HWSW: Megérkezett az Intel új csúcsplatformja

  • Írta: zoenn
  • 2017. május 30.
  • Hardver
Link másolása
Bejelentette legújabb high-end platformját az Intel. A Basin Falls kódnevű rendszer új foglalatot, lapkakészletet, illetve néhány rendhagyó processzort is hoz, a gyártó ugyanis a korábbi egy helyett immár három eltérő lapkával alakítja ki a kínálatot.

A felhizlalt, 12 magos modell mellett egy asztali Kaby Lake lapka is felkerült majd a 2066 érintkezőt felvonultató tokozásra, ám ennél meglepőbb, hogy a korábban kiszivárgott CPU-k mellé 14, 16, illetve 18 magos modellek is érkeznek, amivel az Intel a konkurens AMD ThreadRipper megoldására reagál.

A processzorok mellett szinte minden más téren is megújul a Basin Falls, a platform új foglalatot (LGA2066), lapkakészletet (X299), illetve ezzel együtt természetesen jó néhány új alaplapot is hoz, ám ahogy korábban, úgy most is maguk a CPU-k tartogatják a legérdekesebb részleteket. Lássuk mit változtatott az Intel az előző generációhoz képest!

A lista alján a már említett Kaby Lake mikroarchitektúrát használó négymagos modellek állnak, azon belül is a Core i5-7640X, amely gyakorlatilag az i5-7600K LGA2066 foglalatra átültetett, enyhén tuningolt megfelelője. Mindez magasabb, 112 wattos TDP értéket, illetve nagyjából 5 százalékkal magasabb órajelet jelent, az LGA1151-es variáns áráért cserébe. Hasonlóan született meg a Core i7-7740X, ez a modell az i7-7700K továbbgondolása. A TDP ebben az esetben is 112 watt, ám a 23 százalékos többletért cserébe ennél a modellnél csak 100 MHz plusz jár, az árcédula pedig most is egyezik az LGA1151-es variánséval. Fontos megjegyezni, hogy bár a platform az elődökhöz hasonlóan négycsatornás memóriavezérlésre ad lehetőséget, a szóban forgó két modellel legfeljebb kétcsatornás módban működhet a rendszer, a lapkába integrált kontroller limitációja miatt. Hasonló a helyzet a PCI Express-sávok esetében is, amiből mindkét processzornál 16 darab áll rendelkezésre.

A két, kvázi belépőszintű modell felett helyezkedik el a Skylake-X úgynevezett LCC (Low Core Count) variánsára épülő három processzor, ezek tekinthetőek a Broadwell-E tagok közvetlen utódjainak. Ennek megfelelően 6, 8, 10, illetve 12 magos variánsok érkeznek, igaz, ez utóbbit egyelőre ködbe burkolja az Intel, az árazáson kívül mást nem mondott el processzorról, ám már ez is beszédes. Míg az előd Broadwell-E esetében a csúcsot képviselő 10 magos modellért nagyjából nettó 1700 dollárt kért el, addig az új széria 12 magos, i9-7920X nevű tagjáért már "csak" 1200-at, ami közel 30 százalékos csökkenés, miközben a számítási teljesítmény nőtt. Hasonló tendencia figyelhető meg a kisebb modelleknél is, például az új, 10 magos i9-7900X olcsóbb a korábbi 8-asnál, az i7-7820X-et pedig kicsivel az előző széria hatmagosa alá árazta az Intel, ami az elmúlt néhány év gyakorlata alapján szokatlan lépés a vállalattól és jól mutatja, hogy a cég kénytelen belemenni egy (egyelőre óvatos) árversenybe az AMD-vel szemben.

Kíváncsi vagy a további részletekre? Olvasd el a teljes cikket a HWSW-n!

13.
13.
Firsttime
#12: Hát ja. Elég röhejes ebben az árkategóriában.
12.
12.
Formula1fanatic
#1: A 4 magos proci X299-re viszont tényleg értelmetlennek tűnik, felesleges pénzkidobás amit az ember elkölt alaplapra.
11.
11.
Formula1fanatic
Durva, hogy vannak emberek akik nincsenek tisztában a mai hardver alapokkal, hogy jelenleg mit miért használunk, de a fő baj az, hogy neki állnak még okoskodni, hogy minek is kellenek ezek.
9.
9.
zozo76hun
#8: "900p vs 1080p?"

szebb, a baj csak az amikor valaki erre hatalmas kulombseget kiallt...
7.
7.
Firsttime
#6: Pc-n A legtöbb proci már képes arra, hogy a terhelésnek megfelelően változtassa az orajelét.
1.
1.
lesik20
Örülök hogy Intel végre olcsóbbítja 6 illetve 8 magos verzióit. Igy sem a legolcsóbb de legalább már nincs egyeduralma az árazást illetően

Ezt megmondván én az i5-7640X meg az i7-7740X viccnek tartom. Ha valaki tényleg egy rendes i5-öt vagy i7-et akar, az vegyen i5 7600k vagy i7-770k, ne költsön azért akár Százezres alaplapot hogy csak 4 magja legyen. (Intel X széria lapjai mindig 80-90e forintól indult)

Meglátjuk hogy hogy Ryzen Threadripper miként fog szuperálni ez ellen (illetve mennyi lesz az ára)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...