Bemutatkozott a NieR: Automata első DLC-je

Link másolása
Leleplezték a NieR: Automata első DLC-jét, mely a történethez sajnos semmit nem tesz hozzá, de több kisebb-nagyobb újdonsággal is megtoldja a címet. Ráadásul melyik játék mondhatja el magáról, hogy megverhetjük benne a kiadó elnökét?

Ahogy a NieR: Automata alapjáték, úgy az első DLC-csomag is meglehetősen egyedire és furcsára sikerült. A kiegészítő a 3C3C1D119440927 névvel érkezik, melyben kapunk egy raklap kozmetikai kiegészítőt, valamint pár új kihívást.

A DLC legnagyobb poénja, hogy egy-egy bossfight keretein belül megvívhatunk a játék kiadójának, a Square Enixnek az elnökével, valamint a Platinum Games CEO-ját, Kenichi Satót is elgyepálhatjuk. A harcokról videó is készült, ezt alább tekinthetitek meg:

A letölthető csomagban kapunk egy rakás új kosztümöt is, melyeket az eredeti NieR ihletett, valamint ezentúl 2B és 9S haját is átfesthetjük más színűre, ha ilyesmivel szeretnénk feldobni a játékot. Emellett új zenék, maszkok és speciális lövedékek is ütik a markunkat, ha befizetünk a DLC-re.

 

A pontos megjelenési dátumról még nincs hír, de sanszos, hogy nem kell sokat várni a pakkra.

14.
14.
Mortis
#8: amúgy melyik szinkronra írod hogy igényes? az angol vagy japán? csak mert néztem videókat, azokból ítélve az angol nem nyújt semmi extrát.
11.
11.
Mortis
#8: szememben ez a legszomorúbb, hogy a legjobb esetben is el kell terelni a figyelmem: semelyik sem játékot szabad így játszani.
#9: tudom én hogy jó játék;még külön úgy is fogalmaztam, hogy véletlenül se lehessen azt gondolni, hogy nekem a felesleges japánoskodáson kívül bármi problémám lenne ezzel - amit eddig tudok/hallottam a produktumról az majdnem egyöntetűen pozitív.
persze hogy lehetnek benne hangulváltások ( a japcsik egyébként is mesterei ennek hol jó, hol rossz értelemben), de attól függetlenül a drámai jeleneteknél még mindig a prosti göncöt látom s töröm a fejem, hogy egy harci androidra minek ez (ha még emberek ellen küldenék ,akkor azt lehetne mondani, hogy megzavarja a férfi ellenfeleket, de hasonszőrű masinák ellen ez sem működik).
persze, lehet könnyűszerrel mondani, hogy mit problémázok ilyen sz@rokon, de mikor két vesszőparipám: az androidok és a ludonarratív disszonancia összekerül nem tudok elnéző lenni.
9.
9.
ADMlN
#7: Az élet nem fekete és fehér, tehát a játékok nem feltétlen csak komolyak vagy komolytalanok tudnak lenni. A NieR komoly ahol komolynak kell lennie, de ez nem állítja meg abban, hogy a megfelelő helyeken viccet űzzön saját magából.
Nem mondom, hogy neked ezt szeretned vagy értened kell, csak azt, hogy attól, hogy neked ez nem tetszik még nem lesz rossz a játék.
8.
8.
Sei89
#7 Értem mire gondolsz, nekem is tetszett volna egy Blame! mangához hasonló öltözet a csajszikra, még a játék megjelenése előtt arra gondoltam hogy egy testhez álló, mindent fedő fekete ruha elég stílusos lenne. Én csak azt akarom kihozni ebből az egészből hogy ez a játék túl jól sikerült ahhoz hogy fennakadjunk a fanserviceon. Valahogy próbálj meg a párbeszédekre koncentrálni, az igényes szinkronra.
7.
7.
Mortis
#6: nem praktikusak, kivetnek az élményből az irrealitásukkal, legtöbbször semmi közük sincs a karakterek jelleméhez s nyilvánvalóan fanservice okokból vannak benne, ami meta szinten szánalmas.
ha egy játék nem veszi magát komolyan s nyilvánvalóan csak a szórakoztatás a célja, akkor nem tudnak érdekelni az olyan dolgok, mint a ruhák vagy a direkt segget mutató kamerabeállások ( pl. Sunset Overdrive, a kismillió J-Hack 'n Slash, ami az utóbbi hónapokban elárasztotta a Steam-met), de amikor ott van a címke a Steam-men, hogy 'Story Rich' , meg a rajongók az egekig magasztalják a története miatt, akkor kicsit komolyabbakká vállnak az elvárásaim és szeretnék elmerülni a prezentált világban, akarom hogy érdekeljen a karakterek viszontagságai: mint ahogy lejjebb írták, egy 'elszabadult szexroboté' nem tud érdekelni.
6.
6.
Sei89
Heló, annyit szeretnék mondani hogy egyáltalán nem tudom megérteni mi a problémája a playereknek a karakterek ruháival. Én egy felnőtt nő vagyok, elég régóta játszok jrpg játékokkal (kb 10 éve) és abszolút blődségnek tartom hogy miért ne tetszhetne más, felnőtt embereknek (pláne férfiaknak) egy-két kivillanó idom. A ,,nagy öreg veterán" gamereknek akik meg gondolom számos szerepjátékkal játszottak az évtizedekkel ezelőttre visszanyúló időkben, nem hinném hogy túl nagy gondot okozna egy kis agyhasználat (jó, ez nagyon rosszindulatúan hangzik, de nézzétek el) belevinni egy kis saját sztorit: pl azért van ilyen ruhájuk az andiknak, mert a távoli jövőben ezek az extravagáns ruhák jelentik a divatot. :) Vagy teszem azt a harisnya egy különleges nano-gear, amitől gyorsabb lesz a viselője..oké, a bugyira már én sem tudok mit kitalálni.
5.
5.
Mortis
#2: nagyszerűen megfogalmaztad. lehet ennek a játéknak a szórakoztatóipar legmélyebb és legszórakoztatóbb története, ilyen hülye dizájndöntések miatt nem vagyok képes beleélni magam igazán.

Silent Hill-leket (csak hogy valami pozitív példát is felhozzak végre) imádom, szeretem, mert a minőségi történet és játékmenet mellé a bizarr, 'japános' faktort csak az ellenségek ,meg némelyik mellékkarakter kapja - meg mindegyik játék mindössze egy személyes tragédia.
itt több faj sorsáról mesélnek el egy epikus sztorit, olyan főkarakterekkel akiknek létjogosultságát semelyik hentai-ban nem kérdőjelezném meg, de itt csöppet röhejesek.
4.
4.
Onion
Mekkora egy hülyeség 2 cég főnökeit kell legyőzni. Ennyi erővel, nagy plüss mackó bosszt is bele rakhattak volna dlc-ben.
2.
2.
imchristailor
Értem, hogy mondják az emberek, hogy azért van ilyen ruhája, mert android.. de mi ez a szexruha? Azért ne már :D Nekem ezek tudnak nagyon elrontani egy játékot, ha karakternek a jelleme, hogy szexi, csábít, vagy akármi, akkor persze, de itt nem hiszem, hogy a storyhoz tartozik, hogy ő egy elszabadult szexrobot.
1.
1.
KRAT0S
Nem olyan nagy szám hogy megvegyem,ezt már alapból belerakhatták volna
mondjuk az első végigjátszás után nyíltak volna meg ezek az opciók.
Régi szép idők amikor ez még így működött..:////

A két elnököt azért szívesen lezúznám :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...