The Witcher - a fejlesztők nélkül készül a sorozat

  • Írta: Shifty
  • 2017. május 18.
  • Cooltúra
Link másolása
Tegnap jelentette be a Netflix, hogy különálló sorozatot készítenek Andrzej Sapkowski fantasy regénysorozata alapján, amelyben a szerző tanácsadóként biztosan részt vesz. A CD Projekt RED viszont nem.

A tegnapi nap egyik legkellemesebb hírét a Netflix szállította, hiszen megerősítették, hogy Andrzej Sapkowski regényei alapján gőzerővel dolgoznak egy The Witcher-sorozaton. A bejelentést követően csak annyi volt biztos, hogy a Vaják-sorozat szerzője kreatív konzultánsként biztosan szerepet vállal a munkálatokban, illetve a játékokhoz hangulatos átvezetőket készítő Tomek Baginski valamelyik rész rendezését is megkapta. 

Eközben a videojátékokat készítő CD Projekt RED szerepéről nem esett szó, ma pedig kiderült, nem véletlenül. A fejlesztőcsapat egyik alkalmazottja, Radek Grabowski a GamesRadarnak elárulta, a stúdió semmilyen formában nem vesz részt a projektben, viszont nagyon drukkolnak neki és alig várják, hogy megnézhessék majd a Netflixen.

Ahogy a játékokban Geralt hangját kölcsönző Doug Cockle is jelezte, hogy sajnos senki sem kereste meg, így bár nagyon nagy megtiszteltetés lenne a számára, ha valamilyen formában szerepet kapna, de erre egyelőre nem sok esélyt lát.

10.
10.
Mr.Dead
#9: Vagy mondjuk a 13 Reasons whyt, ami a végét leszámítva az idei év legnagyobb meglepetése eddig.
9.
9.
adamsfamily
#1: Szerintem az utóbbi időben a Netflix égisze alól elég korrekt sorozatok érkeztek.Daredevil,Stranger Things,Luke Cage.
Az Irojn fist elég amatőr lett,mert nem készítették fel a színészt és nem tűnik hitelesnek a harc művészeti tudása.
Bízom benne,hogy nem cseszik el és megfelelő kezekbe kerül.
7.
7.
Machiavelli
#5: Alig várok egy olyan évad Vikingeket ahol lecserélik a főszereplőket négerekre. Akik transzfesztiták és a nemi identitásukat váltogatják az 53 nem létező közül mint más a lyukasbzoknit. Jó lesz ;)
6.
6.
hadzsime
#5: Nekem eddig a fekete Hermione a kedvencem.
5.
5.
Brenor
#1: Azért azt ne feledjük, hogy a netflix az nem hollywood. Annakidején készült egy borzalmas daredevil film ahol a kingpin fekete volt. Most a netflix csinálja a daredevil sorozatot, ami baromira jó és végre méltó kingpint kaptunk. Nem hinném, hogy megcsúfitanák Geraltot max jobban fog hasonlítani a regénybelire. Ha Hollywood csinálna egy filmet, akkor esélyes lenne egy néger Geralt vagy néger Yennefer, Triss vagy ördög tudja kit feketìtenének be. Még az a szerencse, hogy a sorozatokat még nem érte el ez a pc klissé hegyes divathullám és remélem nem is fogja.
4.
4.
Szelenas
#1 kihagytad, hogy transnemű
3.
3.
hadzsime
#1: Fehér farkas ő, nem fekete.
1.
1.
ollie92
Miért van olyan érézsem, hogy ha benne lesz Geralt, egy homokos néger lesz majd, hogy a sok SJW picsa boldog legyen majd...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...