Először mozog a Phantom Dust remastere

  • Írta: zoenn
  • 2017. május 4.
  • Videó
Link másolása
A Microsoft jóvoltából végre hosszabban is belenézhetünk a tavalyi E3-on bejelentett Phantom Dust remasterébe. A játék eredetileg 2005-ben jelent meg az első Xboxra, szerencsére a grafikára már rá sem lehet ismerni.

Ha a rebootról lemondott a Microsoft, legalább az első rész remaster-változatát elkészíti. Noha eddig csak egyetlen képet láttunk belőle, a megjelenés idén várható PC-n és Xbox One-on.

A Polygonnak hála most már mozgásban is megnézhetjük a jelentős grafikai változáson átesett klasszikust. A játék 1080p-ben fut konzolon, míg PC-n a 4K-felbontás sem belőhető.

Adam Isgreen, a Microsoft Game Studios kreatív igazgatója szerint egészen Japánig kellett menni az eredeti forráskódért, bár az sajnos erősen hiányos volt, így a felújítást végző csapatnak kézzel kellett helyreraknia mindent. A játékmenet persze egy centit sem változott.

4.
4.
kopic
A graf meg mintha 2 generációval ezelőtti lenne.
2.
2.
latis666
Régről az maradt meg bennem hogy meglepően jót játszottunk vele a haverral. Viszont 2017-ben ezzel a kinézettel hozzá sem nyúlnék még telefonon sem.
1.
1.
kopic
Reboot jobb lett volna. Barom MS...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...