Így kezdődik az új Zelda

Link másolása
Jövő héten, a Nintendo Switch-csel együtt kerül a boltokba a The Legend of Zelda: Breath of the Wild. A DualShockersnek hála most belenézhetünk a játék első 15 percébe.

Március 3-án, azaz jövő pénteken jelenik meg az új Zelda-játék, mely a Nintendo Switch-csel egy időben kerül a boltokba. A cím ennek ellenére Wii U-ra is megjelenik, igaz, ez lesz az utolsó belsős játék a konzolra. Múlt héten a szezonbérletről is lerántották a leplet, most pedig a DualShockersnek hála belenézhetünk a játék első 15 percébe.

A videóban megnézhetjük a harcot, valamint az irányítással is megismerkedhetünk. A dualshockerses kollégák szerint a felvett gameplay nem tartalmaz spoilereket, így emiatt nem kell aggódni.

35.
35.
Darksiders84
Na csak megnéztem nem bírtam ki. A régi láda és tárgy felvevős hangok a mozgása Linknek a látvány és a hangulata miatt kívánok igazán hosszú és kellemes szórakozást akik egyből ráugranak mert biztos nem fognak unatkozni és csalódni jó lesz. Kicsit irigykedek de szerencsére a Horizont feledteti.
34.
34.
Gamelord
#32: Nem vallás ez, csupán az ömlesztett fost olvasni minden cikk alatt már unalmas mindenkinek. A játék nagyon ígéretesnek tűnik, és ahogy elnézem, esélyesként fog indulni majd egy-két díjra. Kb ennyi a lényeg, a többi már csak vitatkozás szubjektív dolgokon.
33.
33.
Thor Vath
Ez tényleg meglepően szép.
32.
32.
Heldengeist
#31: Tulajdonképpen nem is tetted. Viszont egyre inkább azt hiszem, nintendósnak lenni vallás.

iK5w1CP.png
31.
31.
Duken
#30: Ha torkon szarnék mindenkit akkor nem válaszoltam volna Kedves Heldengeist!
30.
30.
Heldengeist
#26: Azért ragaszkodsz ennyire hozzá, mert ebben találsz önigazolást, nem pedig abban, hogy a felhasználói értékelések terén van magasabbra értékelt Zelda és a TOP500-ban van 36 ugyanolyan magasra vagy magasabbra értékelt nem nintendós játék.

Vagy nézzük azt, hogy a PS3-as GTA IV ezek szerint minden idők harmadik legjobb játéka és legjobb GTA-ja. A világon senki nem ért ezzel egyet. A PS3 port volt a konzolportok közül a leggyengébb és maga a játék a 3D-s GTA-k közül, de talán a sorozat egészét tekintve is a legvitatottabb.

A logikai baki az, hogy te egyszerűen torkon szarsz mindent, ami nem a te elképzelésedet támasztja alá.
29.
29.
delphijos
#26: Butaságot beszélsz. Ez elég objektív.
28.
28.
zsocc-nrg
#26: Ezt most nem teljesen értem. Akkor a kritikusok értékelése szerinted valami univerzális szabályrendszernek megfelelő objektív kinyilatkoztatás vagy mi? Egy kritikus ugyanúgy a saját szájízének megfelelően értékel bármit hiába is próbálná burkolni. Ezért az is csak egy a sok közül ergó felesleges arra az egyetlen véleményre alapozni bármit is. Annyi a különbség köztük és az átlagember között hogy fizetésért ócsárolnak valamit és sajnos támpontnak számít a szavuk, számomra viszont továbbra is totál szubjektív...
26.
26.
Duken
#21: "kritikusok értékelései egyrészt ugyanúgy vélemények, mint bármely jöttmenté,"
Na ez durva! :D
Miért is? Ja csak azért mert kijelentettél valamit amit objektív igazságnak állítasz be?Ja hogy ez a szubjektív véleményed? De hát akkor nem sokat ér, illő távolságtartóan kezelni. :(
Durva mi?
(azért remélem érzed a logikai bakit az érvelésedben?Ha nincs objektív álláspont még vitatkozni sem tudnánk b+!)
25.
25.
zozo76hun
23.
23.
delphijos
#21: Egyetértek. Szerintem pl. egész biztos nem a TONY HAWK'S PRO SKATER 2 minden idők második legjobb játéka, hiába kapott ilyen jó kritikát. Hajlamosak vagyunk a sajtót "komolyabb" véleményként elfogadni, pedig az ottani tesztek is szubjektív véleményen alapulnak.
21.
21.
Heldengeist
#20: Azért metacriticen user score-ban egy halom játék magasabb értékelésű nála, a sajtó értékeléseinek megítélése pedig azon múlik, mennyi bizalmat szavazunk a sajtónak magának. Márpedig az ő hivatalos kritikusok értékelései egyrészt ugyanúgy vélemények, mint bármely jöttmenté, másrészt a gyakorlat mutatja, hogy illő távolságtartóan kezelni.

Durva mi?
20.
20.
Duken
#19: https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_video_games_considered_the_best

http://www.metacritic.com/browse/games/score/metascore/all/all/filtered

http://www.slantmagazine.com/features/article/100-greatest-video-games-of-all-time/P20

http://whatculture.com/gaming/6-reasons-legend-zelda-ocarina-time-highest-rated-game-time

Durva mi? :D
19.
19.
Duken
#18: Ne forgasd már ki a szavaimat és ne ragadd ki a kontextusból. Nem a Breath of the Wild-ra írtam mert azt még nem tudni, hanem a Zelda Ocerina of Time-ra.
Bemásolom neked ide hátha többszöri olvasás után tudod értelmezni.

Azt egyébként tudtad hogy "az ilyen japó játék" a világ legjobbja. Az összesített ranglistán a Zelda Ocerina of Time áll a legelső helyen.Tehát a kritikusok és a játékosok többsége szerint a világ legjobb játéka.
A madarak pedig azt csiripelik hogy ez jobb annál...O_O Na az lenne lol!
18.
18.
zozo76hun
"Azt egyébként tudtad hogy "az ilyen japó játék" a világ legjobbja."

nem tudtam, de ha ez a "vilag legjobbja", felolem legyen "vilag legjobbja"... ;)
17.
17.
Duken
#14: Azt egyébként tudtad hogy "az ilyen japó játék" a világ legjobbja. Az összesített ranglistán a Zelda Ocerina of Time áll a legelső helyen.Tehát a kritikusok és a játékosok többsége szerint a világ legjobb játéka.
A madarak pedig azt csiripelik hogy ez jobb annál...O_O Na az lenne lol!
16.
16.
Duken
#14: A grafika azért nemcsak a felbontást jelenti, hanem a stílust és legfőképp a művészeti dizájnt amitől áll le-ejtős lehet egy game, a Zelda pedig gyönyörű ilyen téren.A színek a formák nagyon rendben vannak.Nem fog kifolyni a szemem mint egy Horizon-nál de amikor 3 órát csapatod egyhuzamban egy játékkal ha jó a game akkor nem a felbontást fogod vizslatni.Persze álom lenne ha egy pro vagy skorpió szerű szörnyetegre készítenének Zeldát vagy pc-re, biztos megdobná a cuccot.De pl a Last of Us-t semmivel sem élvezem jobban a pro-n játszva mint anno a ps3-on.
14.
14.
zozo76hun
hat mondjuk nem en vagyok a celkozonseg az ilyen japo jatekoknak, de attol fuggetlenul azert nem estem hanyatt a grafikatol.
11.
11.
Duken
#9: Edge magazin az egyik legszigorúbb kritikákat adja 9 pontokat alig adnak csoda hogy a Nioh és a Horizon mégis annyit kapott, de mit gondoltok mennyit adtak a Zeldára? 10/10,....azért ez több mint biztató.kezdenek szivárogni a tesztek több lap a valaha adott legnagyobb pontszámokat dobja rá.Akik verik a Horizonra meg a ps exekre(én is néha mert van miért) de legyint erre a játékra az nem gamer!
https://www.youtube.com/watch?v=ZwmOlIU6Rcg
9.
9.
Duken
Ezt nézzétek meg beszartok:

https://www.youtube.com/watch?v=mYO47HUW8L8

Eddig a Horizon-t és az Andromeda-t vártam és meg is veszem őket de hogy a Zeldával fogok játszani az most már tuti! Szerintem a valaha készült legtartalmasabb rpg lesz és az év játéka. Igaz Wiiu-n tolom majd mert switch-et nem veszek de annyi baj legyen.
7.
7.
DON GONDOCS
#4: Komolyan egyesek úgy beszélnek a cell shaded grafikáról mintha valami bűn lenne. Pedig ez a stílus ami sok játéknak nagyon jól állna a steril-realisztikus grafika helyett.
6.
6.
Csoki80
#4: El vagy te varázsolva! Nézd meg jobban, olyan mintha egy rajzfilmben lennél, ez az igazi grafika...
4.
4.
Onion
Komolyan 2017-ben ilyen igénytelen PS 2 grafikájú játékot kiadni.
3.
3.
delphijos
Engem az Another World-re emlékeztet a grafika. Amúgy hangulatos....
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...