PS4-re jön a nyitott világú Dynasty Warriors

  • Írta: fojesz
  • 2017. május 10.
  • Hír
Link másolása
A Famitsu szállította az első konkrétumokat a Dynasty Warriors 9-ről. Az új rész fontos mérföldkőnek számít a sorozat történetében, ugyanis először tár majd egy szabadon bejárható, nyitott világot a játékosok elé.

A Koei Tecmo és az Omega Force a sorozat újjászületéseként emlegeti a kilencedik rész érkezését. A sorozat történetében először kapunk nyitott világot a jól megszokott kaszabolós játékmenet mellé, a szabadon bejárható játékterület pedig egy sor másik újdonságot hoz majd magával.

A csaták attól függően alakulnak ki a játékvilág egyes pontjain, hogy épp melyik korszakot tapossuk. A kulcsfontosságú harcok nehezek lesznek, a különböző mellékfeladatok teljesítésével azonban könnyíthetünk rajtuk. Az Omega Force azt tervezi, hogy szabadon válthatunk játék karakterei között, és bár ezek más-más képességekkel rendelkeznek, íjat már mindegyikük tud használni, hogy távolról is hasznosak legyenek.

A várostromok sem maradnak ki, a támadások levezénylésére ráadásul egy sor különböző taktikai lehetőségünk lesz. A nyitott világ miatt több irányból is nekiveselkedhetünk a csatának, és a közeli magaslatokat is kihasználhatjuk. A dinamikus időjárásrendszert is előnyünkre fordíthatjuk, az ugyanis a játékmenetre is kihat, az eső például csökkenti a látótávolságot és lehetővé teszi a lopakodást. Újdonság továbbá a kontextusfüggő utasítások megjelenése: egy fal közelében például kampót hajíthatunk el, amivel megmászhatjuk azt.

A Dynasty Warriors 9 kizárólag PS4-re készül, és még nem kapott megjelenési dátumot. A kiadó viszont egy darabig nem is számol vele, ugyanis a projekt még csak 40 százalékon áll.

19.
19.
Cell4
Nekem speciel tetszik a széria, de úgy vagyok vele, mint a FIFA-val: a PS2-es epizódnál (Dynasty Warriors 3 és 3 Xtreme Legends) abbahagytam a szériát és azóta is csak ezekkel a játékokkal játszok, az új részek egyszerűen nem hoznak lázba.

Próbáltam az újakat (6-7-Next és az Empire kiegek + a 8 demója Vitán) és lehet, hogy egyedül vagyok ezzel a véleménnyel, de számomra csapnivalóan egyszerűbbek lettek ezek a részek. Nagyon látványosak a különböző musou képességek és a pusztítások és tényleg, amíg a fent említett 3. részben kellett egy jó fél-háromnegyed óra legalább, hogy az ember megszerezze az 1000 kill-t, itt ez összejön cirka 5 perc alatt. Ezzel még nincs is akkora gondom, inkább azzal, hogy az AI az inkább céltáblaként rakja elém a klónkatonákat és a különböző tábornokokat, mintsem valódi ellenségekként. A Vitás részeknél és a PS3-as epizódoknál is kipróbáltam: konkrétan percekig(!) álltam, körbevéve egy kb. 50-100 emberrel, amíg végül 1 db(!!!) a sokaságból méltóztatott odajönni és megütni. (Már ha ütésnek lehet azt nevezni, mert inkább olyan volt, mintha meg akarna puszilni, de mindegy.) Ha átállítottam nehezebb fokozatra a játékot, ugyanez volt a helyzet, attól eltekintve, hogy ez a bizonyos ütés többet vett le az életcsíkomból, úgy nagyjából a felét-harmadát.
És nálam ez az a pont, ahol nagyon elvéreztek ezek az új részek. Szépek voltak, látványosak és továbbra is addiktívak, de közel sem olyan jók, mint amilyen nekem a 3 és a 3 Xtreme Legends. Ott megvolt/megvan a kihívás és bár nem 100-an vettek körbe egyszerre, hanem csak 10-en/20-an, de Hard fokozaton úgy csapatták rám a különböző támadásokat, hogy olykor sokáig még visszatámadni is alig tudtam, mert ha az egyik klónkatona befejezte, akkor elkezdte a másik. (Közben meg a háttérben tüzeltek rám az íjászok és/vagy kezdett megjelenni az ellenséges tábornok is, akinél megint nem csak díszként voltak jelen (mint ezeknél az újabb részeknél,). Ügyesen kellett taktikázni, hogy elegendő életerőm maradjon a csata végére és ne haljak meg.) A 3 Xtreme Legends-nél pedig a Very Hard módról meg már nem is beszélek. Kisebb-nagyobb megszakításokkal ugyan, de több, mint 10 éve játszom már ezzel a játékkal, de még most is vannak olyan pályák, amelyek Very Hard módon brutálisan meg tudnak fingatni.
Nálam ezek hiányoznak az újabb részekből. Ha a 9-es vissza tudná hozni azt a fajta feelinget, ami ebben a 2 régebbi, PS2-es játékban még továbbra is megvan, akkor várom nagyon, de ha nem, akkor max. egy demó erejéig marad fent ez is a gépemen. (Már ugye ha lesz belőle demó.) Nem is azt mondom, hogy lehetetlen legyen végigvinni 1-1 csatát, de ne is ilyen lepkefing módban menjen a hentelés.
18.
18.
Duken
#17: Nálam nem is tört el.:) és igazad van aki ugrik az ilyen kis stílü provokációkra az se jobb.
17.
17.
#16: Mégis mivel provokált, nem szidta az anyádat. Mondott egy véleményt, ne törjön már el a mécses azonnal.
16.
16.
Duken
#15: Nem õ kezdte a flémet. A provokátorokat kéne kiszürni nem?
15.
15.
barackostej
#13: Zárjuk le ezt itt még, rendben?

Amúgy meg köszi a tippet a sulihoz, de előbb az ovit kellene valahogy befejezni már. =(

14.
14.
Gykrizsi
#13: Még mindig úgy hiszem összetévesztesz valakivel, mert soha nem írók semmi bántot.
Másrészt te is egyet értesz vele, hogy semmit nem fejlődik (a grafika is túlzás), de bátran dobálják ki újra és újra. Okos hozzáállás.
13.
13.
Yonkou
#12: Elég sok kommentedet láttam már hogy egyértelműen meg tudjalak ítélni. Nem ez az első alkalom, hogy ilyen kaliberű marhaságot mondasz. Minősítesz másokat az alapján hogy mivel játszanak és még el is hiszed hogy igazad van. Vannak emberek akik azért játszanak ezzel a játékkal mert szeretik a stílust amit képvisel és számukra a játék már pár résszel ezelőtt elérte a tökéletes szintet. Akkor minek bele a felesleges innováció? Elég újabb grafikával kisebb módosításokkal kiadni újabb részeket.

A gk moderátorait pedig elküldeném az általános iskolába hátha megtanulnak értelmezni. Moderáltok engem aki nyíltan minősít egy embert aki megérdemli, vele pedig semmit nem kezdtek holott (burkoltan ugyan) egy egész játékos réteget minősít érdeklődésük miatt.
12.
12.
Gykrizsi
#7: Mivel nem tudom ki vagy, így ezt nem veszem fel, de biztos jól ismerjük egymást.

Ez a játék tipikusan az, ami miatt rengetegen sírnak itt, hogy nincs semmi új a piacon. Semmijen játék okán nem ítélek el senkit, de ez a játék kivétel. Ez a játék annak az ékes bizonyítéka, hogy bármilyen vackot el lehet adni, nem baj ha 20 éve két karakternyit nem változott.
11.
11.
Raam989
Micsoda? Megújulás? A DW sorozatban? Hát ez legalább akkora mérföldkő, mint a GT5, vagy a DNF megjelenése volt anno...
10.
10.
imchristailor
#1: Ez a fajta komment az ilyen weboldalak szégyene. Szűklátókörűség, ami neked nem tetszik az sz*r, aki azzal játszik az sz*r. A magadfajták nélkül csak nőhet a komment szekciók színvonala.
9.
9.
Duken
#1: Én se szeretem a musou müfajt , nem a stílusom, de elég nagy parasztság amit benyögtél ide.
8.
8.
#1: Ugyanúgy játszanak vele, mint azokkal amivel te, nem kell hozzá nagy matek. Nekem a Dynasty Warriors Gundam 3 platina volt ps3-mon, illegalfreq néven :) Szóval szevasz! :)
7.
7.
Yonkou
#6: kimoderált üzenet
6.
6.
Gykrizsi
#5: Nem tudom minek szólsz bele, nem neked mondtam, amúgy meg élvezd ha akarod, csupán téged minősít.
5.
5.
krisztian66666
#1: Nekem személy szerint tetszenek! Ha néha unatkozom, akkor bekapcsolom a 8 empire részét! :D

Amúgy BUUUMM régebbi regisztráció! :D
1.
1.
Gykrizsi
A DW sorozat a videojátékok szégyene. Miért játszik valaki ezzel.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...