Jelzőrakétákra vadászunk a PUBG új eventjében

  • Írta: szlav
  • 2018. március 30.
  • Hír
Link másolása
Bővült a PlayerUnknown’s Battlegrounds arzenálja, a Flare Gun érkezését pedig egy új különleges játékmóddal ünnepelhetjük meg ezen a hétvégén. Nem árt vigyázni, mert fegyverek fognak hullani az égből!

Aki szereti a PlayerUnknown’s Battlegrounds speciális eventjeit, azoknak most felcsillanhat a szeme. Ezúttal az előző patchben becsempészett Flare Gun lesz a középpontban. Tartsátok a szemeteket az égen, ugyanis ahol villan a jelzőrakéta, ott hamarosan esik a fegyveres láda is. Ezek a csomagok többek közt olyan stukkereket tartalmaznak, mint az AMW vagy az M249, valamint olyan ritkább felszerelést is, mint a 3-as szintű páncél, vagy az adrenalinlöket.

A jelenlegi állás szerint legnagyobb eséllyel az egyszintes, kisebb házakban találjátok majd a Flare Gunt, szóval ezekben mindenképp tartsátok nyitva a szemeteket! Azt is érdemes tudni, hogy a rakétát legalább 200 méter magasra kell fellőni ahhoz, hogy megjelenjen a ládát szállító repülő, tehát lehetőleg ne egymásra, hanem az ég felé lövöldözzetek majd vele.

A Flare Gun-eventet jelenleg csak az új Miranmar térképen próbálhatjátok ki és érdemes azt is tudni, hogy squados játékmódról van szó, szóval szedjetek össze még három pajtit és mehet is a túlélés!

A PlayerUnknown’s Battlegroundsot a megszokott PC és Xbox One platformok mellett már Androidos és iOS-es készülékeken is megtaláljátok!

1.
1.
ollie92
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...