E3 2017: Nagy dobással készül a Nintendo

  • Írta: zoenn
  • 2017. március 27.
  • Teaser
Link másolása
Kevesebb, mint három hónap van hátra az idei E3-ig, így nem meglepetés, hogy a nagy konzolgyártók egyre több infómorzsát osztanak meg a terveikről. A Nintendo of America elnöke nem is okoz csalódást a rajongóknak.

Reggie Fils-Aime, a Nintendo of America elnöke a Fox Newsnak adott interjújában számolt be a cég E3-as terveiről. Az úriember szerint a Nintendo számára mindig is fontos volt az expó, így idén is nagy dobással készülnek.

Külön konferenciát most sem tartanak a kiotóiak, ám ahogy az már megszokott, egy külön Direct streamen jelentik be az új portékáikat, a látogatók pedig elsőként próbálhatják ki a fejlesztés alatt lévő címeket. Fils-Aime külön kiemelte, hogy nem fogják az összes puskaporukat ellőni a rendezvényen, de azért nem panaszkodhatnak a rajongók. Talán a Super Mario Odyssey megjelenési dátumáról is lehull a lepel.

Természetesen a Nintendo Switch felhozatala élvezi a fő prioritást, de a 3DS-t sem felejti ki a vállalat, a kézikonzol esetében is számos bejelentéssel készülnek.

Reggie kitért a Switch korai sikereire is az interjúban, és közben azzal is viccelt, hogy környezetében még mindig veretlennek számít az 1-2 Switch minijátékaiban, nem úgy, mint a Super Smash Brosban.

Az idei E3-ra június 14-16. között kerül sor Los Angelesben.

8.
8.
Darksiders84
#7: Igen majdnem sikerült egy használt Switchet Zeldával vennem ráadásul közelről de valaki beelőzőtt pillanatok alatt elvitték és ráadásul nem is volt sokkal olcsóbb mint az új.
7.
7.
#6: Azzal sztem senki, de ott a Zelda ami meg gyakorlatilag a vilag egyik legjobb jateka!
6.
6.
Rezsidémon
Kíváncsi vagyok, ki játszik a 1-2 Switchel :D Amit láttam belőle, az engem személy szerint nem annyira győzött meg
4.
4.
Darksiders84
Majd kiderül most a gép eladások miatt lehet nagyokat mondani marketingezni de azért legyen úgy és reménykedünk.
3.
3.
Azt hittem a hír láttán, hogy na végre konferenciát tartanak a helyszínen, erre nem...mindegy, csak jöjjön sok jó játék Switchre :)
1.
1.
Gykrizsi
Az Nnek olyan fontos az E3, hogy soha nem vesznek rajta részt :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...