Márciusban lesz a V4 Future Sports Festival

  • Írta: fojesz
  • 2017. december 19.
  • Rendezvény
Link másolása
Március végén rendezik meg Budapesten a V4 Future Sports Festivalt, aminek a részeként egy egymillió euró összdíjazású versenyre és egy szakmai konferenciára is számíthatnak a résztvevők.

Március 23-25. között rendezi meg a budapesti V4 Future Sports Festivalt az Egymillióan a magyar esportért Egyesület, amely novemberben közel 2 milliárd forintot kapott a magyar kormánytól támogatásként. Ahogy azt az esemény neve is sejteti, a nemzetközi tornára a V4-országok, így Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia játékosai nevezhetnek.

A versenyen a tervek szerint 1 millió eurónyi jutalmat osztanak majd szét a legjobbak között, négy játékban és számos sportágban lehet majd indulni egyéni játékosként és csapatosan. Januárban indul a rendezvény honlapja, és ekkor kezdődik a regisztráció is a versenyzők, illetve a nézők számára. A "sportfesztiválon" a hagyományos versenysportok és a jövő sportjai is bemutatkoznak, emellett egy szakmai konferenciára is számíthatunk, amely a sport és az eSport kapcsolatát boncolgatja.

A rendezvény arca Cseh László úszó lesz, aki maga is nagy játékos.

19.
19.
Gaboo77
#16: :D
Igaz, ott az adó, vagy ez esetben az ÁFA ami visszajut! Inkább csak arra akartam rávilágítani, hogy ide most felesleges pártállást belekeverni. Vélhetően nem ebből gazdagszik meg az ország, ez tény. Nekem ez ugyanolyan sport valahol. Sőt! örülök, hogy kap támogatást nálunk is! A mai generációt ugyan annyira érdekli ez is mint a hagyományos sportok. A világ halad, most az eSport van feltörekvőben. Viszont ez részemről egy szubjektív vélemény és nem álltam senki mellé. Azzal viszont maximálisan egyet értek, hogy ide nem kell politika! Mindenki hisz abban a politikai szemléletben amiben jól esik neki! Felesleges ezt itt hangoztatni...
17.
17.
Juha
#16: A balfék írás Pacsirtának ment.
16.
16.
Juha
#15: Válasz: stadionok és látogatottság (jegyet megvásárló néző, aki tényleg fizet is, és az üzemeltető be is fizeti a közösbe a 27%-ot).
De emeld a tekinté"J"t!
A propaganda legalja, hogy írástudatlan embereket is alkalmaznak...
15.
15.
Gaboo77
Teljesen felesleges ide most belekeverni a politikát! Ezzel az erővel az úszást, meg mást sem kell támogatni, mert közpénz... Ne legyünk már demagógok! Másodszor egy ilyen rendezvényre belépődíj és vélhetőleg nevezési díj is van ám! Ezen felül vannak támogató cégek és gyártók is, akik anyagilag jelentős összegeket beleinvesztálnak egy ilyen rendezvénybe. Mivel több ország nevez ez fellendíti pl. a szállások és az éttermek forgalmát is, mert enni és lakni kell a külföldi versenyzőknek és nézőknek is. Ergo azért ez a befektetés meg is térül ám! Annyira nem hülye egyik kormány sem, hogy csak úgy pénzt osztogasson cukiságból. Ha nem hozza meg a kívánt bevételt többet nem lesz ilyen rendezvény. Ez egy próba, ha beválik, rendszer lesz. Gondoljátok az olimpiát és akár a Forma 1-et is azért rendezik meg az országok és harcolna értem mert most épp ő akar aranyos és jó fej lenni?! Gazdaság és turizmus az ok, ennyi! Ettől se jó, se rossz nem lesz egyik kormány sem, csak pénzt próbál csinálni.
11.
11.
Juha
#7: Én már 2 napja jelentettem, de az igazság kerekei qva lassan forognak. Van még kb. két regje, de pillanatok alatt lesz 20.
7.
7.
Drazhar
Érdekes, hogy leszóljátok a srácot, de az #1 kommentre még mindig nem érkezett ide egy admin, holott nem hiszem, hogy ezen a lapon ennek helye lenne.
4.
4.
#2: Vegre valami esport, erre fanyalogsz, rohej vagy!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...