Ne várjunk a Warcraft 3 és a Diablo 2 remake-ekre

  • Írta: Shifty
  • 2017. november 6.
  • Hír
Link másolása
A StarCraft felújított változatának megjelenése után ismét megerősödtek azok a hangok, miszerint felújított kiadást kaphat a Diablo második és a Warcraft harmadik része. A Blizzard azonban leszögezte, egyelőre biztos nem számíthatunk ilyesmire.

A hétvégén tartott BlizzConon adott interjút a PC GamesN csapatának Peter Stilwell, a Blizzard Classic Games csapatának vezető producere, aki többek között a Diablo 2 és a Warcraft 3 lehetséges felújított változatairól is mesélt.

Mint elmondta, a StarCraft felújított változata azért is valósulhatott meg, mert az eredeti játék kiegyensúlyozottságával mindenki elégedett volt, nemigen kellett már finomhangolni rajta semmit, így nyugodt szívvel turbózták fel az alapcímet. Ehhez képest a Warcraft 3 esetében az Undead frakciónál még mindig vannak hiányosságok, ahogy a rajongók visszajelzései is rendszeresek, továbbá egyes térképeken is lehetne még mit csiszolni. Hasonló a helyzet a Diablo 2-vel, ahol a legnagyobb problémát még mindig a ranglétrát ellepő csalók okozzák. 

Stilwell szerint tehát arról van szó, hogy amíg az alapjátékokkal is rengeteg a munka, addig nem sok értelme van foglalkozni az újrakiadásokkal, hiszen először ezeket kell kivizsgálni és kijavítani. Addig viszont jönnek az újabb és újabb szezonok, így a jövőben sem maradunk majd tartalom nélkül.

12.
12.
Csoki80
#4: Elmúltak azok az idők, más az igény. Nem valószínű, hogy lekötné a mostani játékos réteget. Nekem meg jó a régi is :-)
11.
11.
#8: A Blizzard meg a tomegszarokra allt ra, lasd OW. Mindenki valtozik.
10.
10.
szinkron
ezek jobb játékok, mint az újak, ha felújítanák, ezekkel játszana egy csomó ember, aki most fizet a szar wowért vagy overwatchért
9.
9.
kastorhun
8.
8.
Necreon
Kár.

Igazából nekem elég lenne ha az eredeti változatokat kiadnák a Blizzard launcher-be is, könnyű letöltés / indítás címszó alatt. Nyilván nem egy komplikált dolog, '90-es / kora kétezres években amikor kb. mindenki kalózkodott itthon, műveltünk csoda dolgokat, ahhoz képest belépni a Blizzard oldalán és valami eldugott almenüből leszedni a játékot nyilván pofonnál is egyszerűbb. De a helyzet az hogy én meg szoktam a kényelmet, a steam / bnet / uplay / origin kényelmét, és jó lenne ezek között tudni klasszikus játékokat.

Hogy az EA magasról tesz a klasszikusai újra kiadására, azt megértem, végső soron EA, ha nem lenne g*ci az emberrel, rá se ismernék. De a Blizzard, a saját klasszikusait ami oda emelte őket ahol most vannak?
7.
7.
Juha
#5: Talán mert az elmúlt jópár évben nem jelent meg említésre méltó RTS.
Mind multis, gyorsan letudható pályákról szólt, de írd le légy szíves, ha tudsz valami építgetős, háborús JÓ rts-t az utóbbi időkből, köszi!
6.
6.
dvs00
#5: Nem remake lesz, hanem a AoE IV-ről beszélek. Valóban szó van AoE remake-ről, készül az is.
5.
5.
Yonkou
#4: Nevetséges ez a vergődés amit a blizzard ellen nyomsz...
Azért adnak ki újabb és újabb wow kieget mert van rá igény, nem azért hogy személyesen téged szopassanak.
Azt meg megnézem, hogy mennyire lesz sikeres az AoE remake, a legnagyobb valószínűséggel nem eléggé, mint ahogy az elmúlt pár évben megjelent rts játékok sem voltak...
4.
4.
dvs00
#3: Egyébként nem értem, miért halt ki ennyire a felső nézetes real-time stratégia műfaja, holott elképesztő sikert aratott mind a WC3+Frozen Throne mind az AoE sorozat, mind pedig a Commandos, utóbbitól még most is remeg a lábam bazmeg, olyan intenzív élményt nyújtott, a dallamok is éveken keresztül volt beállítva csengőhangnak is. Ha bár az AoE-t újra fejlesztik, úgy látszik ennek az elsöprő sikere szükséges ahhoz, hogy a műfaj újra lángra gyúljon, akkor azt gondolom a Blizzard is elgondolkodik majd talán egy teljesen új WC koncepción egy esetleges remake helyett.
3.
3.
dvs00
Természetesen, mi majd várjuk szépen a következő WoW kiegészítőt 2025-re, ugyanazzal az ezredfordulós "látványorgiával". A kurva anyátokat azt.
2.
2.
Juha
Milyen szezonok? Warcraft3-hoz? Lemaradtam valamiről? (Itt vmit nagyon félreírtatok)

Vagyis a régebbi játékok lesz*rva, ha nincs belőle pénz. Pont.
1.
1.
KőbányaKispest
Ezt a baromságot még valaki bekajálja?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...