Befutott az Agony megjelenési dátuma

  • Írta: gabeee
  • 2017. október 6.
  • Megjelenés
Link másolása
A Madmind Studios pokoljárós alkotása régen hallatott magáról, most viszont a fejlesztők végre elhintették a játék pontos megjelenési dátumát. Az eredeti tervekhez képest egy évet csúszott a program, és csak jövő tavasszal kerül a boltokba.

Sokáig úgy volt, hogy még idén tavasz tájékán napvilágot lát az Agony végleges változata, azonban ezt a tervet nem sikerült megvalósítania a lengyel Madmind Studiosnak. Utoljára az idei E3-on hallottunk a játék felől, most viszont a fejlesztők megtörték a csendet, és végre pontos megjelenési dátummal szolgáltak. A pokolba tett kitérőnket jövő március 30-ra kell időzítenünk, ugyanis akkor kerül a boltok polcaira a program.

 Az Agonyt egyébként Unreal Engine 4 fogja hajtani, tehát a látvánnyal nem lehetnek gondok. A történetet illetően a pokolban kell küzdenünk a túlélésünkért, ráadásul úgy, hogy semmire sem emlékszünk a múltunkból. Karakterünk speciális képességekkel rendelkezik, így lesz esélye a túlélésre a démonok között.

Az Agony PC-n, PlayStation 4-en és Xbox One-on teszi tiszteletét.

9.
9.
br1Koo
Nekem pedig az jut róla eszembe, hogy beletettek minden szart, csak hogy érdekesnek tűnjön. Lehet valami új, és izgalmas úgy is hogy van kontúrja, nem csak szanaszét csapkodó színek kavalkádja.
8.
8.
A Fénybenjáró
http://m.youtube.com/watch?v=JpU9tyAsMFI
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...