Finomhangolt kiadást kap a Space Hulk: Deathwing

  • Írta: Shifty
  • 2018. március 23.
  • Bejelentés
Link másolása
Májusban újdonságokkal és finomításokkal telepakolt Enhanced-kiadást kap az egyébként eléggé középszerűre sikerült Space Hulk: Deathwing. A Focus Home Interactive a bejelentés mellé egy videót is kiadott, amit a hajtás után találtok.

A Focus Home Interactive tájékoztatása szerint május 22-én mutatkozik be a Space Hulk: Deathwing - Enhanced Edition, ami tulajdonképpen igyekszik olyanná varázsolni a játékot, amilyennek a megjelenéskor kellett volna lennie, hiszen a Warhammer 40K-lövölde sajnos nem sikerült a legjobban.

Az Enhanced Edition többek között új ellenféltípusokkal és fegyverekkel gyarapítja a kínálatot, illetve bemutatkoznak különböző speciális küldetések is, amelyeken véletlenszerű feladatokat kell teljesítenünk, szintén véletlenszerűen generált ellenfelek hordáival szemben. Lehetőségünk lesz a karakterosztályokat személyre szabni, ugyanis most már páncél- és fegyverkülsőket oldhatunk fel, illetve különböző perkeket, kiegészítőket is beszerezhetünk, amivel befolyásolhatjuk a karakterünk képességeit.

A PC-tulajdonosok teljesen ingyen kapják majd meg a felújított kiadást, a konzolosok pedig már eleve ezzel indíthatnak.

3.
3.
Duken
#1: Magam nem játszottam vele de ACG (szerintem egyik legmegbízhatóbb kritikus)a tesztjében jónak tartja a játékmenetet csak soványnak és tartalmatlannak a játékot. A lore-t és a Warhammer univerzum hangulatát viszont nagyon eltalátlták. Én nem írnám le még ezt a fejlesztőcsapatot...
Remélem az enchanced editon-ban több tartalom lesz és egy szavam se lesz. Még a magyar fejlesztésű Martyrt várom, kíváncsi leszek a végeredményre. Nekem eddig bejön a lassabb taktikusabb harcrendszer.
2.
2.
zsocc-nrg
Hát ennek se most volt a bejelentése, már azt hittem megfeledkeztek róla
1.
1.
Necreon
Egy pillanatra megörültem hogy új komment modul van az oldalon, talán szerkesztési lehetőséggel, de csak random a mobilos m.gamekapocs jött be...

Amúgy aranyos hogy próbálkozik a Focus újra kiadni a maga középszar L4D-jét így a fantasy Warhammer köntösben szép eredményeket elérő Vermintide 2 nyomán, de aki látott már gameplay-t ebből az tudja hogy a csapatnak kevés köze volt egy élvezetes FPS-hez, és ezután inkább annyi köze se legyen..
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...