Ben Affleck szakítani akar Batmannel?

  • Írta: Shifty
  • 2017. november 15.
  • Cooltúra
Link másolása
Az USA Todayen jelent meg egy terjedelmes cikk a Justice League-ről, ahol Ben Afflecktől is olvasható egy-két érdekes gondolat, többek között arról, hogyan is képzeli el a jövőjét a DC univerzumában.

Nem ez az első alkalom, hogy arról lehet hallani, Ben Affleck szívesen levetné magáról Batman gúnyáját és hátat fordítana az eddig nem túl jól sikerült produkciókkal előrukkolt DC-moziverzumnak.

Az USA Today Igazság Ligájával foglalkozó terjedelmes írásában is hasonlókat lehet olvasni, Affleck ugyanis olyan sejtelmes nyilatkozatokat tett, amelyek szerint már keresi annak módját, hogy búcsút intsen Batmannek. Hogy a szövegkörnyezetből mennyire kiragadott gondolatokról van szó, az rejtély, de mindenképpen sokatmondó, hogy egyik elejtett mondata szerint közel sem biztos, hogy a különálló Batman-filmben is részt fog venni. 

Ez annak fényében meglepő nyilatkozat, hogy eredetileg ő maga rendezte volna a filmet, amit végül nemcsak teljesen újra kellett írni, de a rendező személye is megváltozott, hiszen a projektet most már A majmok bolygóját irányító Matt Reeves felügyeli. Affleck később azzal folytatta mondandóját, hogy sosem lehet valamit örökké csinálni, így szeretné, ha kellemes és menő módja lenne a távozásának majd.

16.
16.
n_csacsi
#6: Saját magadnak mondtál ellent. "A leghitelesebb, legeredetibb képregényekben szereplő Batman karaktert játszotta el, elég ha az Arkham játékokat nézzük"

A képregénynek semmi köze az Arkham játékokhoz...max, hogy közös pontjaik az Arkham és Batman...plusz a szinkront se ő adta a játékbeli Batmanhez. Az összes Arkhammal játszottam, plusz láttam a BvS-t is, de én nem láttam a 2 Batmanbe semmi hasonlóságot. Inkább törölted volna ki a vessző utáni részt. :)

#5: Christian Bale remek Bruce Wayne volt, mert elképesztően jól alakította a playboy milliárdos cégvezetőt, míg Batmannek se volt rosszabb, mint Affleck. Én röhögtem a BvS alatt, mikor próbált olyan "csúnyán" nézni :D Szerintem rettenetesen túltolta a dolgot, viszont a rafináltságát már sokkal jobban kedveltem, mint Bale-nek. Bale aggresszívebb volt, míg Affleck nyugodtabb és megfontoltabb, de ez köszönhető annak, hogy milyen Batmant kellett alakítaniuk úgy alapból. Én kiegyeznék egy fifty-fifty-ben, hiszen mindkettőnek vannak pozitív és negatív tulajdonságai. Ugyanez igaz a Clooney-Kilmer párosra. Clooney remekebb playboy figura volt, mint Kilmer, viszont utóbbi jobb Batman. Mindkét párosnak kéne egy FU-SI-OOOON!!!! :D
14.
14.
Őrnagy
Kissé dagadt már a Batman szerephez :)
Viszont egész jól rendez, jobban tenné, ha azzal foglalkozna. Csak ne ossza magára a főszerepet.
11.
11.
#9: Azért mutatták annyit, hogy az emberek megnyugodhassanak és a rajongók is, mert hosszú évek óta azon problémázott mindenki, hogy Pókember miért van külön és az Andrew Garfield filmek erre csak rátetéztek, annak ellenére, hogy személy szerint kedveltem őket.
De nem tartoztak sehova, ami túl nagy kihagyott ziccer volt és ezt a közönség is érezte.
Mindenki meg nem láthatta a Polgárháborút, hogy tudja miről van szó és már az új Pókember tagja a csapatnak.
Tudatni kellett.
10.
10.
#8: Ez igaz, a film elején-közepén 3 percnél tovább semmiképp se volt jelen összesen, a végén még kapott 4 percnyi jelenetet kb;, közösen Peter-el.
A másik meg az, hogy a marketinghez kellett, hogy mutassák, hogy Iron Man is benne van, mert az új Pókember alapja volt az, hogy ez a film már az Avengers Assemble része.
9.
9.
Gykrizsi
#8: A marketingre gondoltam, a trailerek, a plakátok, mindegyiken ott virít. Nem hiszem el, hogy egy PÓKEMBER nem lenne sikeres Vasember marketing nélkül. Ilyen szempontból lényegtelen, mennyit volt a filmben, ha mer egyszer beültél a filmre.
8.
8.
kirschakos
#2: Már bocsi, de Vasember az új Pókember filmben alig-alig szerepelt. Marhára nem körülötte forgott az egész.
7.
7.
Hab
Batman-nek jó volt, Bruce Wayne-nek nem annyira. Bár, ha arra gondolok hogy ez egy idősebb, érettebb Bruce, nem pedig a playboy, akkor annak se rossz.
6.
6.
felegyi
#4: Miért, mi a gond vele? A leghitelesebb, legeredetibb képregényekben szereplő Batman karaktert játszotta el, elég ha az Arkham játékokat nézzük... a legközelebb áll ahhoz a formához.
5.
5.
PaprikaJancsi
#4: Természetesen nem, és evvel nem vagyok egyedül, sokak szerint ő eddig a legjobb Batman. Christian Bale is nagyon jó volt, de nem jött át az a Batman feeling, míg Ben Affleck Batman karaktere, sokkal képregény hűbb. Nála jobbat nem igen fognak találni.
4.
4.
Perseus84
#3: Ezt ugye viccnek szantad :)
3.
3.
PaprikaJancsi
Kár, pedig eddig ő a legjobb Batman szerintem :)
2.
2.
Gykrizsi
Pár film még szerintem bőven benne van, de persze biztos van úgy az ember, hogy valamit mégsem akar. Nem hinném, hogy magával a DC-vel lenne baja, mert személy szerint őt általában jónak tartották a filmben, még azok is, akik nem szeretik a filmet. De az sem jó, amikor valaki túltolja, mint pl. Robert D.J., aki szerintem egy jó színész, de ez az egész vasemberkedés már túl sok, igazából már lassan nem is önmaga, hanem vasember, egy pókember filmet is vasemberrel akarják eladni. Túlzás az egész. Ezt a híresztelést túlzásnak tartom, elképzelhetetlennek tartom, hogy a Batman filmben már nem lenne benne.
1.
1.
Dark_Temptation
Hál istennek.. nem batmannek való
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...