A jövő évre csúszik a Vampyr

  • Írta: zoenn
  • 2017. szeptember 21.
  • Csúszás
Link másolása
A Dontnod nem szeretne fércművet kiadni a kezéből, ezért 2018-ra tolta el az akció-szerepjátéka premierjét. Állítása szerint így kompromisszumok nélkül élvezhetjük a londoni spanyolnátha idején játszódó Vampyrt.

A francia fejlesztő bejelentette, hogy a Vampyr lekési az őszi premiert, és csak 2018 tavaszán kerül a boltok polcaira. A Dontnod tagjai néhány hete még biztosak voltak abban, hogy tartani tudják a novemberi megjelenést, nagyon jól alakultak a munkálatok.

Sajnos időközben több technikai probléma merült fel az RPG-vel, amiket ugyan megoldottak, de az egész károsan érintette a feszes fejlesztési ütemtervet.

A stúdió szerint a csúszás lehetővé teszi, hogy több időt szenteljenek polírozásra és kiegyensúlyozásra, hiszen most erre van szüksége a Vampyrnak. Cserébe egy kompromisszumoktól mentes alkotást vehetünk kézbe PC-n, Xbox One-on és PS4-en.

A játék 1918-ban játszódik Londonban, a spanyolnátha-járvány idején. Főhősünk egy orvos, akit egy éjjel vámpírrá tesznek. Jonathan kétségbeesetten próbál ember maradni, ami nagyon nehéz, lévén a túlélés miatt vért kell innia. Végigjátszhatjuk úgy is a játékot, hogy egyetlen embert sem ölünk meg, de ez rengeteg kihívással jár majd.

3.
3.
hadzsime
Remélem jó lesz. Az ötlet tetszik, de a videókon olyan lelketlennek tűnt az egész.
2.
2.
user101
Remélem, hogy tényleg csak ennyiről van szó és nem arról, hogy nem merik az év végi hajtásban kiadni a cuccot, mert nem látnak esélyt arra, hogy a konkurencia mellett is sikeres legyen! ;p
1.
1.
xICEMANx
Eszméletlen jónak ígérkezik, és ez a halasztás még szilárdabbá teszi a feelinget, elvégre NAGYON helyes. hogy igy döntöttek. Az optimalizálás a legfontosabb, értékelendő, hogy képesek leadni a dologból és inkább a fejlesztésre áldoznak. Amúgy is ez az év vége zsúfolásig van gémekkel... Jó lesz :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...