E3 2017: Folytatódhat a Brutal Legend?

  • Írta: Shifty
  • 2017. június 14.
  • Hír
Link másolása
A tegnapi E3 Coliseum vendége volt Tim Schafer, aki a Brutal Legend főhősét alakító Jack Blackkel beszélgetett, és ahol a Monkey Island alkotója elárulta, ha eljön az ideje, biztosan elkészül a Brutal Legend folytatása.

A tegnapi E3 Coliseum egyik legérdekesebb beszélgetését Jack Black vezényelte le, méghozzá azzal a Tim Schaferrel, akivel volt szerencséje együtt dolgozni. A közönség teljesen belelkesült a páros együttes színpadra lépésétől és valaki egy bekiabálással jelezte is, reményei szerint ez egy Brutal Legend-folytatás bemutatását jelenti majd.

Erre végül nem került sor, sőt, Schafer elnézést is kért, amiért csalódást fog okozni. De ha már szóba került a Double Fine egyik legsikeresebb játéka, akkor megjegyezte, hogy ha eljön az ideje, akkor biztosan elkészítik a 2009-ben debütált játék második felvonását. Ahhoz azonban sok, nagyon sok pénzre lesz majd szükség, a folytatás fejlesztési költségei ugyanis biztosan magasra fognak rúgni.

Ezt nem véletlenül jelentette ki Schafer, hiszen a lassan tizedik születésnapjához közeledő Brutal Legend fejlesztése anno közel 25 millió dollárba került és hiába lett a Double Fine legkelendőbb alkotása, valószínűleg mégsem volt akkora anyagi siker, hogy azonnal elkészüljön a második rész.

4.
4.
kastorhun
Imádtam az első részt, nagyon remélem hogy mi metálosok kapunk egy újabb metállal telt játékot.
3.
3.
Heldengeist
#2: Inkább változatosabb. A mellékfeladatok mind ugyanabba a 4-5 csoportba oszthatók voltak, a játék második felére pedig minden fő quest stage battle. Sokkal több potenciál van egy ilyen világban ennél.
2.
2.
Extol
Jah jó volt az első, kicsit szimplább játékmenet elég lenne. Mi metálosok egyszerű figurák vagyunk
1.
1.
Heldengeist
Jó kis játék volt az első, de játékmechanika terén azért bőven volt még mit csiszolni rajta. Schafer játékai sosem igazán a mainstreamnek szóltak, ez biztos visszafogja a sikert még az előbbieken felül is. Remélem a játék jogai a DF-nél vannak és nem az EA-nél, mert utóbbi esetben vagy nem lesz folytatás, vagy olyan kiherélt és felhígított, aminek senki nem fog örülni.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...