Remekül sikerült az Assassin's Creed visszatérése

  • Írta: fojesz
  • 2018. február 13.
  • Biznisz
A Ubisoft legfrissebb pénzügyi helyzetjelentése szerint az Assassin's Creed: Origins a régió harmadik legjobban fogyó címe, és jó úton halad afelé, hogy megduplázza a Syndicate eladásait.

A Ubisoft is közzétette a legfrissebb pénzügyi helyzetjelentését, a december 31-én véget ért negyedévet 725 millió eurós bevétellel zárta a cég - a kiadó ezzel jócskán felülmúlta a várakozásokat, hiszen korábban 630 millió, majd egy módosítás után 700 millió euróra számított. Mindez 36,8 százalékos növekedést jelent egyébként.

A Ubisoft forgalmának 44 százalékát a PlayStation 4 szállította, utána következik az Xbox One 25 százalékkal, majd a PC 15, illetve a Switch 6 százalékkal. A részesedések a játékmegjelenéseknek megfelelően rendeződtek át az előző negyedévhez képest: a Mario + Rabbids miatt a Switch még 19 százalékkal zárt szeptember végén, miközben a PlayStation 4-nek 31, az Xbox One-nak 20 százalékos részesedés jutott.

A kiadó vezérigazgatója, Yves Guillemot a szolgáltatásalapú játékaikat méltatta, ezek az úriember szerint a negyedév előtt boltokba került címeik eladásait és a digitális forgalmukat is rekordszintre tornászták. Emellett hangsúlyozta, hogy az új megjelenéseik is jól sikerültek: a Just Dance 2018 és az új South Park-játék mellett az Assassin's Creed visszatérését emelte ki az úriember.

Bár pontos számokat nem közölt a cég, az Assassin's Creed: Origins remekül teljesített szerinte. A játék az EMEA-régió harmadik legkelendőbb címe volt, és a Ubisoft szerint jó úton halad afelé, hogy kétszer annyi példány találjon belőle gazdára, mint az Assassin's Creed: Syndicate-ből, miközben a rajongók átlagos játékideje is megduplázódott. A kiadó illetékesei hozzátették, szezonbérletesből is több van, mint az előző rész esetében.

17.
gatyamadzag
#15: Végülis teljesen jogos, hogy 3 óra alapján ítész meg egy olyan RPG-t, amit kimaxolni alsó hangon is legalább 70 óra. De a sztori végülis alig 25 óra körül mozog, szóval tényleg, minden elismerésem! Én sajnos nem értek ehhez ennyire. :/
16.
frankdelgado
#15: Ilyenkor merül fel a kérdés, h ki mondja meg, h mi igényes és mi nem? Talàn te, mint megmondóember? Egyàltalàn ki mondta neked, h a videojàtékokkal jàtszàs az igényes szórakozàs?
15.
Blazkowicz
Az hogy ez a játék ilyen sikeres pontosan tükrözi az emberek igényeit, vagyis inkább azt, hogy mennyire igénytelenek sokan... 3 órát pazaroltam el az életemből erre a csilivili szemétre. Nem a környezetet és hangulatát akarom kritizálni, mert azzal nincs baj, de semmi meghatározó nincs benne, ami indokolná, hogy az emberek ennyire rágerjedjenek valamire, ráadásul nagyon hamar vontatott és unalmas lesz az egész, amit lehetne még oldalakon át részletezni, de kár az időt erre pazarolni.
14.
NemecsekErno
Nagyon helyes, amennyire képtelen voltam megbarátkozni a helyszín, kor és szereplőválasztással megjelenés elött, akkora hatást tett rám a játék amikro nekiálltam.
Hihetetlen jó lett minden szempontból, kivéve, hogy egy idő után unalmassá válik az egysíkú küldetésrendszer, meg felfedezés.

Ott visszaköszönt a szokásos, keresd meg a ládát, öld meg a futárt, hozd el a zsákmányt fajta ACs egy bites küldetési rendszer. Ráadásul a térkép mérete miatt ez kifejezetten érezhető lett kb. a játék felétől.
Ettől függetlenűl hihetelen élmény volt, olyan részletekkel, amiktől sokszor elfejetettem hogy miről is szól a küldetés, csak ültem és bámultam a környezetet.
A megváltoztatott harcrendszer sem lett rossz, illetve nagyon eltérő a korábbiaktól, hogy zavaró legyen.

Ráadásul most fog kijönni ingyér az új "DLC" a tulajdonosok számára ami törtélemi hűséggel próbálja bemutatni az ókori Egyiptomot.

Amúgy nekem a Syndicate is jó szórakozás volt, de biztos is, hogy egy idő után ott (meg a korábbi részekben is) fokozottan volt érezhető a monotonitás egy idő után.
13.
delphijos
#2: Szerintem a PC gamingnál sok olyan cím van amik nem ilyen multiplatform cuccok, és az összesítésben - még ha ezeknél kisebb szám is jön ki pc-s eladásoknál - ezért nyer. ( Ott mondjuk még a WOW előfizetések is beleszámítanak )
9.
Zoli0507
#8: A megoldàs..... konzol. :D

(Csak poèn, szarkazmus XD )
8.
Spiderling
Csak vennék már ki a védelmeket belőle, lazán megvan az ajánlott gépigény, de olyan pocsékul fut...lehetetlen belőni a graf.-ot normálisan.... -_-
7.
Zoli0507
#6: A fennmaradò 10 gondolom ruha, polò, bögre....stbstb
6.
RangerFox
#3: Ez nagyon általánosítás, konzolon is jelentős a digitális vásárlás (EA játékokból p. többet adtak el digitálisan konzolokra, mint dobozosan).

Ez a 44%-25%-15%-6% szerintem teljesen jó és reális, ahhoz képest, hogy kétszer annyi Pst adtak el, ez a 25% teljesen korrekt eladás. Csak azt tudnám, hogy a fennmaradó 10% az mi xd

A Switches 6% egész kellemes, kíváncsi vagyok, hogy a ubisoft készül-e valami hasonló alkotással Switchre.
5.
Zoli0507
#4: Nem igaz elnèzèst. Utolsò negyedèv.
4.
Zoli0507
#2: Amit ìrtam az az ubi èves bevètele.
3.
hajbel
#1: Szerintem egyre kevesebben a hardvarehelyzet miatt. Max bevétel van több belőle, mert PC-sek főleg kulcsot vesznek, míg konzolosok fizikai adathordozót, amit egy cím kijátszása után el lehet adni használtan.
2.
crytek
#1: Az éves bevételben szokott a pc gaming jobb lenni. Szoktak lenni cikkek mi hány milliárd $-t termelt és ott rendre a pc a nyerő
1.
Zoli0507
PS4 44%, Xbox 25%, PC 15%

Azèrt annyit le lehet belőle szűrni hogy az Xbox mièrt nem közöl eladàsi adatokat.

Azt hiszem itt a forumon olvastam hogy a pc game-ek egyre többen vannak....
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...