Megvan a Battle for Azeroth megjelenési dátuma

  • Írta: szlav
  • 2018. április 5.
  • Megjelenés
Link másolása
Bejelentették a World of Warcraft hetedik kiegészítőjének pontos megjelenési dátumát, ezek mellett fény derült arra is, hogy pontosan mit tartalmaz majd a gyűjtői kiadás. Mindezt pedig egy rövid előzetes kíséri.

Azeroth életesszenciája a felszínre tör, az abban rejlő hatalmat pedig mindenki magának akarja. Szerencsére nem kell túl sokat várnunk arra, hogy a hordások és allisok ismét egymás torkának essenek. Augusztus 14. Ezt a dátumot kell a naptárba vésni és erre a hétre kell szabit kivenni a melóhelyről. Teldrassil égni fog, Lordaeron ostrom alá kerül, Sylvanas és Anduin pedig új szövetségeseket keresnek majd Zandalar és Kul Tiras szigetein.

Kiderült az is, hogy mit tartalmaz majd a gyűjtői kiadás. A digitális ajándékok már ismerősek lehetnek, hiszen a fémdobozos verziót megvásárlók is megkapják azt, amit a Digital Deluxe verziót előrendelők már eddig is megszerezhettek: az allisok a Seabraid Stallion, a hordások pedig a Gilded Ravasaur mountot kapják, valamint mindkét oldalnak jár Tottle is, a kis teknős battlepet. Természetesen a Blizzard többi játékához is jár pár apróság: a Heroes of the Stormban egy Primal Felsaber mountot, Hearthstone-ban egy kártyahátlapot, StarCraft II-ben és Overwatch-ban pedig új spray-ket kapunk. Az utóbbi játékhoz hozzácsaptak még pár voice-line-t, player icont és emote-ot is.

A lényeg viszont még hátra van! A Collector's Edition már megszokott igényes fémdobozában ugyanis ott lapul még az expanzió soundtrackje, egy keményfedeles könyv, melyben mindkét fél szemszögéből elmesélik, hogy hogyan fajult idáig a konfliktus, valamint kapunk egy Alliance-oroszlánt és egy Horda-szimbólumot ábrázoló érmét is. 

A World of Warcraft: Battle for Azeroth tehát augusztus 14-én jelenik meg. Ha már unjátok a Legion utolsó raidjét, Antorust és ráuntatok a PvP-re is, de túl messze van még a nyár vége, akkor érdemes lehet tudni, hogy a kiegészítő előrendelői már most kipróbálhatják a legújabb szövetséges fajokat. Ezek a Horda oldalán a Highmountain Taurenek és a Nightborne-ok, az allisoknál pedig a Void Elfek és Lightforged Draenei-k.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...