Destiny 2 - friss előzetes, új részletek, gameplay

  • Írta: Shifty
  • 2017. május 18.
  • Hír
Link másolása
A Bungie külön eseményt rendezett a Destiny 2-nek, ahol nemcsak friss részleteket árultak el róla, de a játék első játékmenet-pillanatait is itt villantották meg. Odabent ezt is megtaláljátok majd, néhány információval kiegészítve.

A nagy videós leleplezések mellett a Bungie új információkat is megosztott a szeptemberre datált Destiny 2 kapcsán. Egyrészt megerősítették, hogy a felfedezés közben NPC-kbe fogunk botlani, akiktől mellékküldetéseket kapunk. Ezek lesznek az úgynevezett Adventures-küldetések. Az ilyen kihívások során például felfedezhetjük a Lost Sectorokat, illetve kincsvadászatra is indulhatunk. Ez utóbbi során komoly fejtörést okozó főgonoszoktól kell majd megszereznünk a kincsesládák kulcsait. Emellett lesznek publikus események is, amelyek között akadnak majd Heroic-feladatok.

A játékban négy teljesen új világot fedezhetünk majd fel, amelyek között ott lesz a Titan, az Io, a Nessus és a Föld európai halálzónája is.

A Destiny első részéből átmentett Crucible-ben ezúttal csak négy a négy elleni küzdelmekben vehetünk részt. Kapunk majd egy teljesen új HUD-ot is, ami ezúttal az ellenfelekről is több információt szolgáltat, beleértve, hogy milyen ütős lőszerekkel rendelkeznek és milyen képességek birtokosai. A Crucible-ön belül kapunk majd új térképeket és módokat is. Ilyen lesz a Countdown, ami egyfajta "támadj és védekezz" játékmenetet kínál majd.

Végre lesz klántámogatás, így a játékosok sokkal egyszerűbben kereshetnek majd maguknak játszótársakat. A klánokat teljesen egyedire szabhatjuk, mindenkinek lesz saját kis zászlója és lesz játékbeli névsor is, továbbá lesz egy különálló jutalmazási rendszer is, ami minden klántagot érinteni fog.

Végezetül pedig bemutatkozott a Guided Games-rendszer, ami a szólóban nyomuló játékosokat és a klánokat hozza össze, hogy egyszerre vágjanak neki a komolyabb kihívásokat ígérő tartalmaknak, mint például a Raideknek és Trialeknek.

A Destiny 2 szeptember 8-án jelenik meg PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra, valamikor előtte pedig nyílt bétázásra is lesz lehetőség.


18.
18.
KőbányaKispest
#14: Most igazából te olyan dolgon hisztizel, ami programonként 100-200 mega. Ne mond már nekem, hogy megterhel.
17.
17.
Aanash
#7: Igazad van teljesen.
Csak jó lenne ha csatlakoznának máshonnan is őrzők és nem csak a három faj lenne.
Meg többféle ellenfél.
De mire eljutunk szeptemberig biztosan bizonyítani fog a program és tetszeni fog:)
16.
16.
user101
#15: Mivan , megrázta valaki a fát alattad ? :)
15.
15.
adam222
#14: Senkit nem érdekel, hogy mit telepítesz meg mit nem.
14.
14.
user101
Előre bocsájtom radikális Steam whore vagyok... A köcsög EA már rávett, hogy felrajkam a hülye programjukat, mert nem adtak ME-t Steamre... a parasztok. Aztán a köcsög UBI is rávett, mert adott ingyen Assassins Creedet, meg The Crew-ot, szóval b...meg :))) De _NEM_ ez a program lesz ami miatt felrakom a bnet-net, az is biztos... Az egésznek olyan 90-es évek hangulata van, mintha a Bungie nem tudna elszakadni a Halo 1 ( első ) részétől... :(((
13.
13.
amputius
#11: Nagyobb teruleteket igertek amit be lehet jarni eventekkel amit jelez is a terkepen, illetve sokkal tobb video tartalmat.

Mutogattak quest ado NPC-ket is akik feladatokat adnak(kb sidequest/dungeon/bounty szeruen).

Mindenkepp pozitiv hogy mar most raeresztik az embereket es streamelik a jatekot.
12.
12.
amputius
#10: 4v4-nel jobban kijon az egyeni kepesseg. Csapatot is konnyebb osszeszedni, Vagy legalabb kevesebb mellettunk a mazsola aki csak lehuzza a csapatot :)

Aki nagyobb harcokat szereti/szeret zavarosban halaszni annak azert lesz mas jatek ahol kielheti magat ez nem az lesz ugy nez ki(Battlefield/Battlefront).

Szerintem obb ha elkotelezik magukat egy iranyba mintha mindenkinek kedvezni probalnanak es kozepszer lesz belole.
11.
11.
Just S
#5 A közvetítésbe azt mondták hogy több narratíva lesz mint a Destiny1be összesen, szerintem ne aggódj :)
10.
10.
A Crucible-t sajnalom csak, az elso reszben nagyon gyenge volt a pvp, azt hittem tanulnak belole es kap egy rendes multi szegmenst, erre nem...meg csak 4v4...kar ;-(
8.
8.
Dark_Temptation
Én nem értem mit sírtok tök jó ez a dlc! Kárhogy teljes árú játékként adják :-/
7.
7.
exonic
#4: Ez nekem is furcsa volt elsőre de átgondolva semmi gond nincs ezzel. Mivel egy folytatásról van szó ami kötődik az előző részhez így nem lehet csak úgy csettintésre mindent megváltoztatni mert az már egy más játéknak tűnne és nem sequelnak. Az új képességeket úgy is fel lehet dolgozni hogy mivel a Tower elbukott és mindenünket elvesztettük így egy új úton kezdünk visszamászni, hasonló de más képességekkel. Az ellenségek kinézetét sem lehet megváltoztatni teljesen mivel a Cabal az Cabal. Pl. ha létezne WoW 2 akkor az abban lévő Orkok sem lehetnének négykezű rózsaszín lények.
Nekem többnyire tetszett amit mutattak, az új contentek ígéretesek és remélem hogy ezúttal befejetik a játék sztoriját még az alap játékban. Viszont ami miatt aggódom hogy mikor mutatták a térképet abban nem tűnt fel a Hold vagy a Mars amik azért elég központi területek voltak, gyanítom hogy meg is vannak a DLCk helyszínei...
6.
6.
Duken
Látom megint kisporolták a narratívát. Pedig egy jó sztorival akkár goty játékok közt lehetne de így csak egy unalmas grind fest nekem. A z elsö részt kimaxoltam, elég volt.
5.
5.
maktub
#4: Kicsit engem is zavar a sok újrafelhasználás, ugyanakkor határozottan látni a fejlődést is, méghozzá jó irányba.
4.
4.
Aanash
Ha jobban megnézem a dolgokat, akkor csak új skinek vannak, de komolyabb változás nagyon nincs.
A Hunter most nem a késsel aprít, hanem lándzsával vagy mi az...
A Warlock nem a kezéből dobálja a nova bombákat hanem egy karddal...nagy újítás..
Az ellenfelek is csak új skineket kaptak, meg a pályák is hasonlítanak a régiekre..
Én nem akarok nyavalyogni, de csak ennyit látok az egészben.
Részemről nem csigáztak fel.
3.
3.
Nem csípem a műfajt, mégis megvett kilóra a trailer. Klassz!
2.
2.
crytek
1.
1.
RangerFox
Végignéztem a közvetítést, tetszik amit láttam
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...