Az Anthemben nagyobb hangsúlyt kap a történet

  • Írta: zoenn
  • 2018. április 17.
  • Hír
A BioWare elismerte, hogy a Mass Effect: Andromedában több időt kellett volna a narratívára fordítaniuk, ám ezt a hibát nem követik el újra az Anthemben. Mint mondják, a történet nagyon fontos egy nyitott világú sci-fi szerepjáték esetében.

A BioWare ügyvezető igazgatója, Casey Hudson egy meglepően őszinte blogbejegyzésben beszélt a Mass Effect: Andromedában elkövetett hibáikról, amikből tanult az EA tulajdonában lévő csapat.

Hudson karrierje nagy részét a BioWare-nél töltötte nagy szerepjátékok készítésével. Korábban az eredeti Mass Effect-trilógián is dolgozott, majd a Microsofthoz igazolt a HoloLens miatt. A szakember tavaly nyáron tért vissza a csapathoz. Mint írja, amikor újra a stúdióhoz került, akkor jelent meg az Andromeda, a játékosok pedig épp egy olyan DLC-t követeltek, amely a sztori körül felvetett kérdéseket magyarázza meg. Sajnos a bővítményeket elkaszálták, de az eset meghatározó lett a cég történetében.

Hudson szerint új élményekkel és innovációval kell elkápráztatniuk a játékosokat, de továbbra is a világra, a karakterekre és a narratív elemekre kell fókuszálniuk. Már ebben a szellemben készül az Anthem is, melynek célja az, hogy ezt az új világot barátainkkal közösen fedezhessünk fel, folyamatos kalandokba keveredve. A játék nem hasonlít semmilyen korábbi címhez, de ha jól csinálják, a BioWare kiküszöbölheti a hírnevén esett csorbát. 

Bár az eredeti tervek szerint az Anthem még idén napvilágot látott volna, talán pont a fentebb vázolt koncepcióváltás miatt csak jövőre jelenik meg PC-re, Xbox One-ra és PS4-re.

29.
kastorhun
#25: Én is "Inkább játszok egy jól összerakott dramaturgiailag játékmenetileg minőségi játékkal ami pl 8-10 óra mint 600 órán át csinálni ugyanazt az egy kaptafa küldetést"
De azért változzon valamit a játékmenetében, és a területek még mindig egy picit üresnek tűnnek.
28.
leviske
#21: Aztán a semmiből előrántották az Anthem-et, ami kísértetiesen hasonlít a MEA eredeti koncepciójára.
27.
leviske
#19: Én is hallottam, de nem hiszem, hogy a teljes sztorit kezdték volna akkoriban, 0-ról megírni. Az E3-as jelenetek egy része eljutott a játékba, amihez azért meg kellett lennie a sztorinak (Drack loyality küldetésére gondolok).

Persze az alapján, hogy nagyon messze van minőségben a Karpyshyn művektől, azért feltételeztem, hogy nem ültek a sztori felett éveket. Viszont ez még nem változtat azon a tényen, hogy a játékot DLC-kkel még lehetett volna menteni. Sőt, ha a játék nagy része 1,5 év alatt készült el, az arra enged következtetni, hogy pár hónap haladék hatalmas különbséget eredményezett volna.
26.
Chrysh
#18: Egyetértek, az UC játékokhoz minden adva volt, csak tűpontosan rakták össze a játékmenetbeli, látvány- és sztoribeli elemeket úgy, hogy egy tökéletes egészet alkosson.
Ez is bőven nagy dolog, de ennél többet tulajdonítani neki egészen egyszerűen nem lehet.
25.
Duken
#11: A picsába a tartalommal ha másról sem szól csak ugyanarról a grindfestről. Minőség a lényeg nem a mennyiség. Inkább játszok egy jól összerakott dramaturgiailag, játékmenetileg minőségi játékkal ami pl 8-10 óra mint 600 órán át csinálni ugyanazt az egy kaptafa küldetést. Az innováció fontos de nem kell azért feltalálni minden nap a spanyol viaszt, éppen eleget változtattak az uc-nél hogy frissnek hasson és lám a 4 része is minőségi lett. Az innovációt egyébként az indie címek képviselik, meg a Zelda Breath of the Wild. Na ott a tartalom és a minőségegyenessen arányos.
24.
kastorhun
#21: Pedig ezt eléggé könnyen ki lehetett volna logikázni, hogyan mesélsz el egy történetet NMS szerű világban?
23.
Ooorky
#22: Addig csak DLC-ket készítettek Bioware játékokhoz, ez volt az első és úgy néz ki utolsó önálló projektje a Bioware Montreal-nak.
A bukás fő oka az Anthem volt, folyamatosan csoportosították át az embereket, tudatva mindenkivel, hogy a legjobbakat állítják át. A projekt végére a munkaerő 60%-a azon dolgozott, a maradéknak kellett összetákolnia a játékot abban a tudatban, hogy ők a gyengébbek, ráadásul pl. a motor arcmimikát se tudott kezelni, mindent kézzel kellett meganimálni, ami meg is látszott rajta.
22.
almaspite
#21: Tipikus kezdő csapat baki, valami nagyot akartak csinálni, amibe végül beletört a bicskájuk. Ennek fényében nem is hoztak össze, olyan szörnyű borzalmas gőzölgő bla bla mint ahogy néhányan állítják. Ha a kiadással még vártak volna 3 hétig, ameddig az arc mimika frissítést ki nem dobták volna, közel se lett volna ilyen hisztéria. És most várnánk az andromeda 2-re, de inkább évekig nem fogunk, mert megy az EA levesbe.
21.
Ooorky
#19: Mert addig egy NMS szerű játékot akartak készíteni, csak rádöbbentek, hogy az nem fog menni a Frostbite motorral.
20.
almaspite
#12: Kapaszkodj meg, mert a warframenek nem rossz a története. Igaz utána kell olvasgatni.

#16: Andromédába én csak azt vártam mikor derül ki végre, hogy a reapereket szépen kinyírtak mindenkit a tejútrendszerben.
19.
kastorhun
#16: Állítólag a megjelenés előtt 1 és fél évvel kezdték el írni a történetét is. (de hogy miért?)
18.
kastorhun
#17: De azért számít hogy játékmenetileg milyen, és több videón az Uncharted 4 üresnek tűnt a nagy pálya részekhez képest, nem volt rajtuk igazán semmi.
Azt hogy valami grafikailag mennyire mérföldkő nem számít sokat, pl: A Crysis 3 (bár nem volt 1 nagy játék) a mai napig se mondható csúnyának, és még a codok a mai napig nem érték el azt a szintet.
17.
RangerFox
#14: Játékmenetbeli változás nem egyenlő az innovációval. A második részben az összedőlő ház meg a vonatos rész, már az, hogy egy folyamatosan mozgásban lévő környezetben tudod irányítani a karaktert ahogy a vonat megy és változik a táj, ahogy összedől a ház) már az egyedi, volt, egészen addig ilyen nem volt játékokban. A 4 pedig egy mérföldkő a konzolos játékok történelmében, a grafikát illetően biztosan. Sőt, továbbmegyek, kidolgozottsága miatt az egész játéktörténelemben egy mérföldkő.
16.
leviske
#15: A játék bőven menthető lett volna, ha nem lövik le a sztori DLC-ket és, ha a Tal Peleg típusú munkaerő kap plusz fél évet.

Én a sztori DLC-k lelövéséig megbocsájtottam a játéknak az animációs gondokat és az egyes karakterek klisé voltán is túl tudtam lendülni. Még, ha egy trilógia nehezen is jött volna ki az Andromeda alap szituációjából, azért a sztorit kerekre lezáró tartalommal bőven lehetett volna akár pozitív példa is a játék sorsa.

A stúdió viszont úgy döntött, hogy inkább kidobják az ablakon a fanok pénzével együtt.
15.
kastorhun
#12: Az Andromeda az alapkoncepciókban volt gigászi bukta.
Évekig egy No man sky szerű játékon dolgoztak...
14.
kastorhun
#13: Mennyi játékmeneti elem változott 3 rész alatt?
13.
RangerFox
#11: Na ez nagy butaság volt. Korszakalkotó volt a 2 és a 4 is. Mindig az élen jártak technikai megvalósítások terén.
12.
leviske
Részemről ezt én már nehezen tudom elhinni. Az Andromeda nem egy hirtelen jött mélypont volt, hanem egy trend a cég munkásságában.Ráadásul az Anthem ennek a trendnek a megtestesülése már koncepció szintjén is. Nem tudom és nem is akarom elhinni, hogy egy Division/Warframe vonulaton keresztül felépített játéknak mély története lehet.

Azok után pedig, ahogy az Andromedával elbántak, nagyon nagyon remélem, hogy egy jelzésértékű bukta lesz az Anthem.
11.
kastorhun
#10: Azért a Bethesda se valami komoly tartalom gyártó.
A Naughty Dognál az Unchartedhez nem sok innováció kellett. (legalábbis a folytatásokhoz)
10.
Neo1989
#9: Hát szerintem ezt a Naughty Dog és a Bethesda is kapásból vitatná.
9.
crytek
#5: Mert oda tartalom is kell és azt gyártani már nem menő.
8.
almaspite
#6: Ja persze, Magdi a jövőbe látó képességet én is kérem, felveszem a kapcsolatot az univerzummal.
Nem rendeled elő, ha megjelenik utána eldöntöd, hogy kell-e. Ha véletlenül jó játék lesz, az jobban fájna mint ha nem?
7.
almaspite
#1: EA megígérte... persze, igen nehéz nekik elhinni bármit is. Hogy nem lesz teledobva fizetős vacakkal, skin meg ilyenek biztos de remélhetőleg nem fog beleszólni a játékmenetbe. Majd megjelenés után az első héten úgy is megtudjuk.

#5 nem feltétlenül, igen multi orientált dolgokat le kell nyelni mert több benne a pénz. De ezen kívül lehet benne egy nagyon jó történet. Mondjuk én örülnék annak ha a történet része lenne high end-nek legalább elsőre. És nem végig rohansz rajta 10 óra alatt utána, meg valami high end ami nem is az, de ráfogjuk.
6.
user101
Nem hülyék, látják a pubg, overwatch, battlefront, destiny, division...stb. sikereit és bármennyire is hőbörög a parasztja, csak eladnak belőle 10 millát... Akkor meg miről beszélünk.

Szar jellegtelen és lélektelen tucattermék lesz innen-onnan összelopkodva, szarrá hypolva. Aki többet vár, az pofára fog esni... ennyi... büff!
5.
Slik
de unom mar, hogy minden jatek csak a multirol szol... miert nem lehet csak egy valaszthato opcio? mar nem is lehet elvezni semmit ugy, hogy nincs melletted 1-60 ember a palyan?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...