Kiderült, mikor érkezik Switch-re a DOOM

  • Írta: gabeee
  • 2017. október 16.
  • Megjelenés
Link másolása
Azt már tudhattuk eddig is, hogy érkezik a DOOM Nintendo Switch-re, most viszont a pontos megjelenési dátumról is lehullt a lepel. Eszerint november 10-től vihetjük magunkkal bárhova a véres lövöldét.

Egészen érdekes belegondolni, hogy a buszon vagy éppen egy gyorsétteremben mészároljuk a véresszájú szörnyeket. Márpedig ez a közeljövőben megtörténhet, hiszen érkezik a DOOM Nintendo Switch-re, ami azt jelenti, hogy bárhova magunkkal vihetjük a programot.

A fejlesztők most a pontos megjelenési dátumot is elárulták, szóval elő a piros filccel és irány a naptár! A DOOM november 10-én debütál a Nintendo masináján, tehát szűk egy hónap múlva már indulhatunk is a boltba érte.

A fejlesztők egy videót is kiadtak a dátum mellé, amelyben elárulják, hogy pontosan miben fog eltérni jelen változat a társaitól. Azt örömmel jelenthetjük, hogy tartalmilag nem lesz sokkal karcsúbb a program, hiszen mind az egyjátékos kampány, mind a multiplayer részese lesz a portnak. Sőt, az Arcade Mode és az összes DLC is jelen lesz ebben a változatban.

Persze némi kompromisszumot kötnünk kell majd a látványt illetően, de így is egy teljes értékű programmal gazdagodunk Nintendo Switch-en. 

4.
4.
hadzsime
#3: A KFC-ben most "ütős" ajánlatok vannak :D
3.
3.
#1: Már a mekiből is? Mert az egy dolog hogy a kfc-ből kidobnak emiatt :D
1.
1.
user101
Aztán majd a gyorsétteremek betiltják a szviccset mert nem fér össze a poliszíjükkel és nem elég családbarát és a biztonsági emberek kihajítanak a mekiből ! :DDD
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...