyörű grafika, jó zenék, és játékhangulat. Hajrá Obsidian, de ne siessetek, van még időtök :P
1.
1.
Mortis
úristen, még sehol sem tartok a PoE-ben s már jön a folytatás? ha a mostani tempóban játszom, lehet hogy még az alapjátékkal sem végzek, mire ez megjelenik, nemhogy a kiegészítővel. bele kéne húznom.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...