Berendelték a Castlevania második évadát

  • Írta: fojesz
  • 2017. július 10.
  • Cooltúra
Link másolása
Alighogy elkezdték streamelni az elsőt, már be is rendelték a Castlevania második évadát. Az új szezon kétszer olyan hosszú lesz, mint az elődje, de még nem tudni, hogy mikorra készülhet el.

Péntek óta érhető el a Netflixen a Castlevania alapján készült animációs sorozat, a szolgáltató pedig nem is várt sokat, már aznap bejelentette, hogy berendelte a második évadot az adaptációból. A folytatásról nem sok konkrétumot lehet még tudni, de az biztos, hogy nyolc epizódot számlál majd, vagyis kétszer annyit, mint az első szezon.

Az új részekért is a Frederator Studios felel majd, de azt még nem világos, hogy Warren Ellis visszatér-e, mint író. Ő egyébként a sorozat producere is volt Adi Shankar, Kevin Kolde és Fred Seibert mellett; Adi Shankar elfoglalt mostanság, hiszen a Ubisoft rábízta az Assassin's Creed alapján készülő animét is.

6.
6.
ArrowCross
#1: Az nem baj ha nem ismered a játékokat mert nincs köze hozzájuk.
5.
5.
imchristailor
#4: Szinkrongárda = Voice actors.. elírás, és szerkesztés gombot kérnék! :d
4.
4.
imchristailor
#3: Hozzátenném, hogy tényleg zseniális, nem csak az említett animációk igényessége (ami tényleg kiemelkedő), de a szinkrongárda is remek munkát végez.
3.
3.
imchristailor
Ez komoly? Ennyi volt az első évad? 4 darab 20 perces rész? Látszik rajta, hogy sok munka van benne, mert nagyon igényesen lett megcsinálva, de azért ez nevetségesen kevés.
2.
2.
pkflavio
#1: Nekem is nagyon tetszett, alig várom a 2. évadot. Megértem hogy fel kellett mérni hogy van e rá igény hiszen a Netflix eléggé megfontolja hogy melyik sorozatait tartja életben... De ez a 4 rész, ráadásul max 23 percesek (pontosan nem emlékszem) túl jóra sikerültek hogy ilyen rövidecske legyen. Minden esetre, emelem kalapom.
1.
1.
Stack
Az a baj hogy túl rövid lett.
Pont akkor lett vége amikor kezdett volna érdekes lenni.
Maga a hangulat és a rajzok tetszetős volt, úgy meg főleg hogy a játékokat nem ismerem.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...