Bejelentették a Sega Mega Drive Minit

  • Írta: szlav
  • 2018. április 14.
  • Hardver
Link másolása
A Sega sok év után visszatér a hardverpiacra. Japánban még idén elérhetővé teszik a Sega Mega Drive Minit, a klasszikus 16-bites konzol falatnyi mását, és jövőre talán nálunk is tiszteletét teszi.

Meglepően sikeres volt a Nintendo Classic Mini két felvonása - a japán konzolok apró változatát világszerte egyből elkapkodták, a megjelenésekor alig lehetett beszerezni őket. Valószínűleg hasonló sikerekre pályázik a Sega is, ugyanis a most futó Sega Fes 2018-on bejelentették, hogy érkezik a '90-es évek másik kedvenc házikonzoljának a lezsugorított mása, a Sega Mega Drive Mini.

 

Pontos paramétereket egyelőre nem árultak el a kis konzolról, s azt sem tudjuk, hogy milyen játékok érkeznek majd hozzá, de fogadni mernénk, hogy visszaköszönnek majd az olyan klasszikus címek, mint a Sonic, a Streets of Rage, vagy a Castlevania.

A Sega Mega Drive először Japánban jelent meg 1988-ban. A 30 éves konzol a szigetországban tér majd vissza elsőként még egy hajrára, ha minden igaz, akkor még idén. Pontos dátumról, árról, illetve a nyugati megjelenésről egyelőre nem kaptunk részleteket, de valószínű, hogy idővel nálunk is kapható lesz majd a kis fekete doboz.

7.
7.
gorbesz
6.
6.
#3: Köszi, hogy megosztottad velünk ezt, jó volt olvasni :-)
5.
5.
Effecta
#3: Szeretem az ilyen nosztalgia sztorikat :)
4.
4.
gorbesz
#3: 36Mhz-en volt, javitom.
3.
3.
gorbesz
Megadrive 2-m volt 95ben egy videki kisfaluban. Kb mintha az urutazast ertuk volna el. 60k korul volt az ara akkor, es az MK3 cartridge 15kba kerult az 576nal. Hatalmas flash volt egyedul rajonni 13 evesen hogy a TV coax inputjara kell csatlakoztatni, es 33,2 frekire allitani a videoton TVt a gyufaszal hangoloval:)
apam, anyam csak lesett hogy ezt honnan tudom. Volt hozza manual, angolt meg akkor kezdtek tanitani a suliban.
a fel suli nalam jattszott a mortallal. Nem tudom a kislanyomnak lesz-e ekkora korszakvalto elmeny ebben a porgo vilagban mindenesetre jo hogy 89ben eltuntek a komcsik, anelkul meg mindig COCOM lista lenne. Csak eztuan johetett be hozzank pl a megadrive, ezert kestunk 10 evet nyugathoz. De reg volt
2.
2.
Portalgeist
Az a Flasback HD nem Sega termék, (annak ellenére hogy rajta van a Sega logo), az AT Games nevű cég adott ki rengeteg verzióban ilyen "Sega mini" szerű gépeket.

Olvasgass róluk review-kat, gyakorlatilag ipari hulladék mindegyik. A régebbi gépeken a borzalmas hangzás volt a legrosszabb, a Flashback HD-nál a framerate-tel is gondol vannak. Ezeket nem lehet minőségben a NES és SNES minihez hasonlítani. Itt egy review:

Nagyon remélem hogy ez a most bejelntett MD mini nem annak az AT Games-es fosnak a hivatalossá tételét vagy átcimkézését takarja.
1.
1.
GMatyi
Mi értelme van ennek, ha nemrég adták ki a Sega Mega Drive Flashback HD-t?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...