SNES - a Nintendo tanult a NES Classic hibáiból

  • Írta: Shifty
  • 2017. június 27.
  • Hír
Link másolása
A Nintendo közleményben erősítette meg, hogy tanultak a NES Classic hibáiból, így nemcsak nagyobb példányban gyártják majd a SNES Minit, de a kontrollerek kábelei is hosszabbak leszek.

Tegnap hivatalosan is bemutatkozott a SNES Mini, ami 80 dolláros árcímkével, két kontrollerrel és 21 előretelepített játékkal, köztük a soha meg nem jelent Star Fox 2-vel jelenik meg, a jelenlegi tervek szerint szeptember 29-én.

A rajongók a NES Classic kapcsán már sejthették, hogy mire számítsanak, a Nintendo így gyorsan tisztázott két nagyon fontos kérdést. Egyrészt megerősítették, hogy tanultak a korábbi hibákból, így a nosztalgiázásra szomjas rajongók örülhetnek, a kontrollerek kábelezése ugyanis hosszabb lesz, végre nem kell átalakítót vásárolnunk. Másrészt pedig azt is elárulta a kiotóiak képviselője, hogy sokkal többet gyártanak majd az ideiglenesen forgalmazott SNES Miniből. Hogy pontosan hány darabot dobnak piacra, nem tudni, de az Egyesült Királyságban már kifogytak a készletek, csakis az Ebayen keresztül lehet többszörös áron beszerezni a retrokonzolt.

10.
10.
NECROSMOKE
Ki donti el, hogy melyik jatekok keruljenek fel a konzolra? Hatha nekem masik 2 SNS cim tetszett anno es azok pont nincsene rajta. Nyugodtan fel tehettek volna az osszes jatekot ra...ezyt el hihetitek. Marketing szag arad ebbol is :/
Es mi az, hogy tanultak az elozo NES mini hibajabol?! Akkor valaki(k) nem latta(k) hogy mennyire rovid a kontroler vezeteke!??? Meg csinalhattak volna TOBB peldanyt is belole. Tudniiuk kellene, hogy sok retro gamer van a VILAGON Basszus-Violin Kulcs
5.
5.
daenath
Legalabb volna rajta cartridge hasznalat, de igy.....
4.
4.
zozo76hun
2.
2.
lesik20
Tudom hülyeség, meg technikailag Kalozkodás, de én inkább Emulátort választanám. Tudom támogatni kellene a fejlesztőket, viszont én nem akarok 20-30 ezer forintot fizetni azért amiért anno fizettem 5 ezer forintot egy bolhavásáron (2003-ban vettem egy használt kinai NES-t, hozzá adtak 20 játékot).
1.
1.
Yanez
"...az Egyesült Királyságban már nem lehet előrendelni, csakis az Ebayen keresztül lehet, többszörös áron beszerezni a retrokonzolt."

És akkor egy olyan termékről beszélünk, amely még meg sem jelent, és kb 25 éves játékokat futtat, azoknak is csak kb a töredékének a töredékét. Milyen világban élünk? :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...