Payday 2 - nem a legfrissebb verzió jön Switch-re

  • Írta: fojesz
  • 2018. február 22.
  • Hír
Link másolása
Nem a legfrissebb verziót kapják majd meg a Switch-tulajok a Payday 2-ből. Oké, a konzolos változatok amúgy is lemaradásban vannak a PC-shez képest, azonban úgy tűnik, a Switch-kiadás indul a legnagyobb hátrányból.

Holnap érkezik meg Európába a Payday 2 Nintendo Switch-változata, azonban kisebb botrány árnyékolja be a játék premierjét. Ez a Reddit-poszt borította a bilit, majd a Polygonnak maguk a fejlesztők is megerősítették, hogy a játék nem a legfrissebb verzióval jön a konzolra - durván egyéves lemaradással indul a Switch-változat.

A fejlesztők közleménye szerint a Payday 2 a Most Wanted frissítés változtatásaival jelenik meg a Nintendo konzolján, amit a PC-sek a tavalyi év közepén kaptak meg. A PC-sek, a PS4-esek és az Xbox One-osok azóta kaptak még egy nagyobb update-et Master Plan címmel, "így a Switch-változat egy frissítéssel van lemaradva a konzolos kiadásoktól, amelyek pedig kisebb hátrányban vannak a PC-s verzióhoz képest".

A Starbreeze megjegyezte, a Payday 2 folyamatosan frissül, ahhoz pedig, hogy elkészülhessenek a 2018 elejére, azokkal a kiadásokkal kellett dolgozniuk, amelyek már elérhetőek voltak. A fejlesztők természetesen a jövőben szeretnék majd frissíteni a Switch-verziót is.

4.
4.
zozo76hun
3.
3.
LexerTheFirst
#2: Mondjuk ha futott X360-on, akkor ezen is kb úgy kellene futnia, a két hardver nagyon hasonló erő szempontjából.
2.
2.
zozo76hun
#1: mar ez is hatalmas dolog
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...