A Phantom Blade Zero már az előzetesek alapján is egy igazán minőségi darab benyomását keltette, aminek már a megjelenés előtt is szép jövőt jósoltak a játékosok és a szakma apraja-nagyja. A megjelenés napján rögtön a Steam aktuális eladási listájának élére tört, majd a Metacritic átlagával a valaha készült legjobbra értékelt kínai játék lett – lenyomta a Back Myth: Wukongot és a Wuchang: Fallen Featherst is.
Az S-Game csapatának ezen kívül van még miért örülnie, hiszen 3 nap alatt sikerült 4 millió digitális példányt értékesíteni – 2027-ben jön a lemezes kaidás PS5-re –, ami a tegnapi napon már 4,3 millióra kerekedett. Ez az anyagiakat nézve valamivel több mint $233 millió dollár bevételt jelent egy héttel a premier után, és hol van még az első hónap vége.
Az Alinea Analytics írásában arra a tényezőre is felhívta a figyelmet, hogy az értékesített darabok 55%-a Kínában, Tajvanban és Hong Kongban fogyott, a PC (Steam) - PlayStation eladások pedig 72,6% (3,1 millió) - 27,4% (1,2 millió) arányban oszlottak el.
Érdekes adalék, hogy a Phantom Blade Zero ezzel a teljesítménnyel még úgy is az idei év 10. legjobban teljesítő játéka lett, hogy XBOX-ra nem jelent meg, szóval két platformon tudta összehozni ezt az elképesztő teljesítményt – a többi sikercímnél több platform volt.
Közben az első komolyabb frissítés is megérkezett a minap, ami a teljesítmény javítása mellett néhány buggal is elbánt, valamint a harcrendszerre is kiterjedt. A játék október 29-én jelent meg PlayStation 5 és PC platformokra.