Szeptember elején jön az Insomniac Spider-Manje

  • Írta: zoenn
  • 2018. április 4.
  • Megjelenés
Link másolása
Az ígéreteknek megfelelően az Insomniac Games ma délután bejelentette az új Spider-Man megjelenési dátumát. Az anyag szeptemberben jön kizárólag PS4-re, és a rajongók ütős gyűjtői kiadást is vásárolhatnak maguknak.

A Game Informer májusi számának premierjével egy időben az Insomniac bejelentette a Spider-Man-játékuk napra pontos megjelenési dátumát. Az anyag szeptember 7-én, pénteken landol kizárólag PlayStation 4-en. A vörös hátterű dobozképre csak annyit lehet mondani, hogy gyönyörű:

A dobozos alapváltozaton felül lesz Digital Deluxe Edition is, amely az alapjáték mellett a megjelenést követő sztori-DLC-ket is tartalmazza. A The City That Never Sleeps három fejezetből áll, amely új küldetéseket, karaktereket, ellenségeket, valamint további kosztümöket tartalmaz Pókember számára.

Az igazi gyűjtők persze csak a dobozos Collector's Editionnel érik be. A kiadásban minden benne lesz, ami a Digital Deluxe Editionben is, továbbá fémdoboznak, mini művészeti albumnak és egy ütős Pókember-szobornak örülhetünk.

Függetlenül attól, hogy hol rendeled meg és melyik kiadást, előrendelőként megkapod a Spidey-Suit Packot a Spider-Punk-kinézettel és a Spider-Drone kütyüvel, illetve hozzánk vágnak egy PSN-avatárt és egy egyedi PS4-témát is. Ezen felül gyorsabban nyithatunk meg néhány skillpontot is játékban.

Az előrendelői trailer mellé néhány friss screenshot is érkezett:

36.
36.
kexiaxel
#18: Sztem szerezz be egy ps4 vagy egy prot hidd el nem fogod megbánni akármilyen erős géped is van. :)
34.
34.
kamgecam
#18: Azt várhatod, persze semmi baj nincs ha jönne pcre boxra, játszák minél többen de a insomaniactól rákérdeztek twitteren jön-e pécére és nemes egyszerűséggel csak annyit posztóltak hogy: never. Persze a remény hal meg utoljára úgyhogy reménykedj csak szép dolog, de a tény attól még tény marad. Szóval elhiheted nem kell a sajnálatod, bőven élvezni fogjuk a béta verziót is amig meg nem jelenik a játék pécére...;)
33.
33.
kamgecam
#31: Igazat adok, bár kétélű a fegyver, hedzsoo kezdte a flamet a 18 kommentben. Talán azt is moderálni kéne ha már Demlaci kommentjét törölted. Bár szerintem egyiket sem kellett volna. Tudom nehéz lehet igazságosnak lenni, ennyi hülye között (mint pl én) :P, meg lehetetlen az összes fárasztóan agyzsibbasztó kommit olvasni úgyhogy respect a munkátokért. :)
25.
25.
kexiaxel
Fejlesztők kijelentették hogy ps en kívül semmire nem jelenik meg!
24.
24.
A Pulyka
#22: Ha a microsoftnak keszitenenek jatekot, akkor eselyesnek tartanam, hogy ha nem is azonnal, de idovel kiadjak pc-re is. De azok a cimeik, amik csak ps-re keszultek, egy sem jelent meg soha pc-re. Nagy valoszinuseg szerint, ez sem fog. Szerintem meg boxra is hamarabb adnak ki.
22.
22.
hedzsooo
#21: Pl. a GTA V sem véletlenül szólt nagyot PC-n, hiába évekkel később jelent meg rá.


Egyébként meg ha ennyire fáj nektek, hogy majd PC-re jön ez a cím is, hát "hadd fájjon", nekem 8. :-)
21.
21.
Marcus88
Úgy egy két évezredet!!! XD
19.
19.
kamgecam
#18: Én is ezzel áltatnám magam ha nem lenne ps4-em. :)
18.
18.
hedzsooo
Továbbra is a PC-s bejelentést várom.

Kivárom, 1-2 év múlva is ráér, addig meg persze hagy nyomják a srácok a "bétát" a konzolon. :-)
17.
17.
RangerFox
#5: Legalább sokat költessz :D Költünk. Spider-Man, Tomb Raider, Fifa 19
16.
16.
Anti4730
A sunset overdrivbol kiindulva hogy az milyen kurva jo lett ez is oda fog baszni
15.
15.
PaprikaJancsi
Nagyon szép kis gyűjtői, főleg a steelbook az ami pofás benne, pedig nem vagyok értük oda nagyon, de ez menőn néz ki.

Én az Amazing Spiderman 2-vel is mondjuk jól el voltam, össze is gyűjtöttem mindent (így is kb. 15 óra volt). Ez viszont klasszisokkal jobb, elég csak a fejlesztőkre ránézni :D Elviselném, ha jönne Xboxra vagy Pc-re :)
13.
13.
Marcus88
A Days Gone szerintem 2019 március vagy április az év második felére pedig TLOU 2

Szépen beossza a Sony és még biztos lesz új bejelentés is pl Bloodbourne 2.
Bár én nagyon várnék egy új Resistance bejelentést,erre a generációra még nem érkezett része.
10.
10.
Marcus88
Nagyon rebesgetik,hogy tényleg lesz benne Magyar felirat!!!!

Ebben az évben a Sony kitesz magáért,és ha még jött volna egy Days Gone is!!!!!
8.
8.
Necreon
Web of Shadows óta nem volt jó pók játék. Mondjuk előtte is csak a Spiderman 2. Ideje volna egynek.

Meg egy Web of Shadows remaster-nek, de nagyon!
7.
7.
Ati1975
Ezen is lesz Magyar felirat.
6.
6.
Duken
Úgy oda fog ba@ni ez a game mint ipari áram, vagy mint fater salerre. Napokig magamhoz se fogok térni!
5.
5.
Yanez
Úgy látszik szeptemberben nem sokat fogok aludni. :)
4.
4.
Várjuk szeretettel :) Ha vmi bad-ass szobor lesz, ez lesz az első collector's edition vásárlásom.
3.
3.
kexiaxel
Csúnyán fogalmazva úgy látszik jót tett a pókembernek az exclusivitás. :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...