E3 2017: Új infók a Forza Motorsport 7-ről

  • Írta: Shifty
  • 2017. június 12.
  • Hír
Link másolása
Tegnap késő este a Turn 10 kreatív igazgatója, Dan Greenawalt hivatalosan is bemutatta a Forza Motorsport hetedik epizódját, amiről most összegyűjtöttük az eddigi tudnivalókat.

Az egyértelműen kijelenthető, hogy az Xbox One X egyik legnagyobb exkluzív zászlóshajója a Forza Motorsport 7 lesz, amivel a Turn 10 egy havi szinten több mint 4,8 millió aktív rajongót számláló bázis igényeit szeretné majd kielégíteni.

A sorozat következő darabja éppen ezért nem meglepő módon a sorozat történetének legjobban kinéző és legrealisztikusabb felvonása lesz, köszönhetően az Xbox One X képességeinek. Az új konzol nyújtotta extra erőforrások jóvoltából HDR-támogatást, 4K-s felbontást és stabil 60 fps-t ígérnek a fejlesztők. Ráadásul ezt a natív felbontást állítólag dinamikus időjárás és 24 autó együttes jelenléte mellett is képes lesz kipréselni a játék.

És ha már szóba került a dinamikus időjárás, akkor örülhetünk, hiszen egy régóta hiányolt funkció került így bele a játékba. A Forza Horizon 3-ból persze már tudjuk mire számítsunk, de a szimulátoros fősodor most először kínál majd olyan lehetőséget, hogy bármikor eleredhet az eső, amiből aztán hatalmas viharok keletkezhetnek, ami természetesen még több esőt és még több nehézséget gördít majd elénk versenyek közben.

A Forza Motorsport 7-ben több mint 700 különböző autó közül választhatunk. Ez majdnem kétszer annyi, mint a hatodik részben elérhető járgányok száma, hiszen ott közel 450 benzinzabáló közül válogathattunk. A hetedik felvonásban ráadásul a Porsche kiemelt figyelmet kap, hiszen a Microsoft még áprilisban kötött többéves megállapodást a német autógyártóval, így nem csoda, hogy a shown is felbukkant a 2018-as 911 GT2 RS, továbbá a Porsche szponzorálja majd a jövőben a Forza Racing Championship bajnokságot is. Az autók egyébként minden eddiginél részletesebbek lesznek, ráadásul a verseny közben minden apró rezdülésre reagálni fognak, ezzel is segítve a virtuális pilótát a tökéletes élmény elérése érdekében.

Kezdetben 30 különböző és persze csodálatos helyszínt kapunk, ahol több mint 200 eltérő nyomvonal közül válogathatunk. Mondanunk sem kell, ez is sokkal több, mint amit a Forza Motorsport hatodik epizódjában kaptunk.

Végezetül pedig érdemes szót ejteni két további újdonságról. Egyrészt saját testreszabható pilótánk lesz, akit saját ízlésünk szerint öltöztethetünk, legyen szó az overálról vagy a sisakról. Kapunk különböző felszereléseket, illetve legendás ruhákat és bukókat is. Másrészt pedig megújul a karriermód, ahol a hangsúly saját pilótánkon túl a különböző versenykategóriákra helyeződik majd.

2.
2.
dzsiádzsó
Általában nem tudnak lenyűgözni a mai játékok, semmi komolyabb előrelépést nem vélek fölfedezni az elmúlt 5 évben generációváltással együtt sem, de mikor megláttam a Forza 7-t hát igen ezen látszik, hogy végletekig csiszolták, és most minden összeállt a valaha volt legjobb Forzához.
BTW emlékszem amikor a Forza 5 kijött, hogy egy konzolgenerációra szól! Csak DLC-k lesznek hozzá, marketing bullshit level 1000 :D és van aki még akkor meg is kajálta... De ezt már érdemes lesz megvenni valóban.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...