Folytatást kaphat a Sunset Overdrive?

  • Írta: Shifty
  • 2017. február 25.
  • Hír
Link másolása
Az Insomniac Games vezetője, Ted Price szerint nincs kizárva, hogy a 2014-ben bemutatott, Xbox One-exkluzív Sunset Overdrive valamikor folytatást kapjon. A jogok egy része ugyanis a csapatnál maradt.

Az már tavaly októberben kiderült, hogy hiába rendelkezik komoly rajongóbázissal a 2014-ben bemutatott Sunset Overdrive, a Microsoft egyelőre nem tervezi, hogy a mostanában bevezetett Xbox Play Anywhere kezdeményezés keretén belül Windows 10-re költöztesse a játékot.

Éppen ezért meglehetősen érdekes, amit Ted Price, az Insomniac Games vezetője a Game Informernek nyilatkozott. Price ugyanis elárulta, szívesen visszatérnének egy folytatás erejéig, igaz, erről elsősorban a Microsoftot kellene megkérdezni. Utána viszont azzal folytatta mondandóját, hogy teljesen elkötelezettek a sorozattal kapcsolatban, és ahogy azt egy ideje már tudjuk, a jogok egy része is náluk van, így megvan az esélye annak, hogy további Sunset-játékokkal jelentkezzenek a jövőben. Mint mondta, ígérni semmit se tud, ahogy időbeli terveik sincsenek még, de mindez jól jelképezi, mennyire elkötelezettek amellett, hogy szokatlan élményeket alkossanak.

A csapat egyébként jelenleg egy komolyabb projekten dolgozik, ez a PlayStation 4-exkluzív Pókember-játék.

9.
9.
DON GONDOCS
Jöhetne a folytatás, de mellé jó lenne még néhány klasszikust újra éleszteni :)
Alter Echo, Azurik: Rise of Perathia, Beat Down: Fists of Vengeance, breakdown, Conker.
7.
7.
crytek
Remélem itt is a lesz mint a Quantum Breaknél hogy az MS elegedi a kezüket és jön steam-re is ők is és mi is jobban járnánk
4.
4.
PaprikaJancsi
Én nagyon szerettem az első részt, minden percét élveztem, kicsit felforgatta a piacot a stílusával, és ez nagyon tetszett. Még egy részt ebből az élvezet mámorból szívesen várok :)
1.
1.
kopic
Nem ertem mit xarakodik a MS. Siman megerdemelne a folytatast Ryse-l egyutt. Sokkal jobban tudnek ezeknek orulni mint a 100. Halo, Geow-nak...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...