Star Citizen - gépigényt kapott a Squadron 42

  • Írta: Shifty
  • 2017. december 20.
  • Gépigény
Link másolása
Két éve már, hogy bemutatkozott a Star Citizen egyjátékos módja, a Squadron 42, ami a tervezettel ellentétben sem tavaly, sem idén nem jelent meg. Most viszont befutott a minimum gépigény és egy hangulatos átvezető videó.

Hiába dől a pénz a Star Citizenbe, a teljes játék csak nem akar megjelenni. Ugyanez igaz a játék világához szorosan kötődő egyjátékos módra, a Squadron 42-re is, amit még 2015 októberében jelentettek be, és olyan sztárok csatlakoztak a projekthez, mint Gary Oldman, Gillian Anderson, John Rhys-Davies és Mark Hamill. Utóbbit láthattuk már egy-két átvezetőben, de az amerikai IGN jóvoltából most befutott egy újabb ízelítő, amiben Lt. Cmdr. Steve “Old Man” Colton bőrébe bújva lesz majd látható.

A felvétel mellett befutott az egyjátékos mód minimum rendszerigénye is, igaz, nem minden van még pontosítva:

  • OS: 64-bites Windows 7 (SP1), Windows 8, Windows 10 (Anniversary Update)
  • GPU: DirectX 11-et támogató VGA, minimum 2 GB memóriával, de a 4GB RAM az erősen ajánlott 
  • CPU: Valamilyen négymagos processzor
  • RAM: 16 GB+
  • HDD: A helyigény nem ismert, de a leírás szerint határozottan ajánlott az SSD
37.
37.
Ooorky
Asszem itt az ideje, hogy beizzítsam a Type 9-est.

https://www.youtube.com/watch?v=ZFLBnqxuATg
31.
31.
Ooorky
#28: "Én már nagyon unom a 15 éves játékmechanikákat single és multi szinten is."

De jó, hogy a SC nagyrészt olyan 33 éves játékmechanikákra épül, amik már a legelső Elite-ben is benne voltak...
28.
28.
Stranger
#26: Nem az ilyen negatívumokat kell nézni egy félkész játéknál. Ugyan ott pl. el lehet mondani, hogy az NPC-k reakciója sokkal valósághűbb mint más játékokban... Ahogy néha rád tekint és vissza, stb. De el is mondja alatta, hogy ettől még jobbra fogják csinálni... Van egy rakat dolog ami már sokkal kidolgozottabb mint bármelyik játékban ami kész van. Inkább ez a ciki az AAA játékokra nézve.

#27
Annyiban "extra" mint pl. 10 éve egy GTA4, Crysis. Sokkal valósághűbb, kidolgozottabb játékok voltak, ahogy az emberek mászkálnak az utcán, ahogy az AI működik, amilyen összetett és realisztikus a fizika és látvány. A köv. lépcső ez a játék lesz.

Hasonlítsd össze pl. a naagy nextgen AAAAA Battlefront II-vel. Ott a kampányban kapsz egy lineáris sztorit oszt kész. Mekkora lenne ha a Millenium Falconban repülnél, kimennél az űrbe, akkor megérezhetnéd a 0 gravitációt... Aztán vissza és leszállnál egy bolygóra, stb. Na ez az amire egy mai AAA cím nem áldoz időt, de ez a játék igen.

Ezeket kéne meglátni végre, mert ha rajtatok múlik a köv. Battlefront is ugyan arről fog szólni mint a 2004-es társa. Én már nagyon unom a 15 éves játékmechanikákat single és multi szinten is.
25.
25.
Stranger
Itt már fent a videó 4k-ban:
https://www.youtube.com/watch?v=0_9nQhsWyVU
22.
22.
malibutomi
#17: Ja megeri nekik fizetni 400+ fejlesztot, meg fenntartani 5 studiot hogy neha kiadjanak egy videot. Sot alcazaskepp meg jatekot is fejlesztenek, odaig mennek a csalasban hogy naponta jonnek az uj patchek a multis reszhez.

Nem artana neha gondolkodni meg tajekozodni iras elott, mert aki okoskodik hatter nelkul az,csak hulyet csinal magabol :)
21.
21.
torz_on_borz
#18: Persze, Soros Gyurka utal előre.
20.
20.
Juha
#17: Lehet igazad van, és sosem készül el, bár ezt nem hiszem.
Lehet úgy készül el, hogy felét sem tudja annak, amit ígértek, ez a legvalószínűbb forgatókönyv.
De akárhogyan is, rengeteg új ötlet és technológia kerül általuk fejlesztésre, amit más projektek átvehetnek/leutánozhatnak, így végül mi, mint végfelhasználók jól járunk, mert valaki mert nagyot álmodni.

OFF: mindjárt jön Pacsirta a politikai hirdetéseivel, hogy ebből egy stadion is lehetett volna, engem is elkönyvelt már egy párthoz, de remélem a modik az új üzeneteket legalább figyelik, és legalább válaszra méltatnak az e-mail-emre.
19.
19.
hedzsooo
#17: Szerintem meg kellene ide a GK-ra már egy IQ-teszt a reggelés mellé. Mondjuk 90 alattiak inkább máshová reggeljenek, pl. 1 kezelőorvoshoz... :-)

És ezzel a kommenttel szerintem én sem sértek meg jobban senkit, mint te a tiéddel. :-)
18.
18.
logic5
#15: Látom, te vagy fanatic vagy, vagy pénzt kapsz a reklámért :D
17.
17.
logic5
Tényleg megeszitek a sok sz@rt, amit ezek a pofátokba tolnak? :D Az komoly :D Az életben nem fog megjelenni, ez már tisztán látszik. :D Csinálnak egy videót, és megint ömlik a pénz. Gondoljuk már át :D
16.
16.
hedzsooo
#1: :D +1 Nagyon várom, remélem tényleg megélem, h játszhassak a késznek tekinthető verziókkal is! :D
15.
15.
torz_on_borz
#14: De ez pont az SQ42 amit mutattak meg amit még ma fognak.
Amúgy olvasd el, hogy mit írtam a 2. hsz-ben. Ez nem trailer hanem már konkrét gameplay még ha baromi rövid is. :(
Ma este lesz hivatalos stream ott várható egy hosszabb bemutató.
14.
14.
_Tappancs_
#13: Arra utalt, hogy egy trailert(pláne teasert) minimális kész anyagból is lehet csinálni. Trailere azoknak a játékoknak is van , amik csak sok év múlva készülnek el. Tehát egy trailert készíteni meg egy kis gameplayt mutatni még nem sok mindent jelent.Pl a 3.0 több mint egy éve mutatták meg, de elvileg csak valamikor következő év elején kerül live állapotba. Sqadron eseténben meg majd ma kiderül hogy állnak.
13.
13.
torz_on_borz
#11: Akkor még egyszer: ez nem trailer :D
De ha mindenki tud ilyet csinálni akkor hajrá, mutasd meg milyen ügyes vagy. :D :D

Ooorky: ez se jött be, de sebaj. Egyrészt nem ugattalak le, de ha szted igen akkor te is azt teszed, sőt. Másrészt nem menőzők, főleg, hogy meg se vettem azt a ladikot.
12.
12.
Ooorky
#11: Kár a gőzért, előző hírnél engem azért hurrogott le mert azt mertem írni, hogy megvárom a megjelenést és majd eldöntöm megveszem-e...

+Szerintem ez az az ember aki facebook-on azzal "menőzött", hogy ezt megvette:
https://www.youtube.com/watch?v=EdtBFeme-PQ
11.
11.
crytek
#8: Trailert bárki tud bármiről csinálni.... attól még kanyarba sincs a game...
10.
10.
delphijos
#7: Mondjuk Neked még az is idő mire free bundle-ban adják. Vagy esetleg 5 dollárért ha az még belefér.
9.
9.
zozo76hun
ram: 16+

tehat 16 de meg jobb ha tobb. gondolom ugy kalkulalnak hogy 5 ev mulva (mire talan megjelenik) mar a minimum lesz a 16 giga ram. :)
8.
8.
torz_on_borz
#7: Nos, láttad mert mutogatják. Holnap még többet fognak.
7.
7.
crytek
#6: Hisszük ha látjuk. Jelenleg úgy áll a dolog hogy a jézuskában jobban hiszek... és ezzel nem csak én vagyok így ezzel kapcsolatban (mármint hogy ez valaha el fog készülni)
6.
6.
torz_on_borz
#5: Ez az SQ42, az a PS5 előtt még megjelenik. :P
SC már nem biztos. :D :D
4.
4.
GAMEROD
Ritka az olyan játék amit rendesen kellemes nézni, annyira jó grafikája van, ez viszont olyan. Végre már egy normális nextgennek nevezhető fejlesztés nem az a sok gagyi szar.
2.
2.
torz_on_borz
"hangulatos átvezető videó"
Ez nem átvezető videó, nézd meg jobban 1:00 után megjelenik a dialógus rész, szóval ez már maga a játék. Az egyjátékos kampány így kezdődik. egy kezdő pilóta vagy akit egy Idris osztályú fregattra vezényelnek és jelenésed van Hamil papánál.
1.
1.
crytek
Ha még élni fogunk mire elkészül annyi szent a mimikával nem mentek alá a MASS EFFECT Andromedának :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...