Így fogadták a Cupheadet

  • Írta: gabeee
  • 2017. szeptember 29.
  • Hír
Link másolása
Ma került a boltokba a Studio MDHR platformere, a Cuphead. Az oldalnézetes játékot nagy várakozások előzték meg a szakmán belül, és most, hogy végre megjelent, be is gyűjtötte az első értékeléseket.

Meglehetősen nagy felhajtás, illetve várakozás előzte meg a Cuphead megjelenését, ugyanis a rajzfilmes megvalósítás és az oldalnézetes játékmenet egy viszonylag nagy lyukat töm be a mai játékok piacán. Már a hangulata is elragadó a nem épp könnyed szórakozást ígérő kalandnak, így nem is csoda, hogy a szakma egyöntetű éljenzéssel fogadta. Az első tesztek és értékelések alapján kimondhatjuk, hogy remek élmény a Cupheaddel játszani. 

Ezt a megállapítást támasztja alá a GameSpot által készített 11 perces felvétel is, amely tömény gameplayt tartalmaz, így aki tervezi a játék beszerzését, vigyázzon, elvégre spoileres tartalommal kell számolnia.

Nézzük a már említett legfrissebb értékeléseket:

  • Gamespot: 8/10
  • GamesRadar: 5/5
  • Polygon: 8.5/10
  • Destructoid: 9.5/10
  • Stevivor: 8/10 


A Cuphead mától elérhető azok számára, akik PC-vel vagy Xbox One-nal rendelkeznek.

41.
41.
Scal
#35: szerintem a sima platformer amiben ugrabugra van oszt annyi, a nem sima, meg mint a Fez, vagy Trine, ami megbolondítja az egészet
40.
40.
Perseus84
39.
39.
PaprikaJancsi
#37: Egy semmilyen kieg, azért messze áll egy művészi platformer-től.
37.
37.
Perseus84
#35: Felre ne ertsd. Abbol kovetkeztettem h egy egyszeru indie platformernek mekkora hajpja van pl az X-com war of the chosenhez kepest ahol alig van komment pedig sokkal komolyabb jatek
35.
35.
Yanez
#33: Szerinted mi számít sima vagy épp nem sima platfomernek, és miért?
34.
34.
PaprikaJancsi
#33: Egy hozzá nem értő szemében mindenképp.
31.
31.
Perseus84
Most komolyan ilyen jatekokra van manapsag igeny? :) Ez mar a veg ... :)
29.
29.
delphijos
Na, ez az a játék amivel nem szabad játszanom. Nem azért mer nem tetszik, hanem mert tuti 3 agyvérzést kapnék játék közben. :D
28.
28.
NECROSMOKE
Gyonyoru jatek. Kar, hogy csak Xbox vagy PC-re van.
27.
27.
GAMEROD
Sok platformerrel játszottam, de ennyire nehezet ritkán látni, amire még az irányítás is rátesz egy lapáttal, néhány interakcióhoz nem kéne külön gomb.
26.
26.
Ooorky
#23: Valszeg lesz belőle Indiebox, de az is pendrive-os, nem lemezes.
25.
25.
PaprikaJancsi
#22: Hát az meg a másik dolog :)
24.
24.
kopic
23.
23.
habo
Lemezesen meglehet venni?
22.
22.
Winter
#20: +1
És naggggyon nehéz!
18.
18.
kopic
#14: Az ilyen hazug emberekkel nem szabad foglalkozni. Csak szeret a középpontban lenni állandóan.
17.
17.
#14: Arra én is kíváncsi lennék XD
12.
12.
kopic
#6: Talán, hogy már a videók alapján visszataszító számomra ?
9.
9.
Ooorky
#6: Mert nem egy 3 betűs rövidítésű PS játék (amikkel szintén nem játszott) azért.
8.
8.
Darksiders84
Ez tényleg bitang jónak tűnik. Nehézsége lehet idegölő de határozottan tetszik majd ha újra lXbox tulaj is leszek tuti beszerzem.
7.
7.
DarkLord
Én vagyok csak olyan beteg, hogy a régi fiatalkori recskázás hangját vélem felfedezni a lövés hangjában? :D
6.
6.
Slik
hogy utalhatsz valamit amit ki sem probaltal?
5.
5.
kopic
Szerintem ezt a játékot vagy szeretni lehet vagy utalni. Én az utóbbihoz tartozom.
4.
4.
Duken
Elképesztö hangulata van, igazi gyöngyszem.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...