Szexuális zaklatás történhetett a Naughty Dognál

  • Írta: gabeee
  • 2017. október 16.
  • Hír
Link másolása
David Ballard, a Naughty Dog egykori pályatervező művésze azt állítja, hogy szexuális zaklatás érte a cégnél pár évvel ezelőtt. Ballard 2016-ban, hét év után hagyta ott a stúdiót, és most kitálalt.

A közelmúltban egyre-másra látnak napvilágot a múltban történt szexuális zaklatásokról hírek, leginkább a filmipar berkein belül. A napokban újabb hasonló vád hangzott el, most azonban a Naughty Dog egyik exdolgozója tálalt ki a múltbéli eseményekről.

David Ballard Twitter-oldalán hozta fel a súlyos vádakat, miszerint 2015-ben szexuális zaklatás áldozata lett a stúdión belül. Állítása szerint egy vezető fejlesztő zaklatta, melynek következtében rá egy évvel komoly mentális problémákkal kellett megküzdenie. Elmondása szerint amikor segítséget próbált kérni a cégen belül, 20 ezer dollárért próbálták megvásárolni a hallgatását, de ő ezt nem fogadta el, így végül kirúgták.

Az esetről természetesen nyilatkozott a Naughty Dog is, akik azt mondták, hogy sosem tudtak az említett esetről, hiszen Ballard nem keresett meg senkit ez ügyben. Elmondásuk szerint a hasonló zaklatások nem fordulhatnak elő a cégen belül, ezért a jövőben is határozottan fognak fellépni ilyen esetekben, úgy, ahogy eddig is tették.

David Ballard egyelőre nem nevesítette zaklatóját, így nem indult nyomozás az ügyben és kétséges az is, hogy bármi konkrétum kiderül az esetről a közeljövőben.

28.
28.
frankdelgado
Na ezèrt nem kell a Sony exklúziv. Nem tàmogatok olyan cèget, ahovà reggel bemèsz dolgozni, azt dèlutànra b@zi leszel☺
26.
26.
NECROSMOKE
#24: Cuppanosra mi? Te kis huncut XD
25.
25.
#17: Igen csak a perverz főnökasszony lehet bármilyen bomba nő is, ha otthon vár a szépségem akkor tuti nem adom be a derekamat.
Onnantól pedig zaklatás.
24.
24.
Én barátnőmet kértem meg mindig pár cuppanósra 1-1 tesióra helyett még gimiben, de ott a lány is akarta.
Viszont ha valaki akkor ránk nyit üres osztályban még abból is zűr lehetett volna, hiába kapcsolat meg egyebek...

Ez azért nem ilyen egyszerű, ki kell vizsgálni az esetet.
23.
23.
xICEMANx
Csak a mocskos fajtalankodás mindenhol... ehhh...
22.
22.
PaprikaJancsi
Ha Konami lenne a ND neve helyett, tuti más kommentek lennének most itt.
20.
20.
#17: Magára a munkakörre gondolt, nem a zaklatásra.
19.
19.
Firsttime
#11: Isten hozott! Tudsz énekelni? :D Zseniális :D
18.
18.
Firsttime
#16: Csak abba gondolok bele, hogy a kis kukacom meg amúgy engem is csak az fogdozzon, akinek én azt megengedem. Hidd el nem érdekel a jogi következmény. Amúgy is, nem hetekre akarom kórházba küldeni meg megölni, pusztán önvédelemből beverni neki egyet. Vegyünk egy kicsit kisarkított példát. Megerőszakolnak egy nőt. A bíróság éppen meghallgatja a vádlottat. Azt mondja a vádlott: És amikor elkezdetem simogatni a combját a bokorban, pofon vágott. Erre a bíró: Hóhóóóó! Asszonyom ön megütötte az ön ellen erőszakkal fellépő férfit? Ejnye ejnye. Kénytelenek leszünk testi sértés vádja miatt eljárást indítani ön ellen. Uram ön szabadon távozhat.
Blődség.
17.
17.
Firsttime
#15: "emellett egy művésznek egy ilyen állás maga a paradicsom" az egy paradicsom, hogy a főnök fenyeget meg esetleg a tökömet meg a seggemet markolássza, meg addig nem ad fizu emelést amig le nem szopom? Te hülye vagy? :D Az álom meló ott kezdődik, hogy a főnökasszony egy bomba nő, és amellet hogy fizetés emelést akar adni, még meg is dughatod. Valahogy a kettő nem ugyanaz.
16.
16.
Yanez
#9: Abba bele sem gondolsz, higy az ilyen "férfi ember" viselkedéssel csak magadat sodorhatod komoly bajba. Az úriember igenis jól csinálta, hogy nem hirtelen indulatból reagált.
15.
15.
br1Koo
#9: A szexuális zaklatás nem feltétlenül csak fizikai erőszakon keresztül történik, az is lehet hogy megfenyegette hogy ha nem megy bele akkor nem engedi el szabadságra, nem kap fizuemelést, vagy cukorkát a kisbuszban. Kirúgással is fenyegethette, emellett egy művésznek egy ilyen állás maga a paradicsom, és a főnök is vélhetően egy aberrált pszichopata egy akkora pozícióban, ami nem olyan egyszerű szitu mint ahogyan legtöbben gondolnák.
11.
11.
ollie92
#9: jah, azt már látom :D

https://www.youtube.com/watch?v=oZQhLaBhHDI
9.
9.
Firsttime
#7: Ha a főnököm próbálna megerőszakolni jól szajbaverem, ha meg nagyobb jól tökön rúgom, aztán verem szájba. Férfi emberről beszélünk, Nehogy ne tudja már megvédeni magát. Ha kell a szemét kinyomom.
8.
8.
mestermagyar
#2: #3: Ez a két kutyás célzás most nálam betett.
7.
7.
Anonymus11234
#3: Hát azért ez nem az az eset mikor Pista bácsi próbálja meg megerőszakolni Mari nénit.
Ha a főnököm engem akart volna megerőszakolni egyértelmű, hogy inkább én is magamban tartanám és várnák egy ilyen botrányig mint a mostani. Nagykutyáknak nekimenni jogi úton öngyilkosság, nem hülyék az emberek.
6.
6.
Gykrizsi
Ha ez így megy tovább, szükség lesz a szexuális zaklatás pandára :)
5.
5.
#3: Ne légy ilyen, most sikerült eldöntenie, élvezte vagy sem.
4.
4.
ollie92
Hát pedig fontos faktor, hogy egy nő, vagy egy férfi zaklatta...
3.
3.
NECROSMOKE
Jó, hogy nem tíz év után mondja el, hogy meg zacsi-pacsizták XD
2.
2.
Dante McFarlane
Naughty Dog = Csintalan Kutya ( ͡° ͜ʖ ͡°)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...