Leépítések a Saints Row-csapatnál

  • Írta: fojesz
  • 2017. szeptember 28.
  • Gyászhír
Link másolása
A Kotaku értesülései szerint a Deep Silver nem igazán volt elégedett az Agents of Mayhem eladásaival, a héten pedig nagyobb leépítés történt a fejlesztőcsapatnál. A vezérigazgatót is elküldték állítólag.

A Kotakunak három különböző forrás is megerősítette, hogy leépítések voltak a Saints Row-sorozatot és az Agents of Mayhemet is jegyző Volitionnél. A fejlesztőcsapatnál 200 fő dolgozott eredetileg, ebből most 30 munkatársat küldtek el - köztük a vezérigazgatót, Dan Cermaket.

A stúdiót még 1996-ban alapították, 2000-ben vásárolta őket fel a THQ. A csapat a kiadó 2013-as csődje után került a Deep Silver birtokába, azóta két játékuk volt, a Saints Row: Gat Out Of Hell és az Agents of Mayhem. A Deep Silver állítólag nem igazán volt kibékülve az utóbbi eladásaival, valószínűleg épp ezért döntött a leépítések mellett.

7.
7.
Heldengeist
Gondolkodtak már azon, hogy... mit tudom én... csinálnak egy normális folytatást? Ami a 3 rész óta jött, a legjobb indulattal is csak önállóan futtatható sztori DLC.
6.
6.
crytek
#5: Na végre :) Akkor nem vagyok egyedül aki így látja..... Sokat elmond a sorozatról hogy függö gépbuzi mivoltomban soha egyik résztét se vittem végig....Akkor inkább betolom az ősrégi GTA-kat még azok is jobbak.
5.
5.
Slik
az osszes resz egy rakasra valo szar szoval nem sajnalom
3.
3.
user101
Na végre, csak azt nem tudom miért kellett 4.5 sr-t és ezt megvárni ... ;P
1.
1.
Darksiders84
Érthető tényleg gyenge lett az AoM. Jobb lett volna egy igazi SR folytatás talán.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...