Februárban jön a Final Fantasy XV: Pocket Edition

  • Írta: fojesz
  • 2018. január 30.
  • Megjelenés
Link másolása
Napra pontos megjelenési dátumot kapott a Final Fantasy XV mobilos kistestvére, amely átalakított grafikával és irányítással hivatott azt az élményt átadni, amit a konzolokra megjelent változat nyújtott.

A következő hónapban sem maradunk Final Fantasy-megjelenés nélkül, február 9-én érkezik ugyanis a Final Fantasy XV: Pocket Edition Androidra és iOS-re. A mobilos játék 20 dollárba kerül, azonban némi felárért a tíz fejezetet külön-külön is beszerezhetjük majd: ez esetben az első felvonás ingyenes, a következő két rész 1-1, a maradék epizód pedig 4-4 dollárba fáj.

A kistestvér ugyanazt az élményt hivatott átadni, mint a konzolos változatok, azonban az artdizájn változik, és az irányítást is az érintőkijelzőkre szabták. Habár a kérdés messze nincs lefutva, nincs kizárva, hogy végül ezt a verziót fogják megkapni a Switch-tulajok is. A Square Enix szerint még folynak a kísérletezések, a döntés azon múlik, hogy a Nintendo konzolja megbirkózik-e az eredeti motorral.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...